Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Remili: Mindennek egyensúlyban kell lennie!

2024. szeptember 10. 12:02 // Forrás: https://handballveszprem.hu/
Közeledik a szurkolók által várva várt pillanat: a Veszprém Handball Club csütörtökön (20.45) a német Füchse Berlin vendégeként megkezdi szereplését a kézilabda Bajnokok Ligája 2024/2025-ös kiírásában.

A BL-rajtot megelőzően a francia Nedim Remilivel jelent meg interjú a magyar rekordbajnok hivatalos honlapján. Az irányító-átlövő úgy fogalmazott, Veszprém-mezben csakis a győzelem elfogadható!

Azért utazunk Berlinbe, hogy nyerjünk. Hasonlóan akarjuk elkezdni ezt az idényt, mint ahogy a tavalyit: két ponttal szeretnénk hazatérni Németországból. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, de lassan már egy hónapja erre a pillanatra készülünk. Azt gondolom, ha kihasználjuk a lehetőségeinket, akkor jó meccset játszhatunk!

A Veszprém Handball Club a nemzetközi felkészülési torna, a SO-TECH CUP elődöntőjében már találkozott a német együttessel: Xavier Pascual együttese akkor könnyed, kilencgólos sikernek örvendhetett. Remili viszont rámutatott, az csak egy felkészülési találkozó volt, melyből messze menő következtetéseket nem lehet levonni.

A korábbi mérkőzésünk taktikailag mindenképpen jó támpont lehet, hiszen kijavíthatjuk a hibáinkat, illetve kielemezhetjük, hogy hogyan reagáltak bizonyos dolgokra mind védekezésben, mind támadásban. Az eredményt azonban el kell felejtenünk, hiszen teljesen új találkozó vár ránk csütörtökön, amit ismét meg kell nyernünk. Nem lesz könnyű, ez biztos, hiszen a világ egyik legjobb együtteséről van szó. Ezt jól mutatja az is, hogy a Berlin tavaly a második helyen végzett a Bundesligában. Izgalmas összecsapás lesz, amit már nagyon várunk!

Nedim Remili (29) motiváltan várja a Veszprém BL-szezonkezdését (archív fénykép)Nedim Remili (29) motiváltan várja a Veszprém BL-szezonkezdését (archív fénykép)

A berliniek keretét szemügyre véve a szerb kapus, Dejan Milosavljev mellett a dán átlövő, Mathias Gidsel is a világelithez tartozik. A veszprémiek francia sztárja nyomatékosította: a sikerhez egyensúlyra lesz szükség.

A fő fókusz a védekezésünkön lesz és azon, hogy megállítsuk a németek támadásait, amiben kimagaslóan jók. Mindennek egyensúlyba kell lennie, a védekezésnek, a támadásnak és a lerohanásoknak is. Jó mentalitással kell belemennünk a találkozóba! Ez a BL, ahol bármi megtörténhet, de bárhova is megyünk, a cél mindig a győzelem!

A Füchse Berlin–Veszprém Handball Club Bajnokok Ligája csoportmérkőzést csütörtökön 20.45-től a SportTV élőben közvetíti. Portálunk, a vehir.hu szöveges tudósítással jelentkezik a lefújást követően.

vehir.hu
Szalai Csaba
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
holnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Ne igyunk előre a medve bőrére! Erről jut eszembe… Ne igyunk előre a medve bőrére! Biztató eredményt ért el a One Veszprém HC szerdán Magdeburgban (26-26), de még nem dőlt el, hogy a két csapat közül melyik jut be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Számos példa mutatja, hogy egy jól sikerült odavágó után a magát már páholyban érző társaságot nagy meglepetés is érheti a visszavágón. 2025. április 25. 8:04 Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém One Veszprém HC Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém Óriásit harcolt a német és a magyar bajnok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Az idény egyik legjobb játékával előrukkoló Veszprém többször is vezetni tudott négy góllal, de a szívósan küzdő házigazda Magdeburg végül egyenlített. A döntés tehát a jövő csütörtöki visszavágóra maradt. 2025. április 23. 20:24 Ludovic Fabregas: Az idény egyik legfontosabb összecsapása következik! One Veszprém HC Ludovic Fabregas: Az idény egyik legfontosabb összecsapása következik! A magyar rekordbajnok One Veszprém újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a héten megkezdődik a Bajnokok Ligája-negyeddöntője, ahol a magyar rekordbajnokra a német sztárcsapat, az SC Magdeburg vár. A párharc első mérkőzését szerdán 18.45-től rendezik Németországban. 2025. április 22. 13:33 Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón One Veszprém HC Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón Ligetvári Patrik szerint a címvédő és listavezető Veszprém megmutatta a szebbik arcát péntek este, ezért tudta házigazdaként 36-33-ra legyőzni a Szegedet a férfi kézilabda NB I rangadóján. 2025. április 19. 12:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.