Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Badar Gergő nyerte a hosszú távú triatlon ob-t

2024. augusztus 12. 8:49 // Forrás: vesc.hu
A férfiaknál Badar Gergő, a nőknél Kovács-Omischl Lejla győzött szombaton a Nagyatádon rendezett hosszú távú triatlon országos bajnokságon.

 A Veszprémi Egyetemi Sport Club versenyzője 8:03:05 óra alatt teljesítette a 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és zárásként a maraton (42,195 kilométer) lefutásából álló viadalt, ami pályacsúcs is egyben. A győztes a második számban szakította le a riválisait és végül nagy fölénnyel diadalmaskodott.

A VESC versenyzője ezzel rövid, közép és hosszú távon is magyar bajnok lett 2024-ben!

Mindegyikre büszke vagyok! Nem volt elsődleges célom, hogy pályacsúcsot döntsek Nagyatádon, de úgy voltam vele, hogy ha jó napot fogok ki, akkor nem fogom vissza magam. Az úszás nagyon jól ment, a bringapálya nagyon jó volt, ott tudatosult bennem, hogy a csúcs is meglehet. A futásnál kicsit mintha hiányzott volna az erő, próbáltam egy egyenletes iramot hozni, de a vége már nagyon nehéz volt. Kellettek a sikerhez a szurkolóim is, óriási erőt adtak és még egy picit tudtam újítani

– nyilatkozta a befutót követően Badar Gergő.

Eredmények

Férfiak:
1. Badar Gergő (VESC) 8:03:05 óra
2. Petsuk Zoltán (UTE) 8:58:29
3. Szilágyi Tamás 9:07:45

Nők:
1. Kovács-Omischl Lejla (Honvéd Szondi SE) 11:08:42 óra
2. Krüger Zsanett (GYTSE) 11:11:55
3. Túri Zsuzsanna (PSN Zrt.) 11:15:44

vehir.hu
Események
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
9-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Almásfüzitői SC
Vendég
VESC
Időpont
2024. március 3. 19:00
Helyszín
Almásfüzitői Sport Club
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
9-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2024. április 20. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
további cikkek
A Spirit SC Veszprém tagjai rajthoz álltak az Ironman Italy versenyén A Spirit SC Veszprém tagjai rajthoz álltak az Ironman Italy versenyén Szombaton rendezték meg a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,2 km futásból álló Ironman Italy versenyt, Emilia Romagna tartomány Cervia városában, Olaszországban. A versenyen 2234-en indultak el, akik közül veszprémiként a Spirit SC sportolója, dr. Hunyadfalvi Balázs másodszor lett ironman, 13 óra 8 perc alatt teljesítette a távot. A Pannon Egyetem rektora, dr. Abonyi János (VESC), élete első Ironmanjét teljesítette, remek időeredménnyel 12 óra 51 perc alatt ért célba. 2024. szeptember 23. 10:43 Veszprémi sikerek a Extrememan Nagyatád hosszútávú triatlonversenyen triatlon Veszprémi sikerek a Extrememan Nagyatád hosszútávú triatlonversenyen A hétvégén a Spirit SC Veszprém csapata részt vett a 35. Extrememan Nagyatád hosszútávú triatlonversenyen, amelyen a klub triatlonistája, dr. Szekeres Mariannra tizedik alkalommal teljesítette a távot. Rajta kívül csak nyolc nő volt az elmúlt harmincöt évben, aki tízszer, vagy több alkalommal megmérettette magát ezen a távon és helyszínen. 2024. augusztus 12. 14:45 Szerdára halasztották a férfi triatlonosok versenyét Párizs 2024 Szerdára halasztották a férfi triatlonosok versenyét A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok ma reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián. 2024. július 30. 8:41 Triatlon: a veszprémi Badar Gergő nyerte a rövid távú bajnokságot triatlon Triatlon: a veszprémi Badar Gergő nyerte a rövid távú bajnokságot A férfiaknál Badar Gergő, a nőknél pedig Zelinka Gabriella győzött szombaton a triatlonosok rövid távú országos bajnokságán, Tatán. 2024. július 14. 10:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.