Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ilyés Ferenc: szerettünk volna nyomot hagyni az olimpián

2024. szeptember 3. 17:56 // Forrás: MTI
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint nagy büszkeség, hogy a férfi és női válogatott is ott volt a párizsi olimpián, amelyen mindkét gárda "szeretett volna nyomot hagyni".

A magyar szövetség (MKSZ) keddi sajtóeseményén az MKSZ első embere felidézte: míg tavasszal még azt tervezgették, hogy tudnak-e olimpiai selejtezőtornák rendezésére pályázni, ez sikerült, és mindkét csapat sikerrel vette a kvalifikációt.

Szerettünk volna nyomot hagyni az olimpián is, az volt a cél, hogy jó lenne mindkét csapatnak továbbjutnia a csoportból. Ez csak a női csapatunknak sikerült, de a fiúknak is mondtam, hogy emelt fővel jöjjenek haza, legyenek büszkék magukra

- fogalmazott Ilyés Ferenc, hangsúlyozva: mindkét csapat fiatal még.

"Az első helyszín talán nem volt a legméltóbb a kézilabdához, kicsinek tűnt a csarnok, a lille-i stadion és az ottani hangulat viszont óriási volt"

- mondta, jelezve, minden mérkőzésen ünnepi hangulat volt, ez pedig jót tett a sportágnak.

Golovin Vlagyimir, az ötkarikás hatodik női válogatott szövetségi kapitánya pozitívan értékelte a hat mérkőzést.

Több is lehetett volna ebben meg kevesebb is. Büszke vagyok rá, hogy ezt a hat mérkőzést így játszottuk. Három éve dolgozom ezzel a csapattal, az elején nem hittük el, hogy ennyire jók vagyunk. Önbizalomhiányosnak éreztem a csapatot, az olimpián viszont érezni lehetett, hogy mentálisan nagyon erősek vagyunk

- fejtette ki, hozzáfűzve: mindig volt egy-egy játékos, aki akár védekezésben, akár támadásban kicsit tudott lökni az együttesen.

Le kell zárni ezt a szakaszt, büszkének lenni a csapatra, az eredményre. Nem szeretném, ha húsz éven keresztül a svédek elleni mérkőzés utolsó tizenöt másodpercéről beszélnénk

- fogalmazta meg, egyben elismerte: sebességben még javulnunk kell a következő világversenyekre.

Chema Rodríguez szerint csapata az olimpián játszotta a legjobb mérkőzéseit (archív fotó)Chema Rodríguez szerint csapata az olimpián játszotta a legjobb mérkőzéseit (archív fotó)

Chema Rodríguez, a francia fővárosban tizedik férfi csapat szövetségi kapitánya kiemelte: fejlődtek, jobbá váltak, ám az az igazán jó, ha nyernek.

Lehetsz elégedett az elvégzett munkával, ám a győzelem a fontos. Jó munkát végeztünk, viszont ha összességében nézzük, csupán egy meccset nyertünk meg az ötből, ez a valóság

- mondta a spanyol szakvezető, aki szerint két-három találkozón győzhettek volna még meg.

Leszögezte: az évek alatt sokat fejlődött az együttese, amely meglátása szerint az olimpián játszotta a legjobb mérkőzéseit.

Arra a kérdésre, hogy Mikler Roland és Lékai Máté visszavonul-e a nemzeti színektől, azt mondta: mindig is tiszteletben fogja tartani, ha valaki több időt szeretne a családjával tölteni, ezért lemondja a válogatottságot, ugyanakkor mindig a legjobb keretet szeretné összeállítani, így aki nem jelzi távolmaradását, annak meghívót fog küldeni.

Nagy László elnökségi tag meglátása szerint izgalmas és nagyon kiegyensúlyozott olimpia volt a párizsi, a férfi szakágban az elmúlt ötkarikás játékokból biztosan a legkiegyenlítettebb:

Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolog a továbbjutás a csoportból. Szerethető a csapat, de ez nem párosult győzelmekkel. Előrelépés ugyanakkor van, sokkal stabilabban játszott a férfi válogatott, mint korábbi világversenyeken, nem voltak nagy amplitúdók.

Rámutatott ugyanakkor, hogy amennyiben a férfi válogatott megnyeri az Egyiptom elleni mérkőzést, az afrikai riválisban akkor is benne lett volna a bravúr, így még egy, de inkább két meccset kellett volna nyerni a továbbjutáshoz.

Zárkóztunk az elithez, a következő lépés az lesz, hogy még jobban szorongassuk őket, és alkalmanként győztesen hagyjuk el a pályát. Korosztályban megvagyunk, hiányérzet a győzelmeket leszámítva nincs bennem

- mondta, megemlítve: míg a férfi csapat helyezése a realitás, addig a női együttestől a hatodik hely nagyon jó.

Meglátása szerint a férfi világelitbe tartozó válogatottak kézilabdázói klubszinten rendszeresen játszanak kulcsszerepet nemzetközi kupamérkőzéseken, ez a magyar csapatnál is segítene a még közelebb zárkózáshoz.

Horváth Gabriella főtitkár a részben hazai rendezésű női Európa-bajnokság kapcsán ismertette: a szervezés hajrájába fordulnak.

Felidézte, Debrecen két csoportot lát vendégül, ezek továbbjutóihoz a franciákat is felvonultató bázeli kvartett első két helyezettje csatlakozik a hajdúsági városban sorra kerülő középdöntőre.

Elmondta, jövő héten kerül sor a delegációvezetők terepszemléjére, majd Bécsben szeptember végén a játékvezetőknek is lesz szeminárium, hangsúlyozta, hogy lesznek magyar játékvezetők és versenybírók a kontinensviadalon.

"Nagyon szépen telik a csarnok, elsősorban persze a magyar válogatott mérkőzéseire, de a másik csoport mérkőzésein is sok szurkolóra számítunk" - mondta a jegyértékesítésről.

vehir.hu
Tál Dominik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.