Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Női kézilabda Eb: az olimpiai ezüstérmes franciákkal is találkozik a felkészülés során a magyar válogatott

2024. szeptember 4. 21:47 // Forrás: MTI
A többi között az olimpiai ezüstérmes francia csapat ellen is készül az ősz folyamán a magyar női kézilabda-válogatott, amely Debrecenben egy felkészülési tornán is pályára lép a november-decemberi Európa-bajnokságot megelőzően.

Erről Golovin Vlagyimir, az olimpiai hatodik helyezett nemzeti csapat szövetségi kapitánya beszélt az MTI-nek. A válogatott első összetartására szeptember 23-tól kerül sor, ennek során két felkészülési mérkőzést játszanak a román válogatottal, az egyik zárt kapus lesz, a másikra szeptember 28-án, szombaton 17.30-tól kerül sor Tatabányán.

A második összetartás október végén lesz, akkor a tervek szerint a friss ötkarikás ezüstérmes, világbajnok francia együttessel játszanak két felkészülési találkozót a magyarok Toulonban, illetve Párizsban.

A november 28-tól december 15-ig tartó magyar-osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadal előtti közvetlen felkészülés során a csoportmérkőzések és a középdöntő magyarországi helyszínén, Debrecenben rendeznek egy felkészülési tornát november 22-től 24-ig a szlovák és ukrán csapat részvételével.

"A hazai rendezésű Európa-bajnokság nagyon fontos, nem hiszem, hogy nagy változások lesznek" - felelte a keret esetleges megújulására vonatkozó kérdésre Golovin. Kitért rá: az Eb-n az olimpiával ellentétben nem 14, hanem 16 játékost lehet nevezni minden meccsre, ő nagyjából 18 fős bő kerettel tervez a felkészülésre, és bízik benne, hogy elkerülik a csapatot a sérülések az ötkarikás játékok miatt sűrű időszak után.

Az olimpia kapcsán arról beszélt: az elért eredmény is pozitív, a mutatott játékban is előreléptek a korábbiakhoz képest, az ötkarikás játékok meglátása szerint megmutatták, hogy bárkivel is állnak szemben, meg tudják oldani egy kis szerencsével.

"Egy adott napon nincs olyan csapat, amit ne tudnánk legyőzni" - szögezte le, kitérve rá, hogy az olimpián mutatott tudással felvértezve kell nekivágni a következő világversenyeknek, ugyanakkor még sok területen van lehetőségük és kell is fejlődniük.

Golovin Vlagyimir olimpiai résztvevő együttese az Eb debreceni A csoportjában sorrendben a törökökkel (november 28.), a svédekkel (november 30.), majd az északmacedónokkal találkozik. Mindhárom mérkőzés 18 órakor kezdődik.

A magyarok továbbjutásuk esetén a szintén debreceni B csoport (Montenegró, Románia, Szerbia, Csehország) és a Bázelban sorra kerülő C csoport (Franciaország, Spanyolország, Lengyelország, Portugália) két-két továbbjutójával mérkőzhetnek a debreceni középdöntőben (december 5., 6., 8., 10.).

A döntő hétvégére, azaz az elődöntőkre és a helyosztókra (döntő, bronzmérkőzés, az 5. helyért) december 13-án és 15-én kerül sor Bécsben.

Az Európa-bajnokság A-csoportjának programja:

november 28., csütörtök:
Magyarország-Törökország 18.00
Svédország - Észak-Macedónia 20.30

november 30., szombat:
Svédország-Magyarország 18.00
Észak-Macedónia - Törökország 20.30

december 2., hétfő:
Észak-Macedónia - Magyarország 18.00
Törökország-Svédország 20.30

vehir.hu
további cikkek
Új formátum, a dánokkal, csehekkel és törökökkel egy csoportban a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Új formátum, a dánokkal, csehekkel és törökökkel egy csoportban a magyar válogatott Új formátumra vált a női kézilabda Eurokupa, a jövő évi Európa-bajnokság öt társrendezője és az elmúlt évi kontinensviadal három érmese, közte a magyar válogatott két négyes csoportban kezdi meg szereplését. 2025. március 11. 12:24 A magyar női kézilabda-válogatott ismét legyőzte az ukránokat női kézilabda-válogatott A magyar női kézilabda-válogatott ismét legyőzte az ukránokat Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 35-16-ra győzött az ukrán csapat ellen a szombati, pestszentlőrinci felkészülési mérkőzésen. 2025. március 8. 16:32 Szemerey szerint tökéletes az alkalom a fiatalok kipróbálására a női kézilabda-válogatottnál kézilabda Szemerey szerint tökéletes az alkalom a fiatalok kipróbálására a női kézilabda-válogatottnál Az Európa-bajnoki bronzérmes kapus, Szemerey Zsófi szerint tökéletes időszak a mostani a női kézilabda-válogatott számára, hogy frissítésen essen át és a szakmai stáb fiatalokat próbáljon ki. 2025. március 5. 19:47 Márton Gréta: minden kerettag része akar lenni az újjáépülő női kézilabda-válogatottnak női kézilabda-válogatott Márton Gréta: minden kerettag része akar lenni az újjáépülő női kézilabda-válogatottnak Az Európa-bajnoki bronzérmes Márton Gréta szerint valamennyi kerettag azért érkezett a magyar női kézilabda-válogatott felcsúti edzőtáborába, mert része akar lenni az újjáépülő csapatnak. 2025. március 4. 19:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.