Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jövő év áprilisában lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartása

2024. augusztus 15. 10:14
Ferenc pápa 2024. május 23-án elismerte Isten Szolgájának Bódi Mária Magdolnának vértanúságát, és elrendelte a határozat hírének közzétételét. Ezáltal hivatalosan is Tiszteletreméltónak nevezhetjük Magdit, aki életével tett tanúbizonyságot Krisztusba és az Egyházba vetett hitéről. E dekrétum közzétételét követően érkezett meg a Szentatya döntése, mely értelmében a boldoggá avatási szertartás 2025. április 26-án lesz Veszprémben.

A vértanúságról szóló Határozat:

„Édes Jézusom, megígérem, hogy az elvetett mag bőséges termést hoz” – ezt a profetikus megjegyzést írta Isten Szolgálója Bódi Mária Magdolna a Magvetőt ábrázoló kis kép hátuljára 1944 utolsó napján, azzal az ígérettel, hogy az az evangéliumi mag lesz, amely meghal, hogy sok gyümölcsöt hozzon. Néhány hónappal később, a Vörös Hadsereg magyarországi inváziója idején, ez az egyszerű származású, fiatal laikus gyári munkáslány földi életét mártírhalált elszenvedve fejezte be, hogy Krisztus szeretetéhez hűen, szűzi tisztaságát megvédje.

Isten Szolgálója Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, az akkori Zala Vármegye egy kis falujában, mezőgazdasági cseléd családban. A szülők nem tudtak rendes házasságot kötni, mivel az apa, aki durva és agresszív, alkoholista és ateista férfi volt, személyazonosító okmányokkal nem rendelkezett. Bár az anyakönyvi bejegyzésben törvénytelennek nyilvánították, a gyermek mégis az apja vezetéknevét vette fel. Magdi és két fiútestvére édesanyjuktól, egy szelíd és jószívű asszonytól kapták meg a vallásgyakorlás első példáját, az otthoni rendszeres imádkozáson és a gyakori szentmiselátogatásokon keresztül, jóllehet nagy távolságot kellett megtenniük ahhoz, hogy a plébániatemplomhoz eljussanak. Isten Szolgálója 1927-től a köveskáli katolikus általános iskolába járt, de kiemelkedő szellemi, értelmi képességei ellenére, a család bizonytalan gazdasági körülményei következtében, amely miatt többször lakóhelyet is kellett változtatniuk, nem tudott tovább tanulni. Az elsőáldozás és a bérmálás szentségeinek vétele után Magdi érdeklődése a szerzetesi életforma iránt felerősödött, de szülei rendezetlen kapcsolata lehetetlenné tette, hogy beteljesítse a szerzetesi életre szóló hivatását.

1939-ben a „Nitrokémia Zrt.” gyárában munkásként helyezkedett el, ahol rendkívüli apostoli tevékenységnek szentelte magát, amelyet intenzív ima, mindennapos szentmise, és különösen a gyermekek, idősek és a szegények érdekében végzett, nagylelkű és fáradhatatlan karitatív szolgálat kísért. Példaszerű keresztény élete kivívta mindenki megbecsülését és tiszteletét, a munkaadók és a munkavállalók, a hívők és a nem hívők körében egyaránt. Belépett a Szívgárdába, a gyermekek vallásos nevelését Jézus szentséges szívének tiszteletén keresztül munkáló egyesületbe, valamint a Dolgozó Lányok Egyesületébe, melynek rövid időn belül csoportvezetője lett.

1941-ben, amikor visszatért egy lelkigyakorlatáról, életét teljes egészében Istennek és a lelkek üdvösségének akarta felajánlani, ezért Krisztus Király ünnepe alkalmából, az év október 26-án örök tisztaságot ígérve magánfogadalmat tett.

1944-ben, a háborús front közeledtével a Vörös Hadsereg által a megszállt területen elkövetett nemi erőszakokról és atrocitásokról szóló szörnyű hírek hallatán, Isten Szolgálója kijelentette társainak, hogy szilárd akarattal hűséges marad az Úrnak adott fogadalmához.

március 23-án a szovjet hadsereg előőrsei megérkeztek Litérre, a menhely közelébe, ahol Magdi más nőkkel és édesanyjával együtt tartózkodott. A Vörös Hadsereg egyik katonája odalépett a fiatal lányhoz, és megparancsolta neki, hogy kövesse őt a bunkerbe, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megerőszakolja. A katona azonban Magdi erős ellenállása miatt feldühödve hamarosan kijött a menhely másik kijáratán, és a menekülő lányra hátulról, egész közelről lőni kezdett. A második lövés után Magdi az ég felé emelte kezét, és felkiáltott: „Uram! Királyom! Végy magadhoz!” Újabb lövések következtek, amelyek közül az utolsó a szívébe fúródott, amitől Magdi élettelenül a földre zuhant.

Holttestét édesapja, aki nem sokkal ezután érkezett a gyilkosság helyszínre, szedte össze, pokrócba csavarta, majd másnap ideiglenesen a litéri temetőben temette el. Isten Szolgálójának hivatalos temetése néhány nappal később történt, holttestét az említett temetőben lévő sírba helyezték, ahol ma is nyugszik.

A háborús körülmények miatt egyre sötétebbé váló világban Bódi Mária Magdolna fényes tanúbizonyságot tett a hitvesi szeretetről, megvédve tisztasági magánfogadalmát és női méltóságát.

A megfélemlítés és a vallásos lelkület visszaszorításának légköre ellenére, amellyel a második világháború után a Magyarországon megalakult kommunista rezsim operált, Bódi Mária Magdolna emléke nem halványult el, és a kezdetben titokban gyakorolt ​​tisztelete tovább terjedt, mint egy igazi karsztfolyó a némaságra ítélt Egyház éveiben is, és megszakítás nélkül nő a mai napig.

Az akkori veszprémi püspök, Mindszenty József Isten Tiszteletreméltó Szolgája, 1945. augusztus 1-i rendeletével elindította a vértanúsággal kapcsolatos adatgyűjtés folyamatát, az ügy kivizsgálásának előkészítését, ám a kommunista rezsim üldöztetései miatt azt nem lehetett folytatni. A kommunista rendszer összeomlását követően újabb próbálkozások történtek az ügy újraindítására, mígnem a Veszprémi Főegyházmegye végérvényesen elkezdte és végig is vitte az egyházmegyei vizsgálatot, amely 2011. március 23. és 2016. október 22. között zajlott. Az egyházmegyei vizsgálatot a Szentek Ügyeinek Dikasztériuma 2017. december 22-i rendeletével jogilag érvényesnek ismerte el.

A Positio elkészítését követően 2023. január 24-én a Történészek Testülete, 2023. október 26-án pedig a Teológusok Testületének különleges kongresszusa vizsgálta meg az ügyet, s mindkettő egyhangúlag kedvező véleményt nyilvánított róla.

április 30-án a bíboros és püspök atyák rendes ülésükön elismerték, hogy Isten Szolgálóját a Krisztusba és az Egyházba vetett hite miatt gyilkolták meg.

Alulírott bíboros prefektus mindezekről beszámolt Ferenc pápának. Őszentsége üdvözölve és megerősítve a Szentek Ügyei Dikasztériumának szavazatait, a mai napon kijelentette: Mind az ügyre mind a hatására vonatkozóan bizonyított Isten Szolgálójának Bódi Mária Magdolna laikus hívőnek a vértanúsága.

A pápa ezután elrendelte, hogy jelen rendeletet tegyék közzé, és foglalják bele a Szentek Ügyei Dikasztériumának dokumentumaiba.

Róma, 2024. május 23.
Marcello Card. Semeraro
Prefektus

X Fabio Fabene
Montefiasconei címzetes püspök
Titkár

Amikor imádságos lélekkel újból megköszönjük Magdit és mindmáig ragyogó tanúságtételét Istennek, egyházmegyénk főpásztora elrendelte jelen dokumentum felolvasását a Veszprémi Főegyházmegye minden templomában 2024. augusztus 11-én, évközi 19. vasárnapon.

E dekrétum közzétételét követően érkezett meg a Szentatya döntése, mely értelmében a boldoggá avatási szertartás 2025. április 26-án lesz Veszprémben. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy elfogadta Bódi Mária Magdolna életfelajánlását, melyet a vértanúság koronájával ajándékozott meg.

Közös imádsággal készüljünk a boldoggá avatás ünnepére.

vehir.hu
további cikkek
Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! tegnap 17:29 A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Udvardy György A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e? ma 1:27 Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve kultúra Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve 2024. december 18. 13:51 A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A múlt ízei: Bélafi László és az MI által újraálmodott 'békebeli sütemények' A magyar gasztronómia öröksége az identitásunk egyik legszínesebb és legizgalmasabb területe, amely generációk történeteit hordozza magában. Bélafi László két recepteskötete, az „Ükanyám Békebeli Süteményei” és a Réthy Erzsébet receptjeit bemutató második kötet egyaránt tisztelgés a múlt előtt és kísérlet arra, hogy a hagyományok a modern kor eszközeivel újjáéledjenek. 2024. december 18. 17:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.