Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni

2024. augusztus 8. 21:34
Noha még javában tart a nyár és a napokban a strandidő is visszatér, nem lehet nem észrevenni, hogy egyre rövidülnek a nappalok, és közledik a korán sötétedős, hűvös őszi-téli időszak. A kültéri programok helyett egyre vonzóbbá válnak az olyan szórakozási lehetőségek, mint a mozi. Ránéztünk a várható premierekre, milyen filmekre lesz még érdemes idén jegyet váltani?

Joker: Folie à Deux

A képregényfilmek uralta tízes évekre jellemző kettősség volt, hogy miközben a Marvel univerzuma szárnyalt és letarolta a piacot, addig a DC csak vergődött, Batmant és Supermant az ezredforduló óta többször is rebootolták, az Igazság Ligája köré mégsem épült olyan világ, mint amit a Bosszúállók hosszú időn át sikerre tudtak vinni. A csalódást keltő filmek között üdítő kivétel volt a Joker eredettörténetét kibontó alkotás, ami tizenegy Oscar-díjat is bezsebelt, Joaquin Phoenix pedig ikonikussá vált alakítással adott új színt és értelmezést a karakternek. Phoenix ezúttal Lady Gagával az oldalán tér vissza Gotham Citybe. A film októberben érkezik a mozikba.

Gladiátor 2

Gondoltál már ma a Római Birodalomra? Épp itt az ideje, Ridley Scott ugyanis ismét elmesél egy történetet a gladiátorok korszakából. Nagyjából két évtizeddel járunk az előző rész után, főhősünk ezúttal  Marcus Aurelius császár unokája, aki békésen éldegél családjával Észak-Afrikában, mígnem a rómaiak megérkeznek, hogy megszállják a területet. Lucius fogságba esik és rabszolgaként gladiátorrá válik. Az alaphelyzet tehát ismerős: egy egy korábban magasabb rangú, ám rabszolgasorsba kényszerült főszereplő nemcsak az ellenfeleivel, hanem a rendszerrel is szembeszáll, miközben igazából még a túlélésre sincsenek jó esélyei. Premier novemberben.

Wicked

A Wicked egy kétrészes produkció lesz, aminek első felvonása novemberben érkezik a mozikba. A népszerű Broadway-musical feldolgozása az Óz, a csodák csodája történetének előzményeit meséli el: azt, hogyan vált Elphaba a Nyugati Boszorkánnyá, és hogyan alakult ki rivalizálása Glindával, Dél Jó Boszorkányával. A film második része egy évvel később, 2025 novemberében lesz látható. 

Mufasa: Az Oroszlánkirály

Újabb film, ami jól illeszkedik az eddigiek sorába: szemmel láthatóan Hollywoodban elfogytak az ötletek, és a nagy költségvetésű filmek mind előzmények vagy folytatások. Az Oroszlánkirály is kapott egy előzménysztorit – de nem a klasszikus, kézzel rajzolt eredeti, hanem a CGI-verzió. Felnőttként kissé kételkedünk benne, hogy erre biztosan szükség volt-e, de a gyerekek biztos élvezni fogják, így sok családnak érdemes számolnia vele. Bemutató karácsony előtt.

 

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.