Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

BL-selejtező: Jansen szerint a helyzetkihasználáson kell javítani

2024. augusztus 12. 21:47 // Forrás: MTI
Pascal Jansen vezetőedző szerint elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítania a Ferencvárosnak ahhoz, hogy kedden a hazai visszavágón kétgólos hátrányból megfordítsa a Midtjylland elleni párharcot a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

"Az első félidőben erősek voltunk, de a helyzetkihasználás nem volt jó. Nemzetközi szinten nem lesz öt-hat helyzetünk, csak kettő-három, de azt ki kell tudni használni" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a nyáron kinevezett holland szakember. - "Remélem, tele lesz a stadion, mert minden egyes Fradi-szurkolóra szükségünk van. Noha Dániában volt gyengébb pillanata, ez a csapat megérdemli a buzdítást."    

Jansen felidézte, hogy a herningi első felvonás után csak azt kérdezte a játékosaitól, voltak-e már olyan helyzetben, amikor az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, mert ezzel rá akart világítani arra, hogy ez a párharc még korántsem dőlt el.

"Nehéz volt lenyelni, hogy saját hibáink miatt kaptunk ki 2-0-ra, de tudnunk kell kezelni ezt a szituációt. Ezt meg kell oldanunk hazai pályán, amihez elengedhetetlenül fontos, hogy magabiztosan álljunk a feladathoz" - jelentette ki az 51 éves tréner, aki több gyenge pontot is talált a rivális játékában.

Jansen felidézte, hogy pályafutása során volt már olyan párharca, amelyet csapata kétgólos vereség után fordított a maga javára hazai pályán, ugyanis tavaly tavasszal az AZ Alkmaarral 2-0-ra kikapott a belga Anderlecht vendégeként, majd Hollandiában ugyanilyen arányban győzött az együttese, amely végül 11-esekkel jutott négy köze a Konferencia-ligában.

Pascal Jansen vezetőedző (j) és Kristoffer Zachariassen középpályás a Ferencváros labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján a másnapi Ferencvárosi TC - Midtjylland (dán) Bajnokok Ligája visszavágó selejtezőmérkőzés előtt a Groupama Arénában 2024. augusztus 12-én. MTI/Hegedüs Róbert

Kristoffer Zachariassen úgy vélte, a Midtjylland nagyon jó csapat, amely fizikálisan nagyon erős és a pontrúgásai rendkívül veszélyesek, erre nagyon oda kell figyelniük. Szintén a dán rivális erősségei között említette a hosszú indításokat és a párharcokat.    

"Nehéz helyzetben vagyunk, de a szurkolóink támogatásával sikerülhet. Minél hamarabb szeretnénk megszerezni az első gólt, mert akkor még sok időnk lehet a másodikra, és játszhatunk türelmesen. Képesek vagyunk akár kétszer-háromszor betalálni, de fontos lesz a kapunkat megőrizni a góltól."

A norvég középpályás kifejtette, a kedd-szombat ritmus ellenére fizikálisan jó állapotban van a csapat és készen áll az összecsapásra, kiváltképpen önbizalommal felvértezve a DVTK felülmúlása után.    

A BL-főtáblára jutáshoz a mostanival együtt két párharcot kell nyerni, a győztes az utolsó körben a szlovák Slovan Bratislava és a ciprusi APOEL továbbjutójával találkozik és legrosszabb esetben is az Európa-liga főtábláján szerepelhet. A vesztes átkerül a második számú európai kupasorozat selejtezőjének utolsó fordulójába, ahol a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzdhet meg.

A kedden 20 órakor kezdődő visszavágót az M4 Sport élőben közvetíti.

vehir.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.