Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Izgalmas kínálattal érkezik az ősz a Művészetek Házába

2024. augusztus 29. 14:50
Az első három kiállítás Géczi János, Can Togay, valamint Tóth Andrej nevéhez fűződik, ami az őszi kínálatot illeti a Művészetek Háza Veszprémben. A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón mindhárom művész jelen volt, akik részletesen is meséltek a közelgő tárlatukról, a Dubniczay-palotában. A helyszínen egyébként új tér is nyílik, Botanikart participatív néven.

Elsőként Hegedűs Barbara alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, nagy felelősség volt a 2023-as év, amikor Veszprém Európa Kulturális Fővárosa volt, de az azt követő korszakban is legalább ekkora a teher, hogy az előző évhez hasonló színvonalon tudjanak működni a kulturális intézmények a városban, akár európai szinten.

Hegedűs szerint a Művészetek Háza Veszprém élen jár a folyamatos megújulása miatt, és tudja, miként kell színvonalasnak lenni, éppen ezért egyfajta mintaként is szolgálhat. Hegedűs megerősítette, a város továbbra is kész támogatni az intézményt.

Géczi János író, képzőművész volt az első felszólaló a művészek közül, hiszen neki nyílik elsőként kiállítása, pontosan szeptember harmadikán, Magánkép címmel a Csikász Galériában, ami Géczi János magángyűjteményébe enged betekintést. A közelmúlt történetei elevenednek meg a kiállító térben, képzőművészek pályáinak és egy irodalmár munkásságának a kereszteződési pontjait, párhuzamos szakaszait jelzik a művek, s arról az élet- és kulturális közegről tanúskodnak, amelyet a többnyire magányosan tevékenykedő művészek létrehoztak. Mivel Géczi János könyvein is megjelenik a tárlat egy-egy alkotása, így a könyvek is láthatóak lesznek a kiállítói térben.

A szóban forgó tárlaton több mint hatvan képzőművészeti alkotás lesz bemutatva, valamint a kiállítás részének tekintendő kísérő katalógus, amelyben a reprodukciókat kiegészítik a veszprémi képzőművészeti élet személyiségeit felvillantó pályaképek, kritikák, tárlatmegnyitók, illetve egykoron irodalmi folyóiratban megjelent dokumetumok.

Can Togay és Tóth Andrej kiállítása szeptember hetedikén nyílik a Dubniczay-palotában. Előbbi a mesterséges intelligencia által generált képekből áll majd, címe pedig a Rettentő gondolatok boltja (és a Jó gondolatok terme). Can elmondta, puszta véletlennek köszönhető, hogy az MI által generált képekkel foglalkozni kezdett, hiszen alapvetően a nyelvi modellekkel, szövegekkel ismerkedett mélyebben. Majd beleütközött egy képalkotó platformba, és rájött, hogy ez nagyon kezdetleges út, pont mint egykor a fotózás vagy a filmezés. Szemfényvesztés? Cirkusz? Can úgy akarja, döntse el a látogató.

Tóth Andrej munkáin keresztül a digitális képalkotás klasszikus irányzatát ismerhetjük meg, hiszen a kortárs plakátművészet egyik kiemelkedő alakja, aki dolgozik többek között az A38 plakátjain, a Radnóti Színházén vagy a Danubia Zenekarén. A retrospektív kiállítás során létrejött plakátokat külön fejezetekre bontva mutatja be, ami összesen húsz évet ölel fel.

Végül Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója is mesélt a közelgő eseményekről. A kiállítások mellett az intézmény egy megújuló térrel és ezzel együtt új funkcióval is bővül. A Dubniczay-palota egyik eddig ritkán kihasznált helyisége BOTANIKART participatív tér néven nyílik meg 2024 szeptemberében. A nyitórendezvény a Természetkép című időszaki kiállítás és a BOTANIKART - Természetkép témahét közös projektjeként valósul meg. A vadon termő növények megismerésére és hasznosítására fókuszáló témahét párhuzamosan zajlik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projektben szintén részt vevő görög Elefszína városában létrehozott azonos tematikájú projekttel.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Gizella-napok Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Május 5. és 11. között 25 helyszínen közel 20 szabadtéri koncert és több mint 50 kulturális program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella-napokon. A részletes programot hétfő délelőtt jelentették be a Hangvillában. tegnap 22:09 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Veszprémi Petőfi Színház Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Habár a VIII. Lélektől lélekig – a színház gyógyító ereje fesztivál hivatalos megnyitóünnepséget csak péntek délután tartották, az egész héten át tartó programokon már addig is körülbelül ezren vettek részt. A különböző művészeti ágakat a lélek egészségével, vagy akár gyógyításával összekötő fesztivál hétvégén is folytatódik a Veszprémi Petőfi Színházban. 2025. április 26. 3:39 Szavak nélkül tanító állatmese kultúra Szavak nélkül tanító állatmese Az Áradás az a film, amit legszívesebben minden kisgyereknek megmutatnék. 2025. április 21. 13:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.