Kezdjük egy személyes szállal: mennyire érzi és érezte önazonosnak a vezérigazgatói szerepkört?
Abszolút önazonos, amelyben nagyon jól érzem magam. Az elején könnyebbség volt, hogy a felkérés után rögtön bezárt a világ a járvány miatt, ami nyilván nagyon sajnálatos, illetve számos bizonytalansággal járt később, de így jobban rá tudtam készülni a feladatra. Átnéztem mindent, ami szükséges volt, így nem menet közben kellett foglalkoznom korábbi dolgokkal. Jól éreztem magam, felemelő volt. Kőszeg révén már egyébként át tudtam érezni, milyen az, amikor a helyiek nagyon akarnak valamit, hiszen részt vettem a „Kreatív város – Fenntartható vidék Kőszeg Város példáján” programban. Megtapasztaltam, milyen érzés a szülővárosért dolgozni, s az ebből származó energiákat az EKF-ben is tudtam kamatoztatni.
A kép, amit elképzelt rögtön a pályázat megnyerése után arról, hogy mi vár Önre, Önökre 2023-ban, egyezik a képpel, ami végül tavaly történt?
Nehéz volt elképzelni, hogy mi vár ránk, és ahogy mentünk előre, szépen sorban a helyükre kerültek a mozaik darabok, s alakulni kezdett minden. Volt ugyan egy víziónk, de nem tudtuk, hogy az oda vezető út pontosan milyen kockákból van kirakva. Inkább erős érzések voltak, semmint konkrét gondolatok, legalábbis a kezdetekben. Azt akartuk, hogy a veszprémiek elmondhassák: „Ez mind azért történhetett, mert Európa Kulturális Fővárosa voltunk.”. Talán egyértelmű, hogy erre a legjobb példa végül a Gyárkert lett. De hasonló céljaink voltak a megnyitó rendezvény kapcsán is. Tudtuk, hogy az előző években milyen, az adott város múltját feldolgozó nyitó ceremóniák voltak, s rendkívül pátoszos, ünnepélyesre, kissé talán szomorkásra sikeredtek. Bevallom, mi azt akartuk, hogy igazi örömünnep legyen a nyitány, és úgy hiszem, elértük a célt. Országosan is jó híre volt, de nekünk az volt a legfontosabb, hogy a veszprémiek hogyan fogadják. Ezzel át is lendültünk egyfajta pozitív hangulatba, ami aztán végig meghatározó volt a 2023-as évben.
A felkészülési éveket hogyan jellemezné?
Sok negatív hang is eljutott hozzánk, de természetesen ez sem zökkentett ki bennünket. A felkészülési évek azért vannak, hogy a főévre valóban készen álljunk, és persze nem akartuk ellőni az összes patront ’23 előtt. Egyébként több más, EKF címet elnyerő várossal is beszéltünk, ők ugyanezt a kezdeti bizalmatlanságot tapasztalták, végül mindenhol célba ért, hogy miről is szól az egész.
Kijelenthetjük, hogy a 2023-as év siker volt?
Nyilván voltak nehezebb időszakok, akár a stábon belül is, hiszen mindenki más témáért felelt, így a hangsúlyok olykor eltolódtak, de azt gondolom, sikerült felvonultatni egy olyan palettát, ahol mindenki megtalálhatta a kedvére valót, nemcsak Veszprémben, de a régióban is. Öröm volt látni, hogy kivirágoztak a települések, hogy elkezdtek saját magukkal foglalkozni, és arról számoltak be, hogy olyan folyamatok indultak el, amiről nem is gondolták, hogy mennyire jó. Arról nem is beszélve, hogy ezek nem egyszeri történések, hanem a jövőt meghatározó kezdeményezések, amelyek tematikát adnak az elkövetkezendő időszakra.
Korábban úgy fogalmazott, hatalmas önbizalmat kap a térség. Hogy érzi: mostanra megerősödött a régió ezen a téren is?
Azt gondolom, ha egy emberre ránézünk, a kisugárzásából látjuk, hogy hányadán áll saját magával, jól érzi-e magát. Egy város esetében ez ugyanígy elmondható: ha ismeri saját értékeit, és élni is tud vele, büszke a hely szellemére, akkor sugárzik, ragyog. Ez épp úgy elmondható ma Veszprémről, mint a Bakony-Balaton régióról. Ne felejtsük el, hogy a Balatonhoz a legtöbb magyar embernek van valami személyes kötődése, nyáron rendkívül felkapott, viszont szezonon kívül kevés figyelem esik rá. Az EKF egyik missziója volt, hogy a helyi közösségeket megerősítse, s ezzel löketet adtunk ahhoz, hogy – az egyébként is sűrű nyár mellett – egész évben képesek legyenek kulturális kínálatot nyújtani.
A helyi közösségek megerősödtek, de mennyire sikerült a falvak közötti kapcsot megerősíteni?
Remek együttműködéseknek lehettünk szemtanúi, arról nem is beszélve, hogy összesen 116 településsel indult el a 2023-as program, és ugyanennyi településsel zártuk az évet, tehát szorosan együtt tudtak dolgozni. Ezen kívül további mikro-együttműködések is köttettek, például a Semmi különös? elnevezésű program, amely hazai és nemzetközi kooperáció, és a Bakony térségének belső erőforrásait mozgósítja: a helyiek nem feltétlen tartják kuriózumnak azt, amiben élnek, de ha valaki kívülről rápillant, új és érdekes dolgokra bukkanhat, akár a népi, akár a vallási ünnepekhez kapcsolódva. Így esett, hogy olyan hagyományok, amelyek egy térségben megszokottak, húsz kilométerrel arrébb már kimondottan vonzóak. De szeretném kiemelni a Lesencevidék településeit, akik a Káli-medencéhez hasonlóan szeretnék magukat egy desztinációként definiálni: ebbe beletartoznak a parti települések, Szigliget környéke, illetve a hegyekben húzódó falvak is. Közös programnaptárral jelentkeztek, azóta is szoros az együttműködés, a párbeszéd.
Az EKF program előtt mennyire volt jellemző, hogy ezeken a településeken kulturális események zajlanak?
Kevéssé volt jellemző, és akkor is inkább az érkező turisták jelentették a célközönséget, nem pedig a helyi lakosok. Itt kiemelném a Kulthálót, ami a régióban működő alkotóközösségeknek segített szintet lépni, és egyáltalán a figyelem központjába kerülni. Minden okunk megvan, hogy a nyári időszakon kívül is látogassuk ezeket a helyeket. A Pajta Program is hasonló elv mentén működött: helyi közösségeknek egész éves hozzáférést biztosított a kultúrához: a Balatongyörökön lévő Pajtát, ami a nyári JazzFiesta helyszíne, végül egész évben foglalkozások, programok töltötték meg, amelynek keretein belül a helyiek és az odalátogatók megismerkedhettek a jazz zene elemeivel. Régió szerte hoztunk létre közösségi tereket, de kiemelhetném a balatonkenesei vízi színpadot, a Tési szélmalomhoz kapcsolódó látogatóközpontot, vagy akár az ajkai Kriptongyárat, ami jól mutatja, miként lehet kultúrát vinni elhagyott ipari létesítményekbe.
A fővárost mennyire sikerült „lecsábítani” a térségbe?
Fővárosi, sőt, nemzetközi alkotókat is hívtunk, például a balatoni projektünkbe, ahol helyi tudósok, a Balaton legjobb szakértői közösen alkottak nemzetközi művészekkel. Érdekes harmónia jött létre, amelyeket az elkészült műtárgyak is bizonyítanak. A tudós és a művész találkozása tehát érdekes egyveleg, és azt hiszem, egyedülálló ötlet. Ha már nemzetközi kitekintés, akkor hadd említsem meg a kezdeményezést, amelynek keretén belül tizennyolc országból érkeztek zenekarok, kórusok. Jó volt látni, ahogy rengeteg külföldi és magyar fiatal közösen zenél, énekel, bizonyosan kihat ez a zenei fejlődésükre is. Felemelő pillanat volt.
Akár identitás képző?
Úgy hiszem. Miután megnyitottuk az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központot, megrendeztük az első Hungarian Ballet Grand Prix-et, rengeteg nemzetközi fellépő érkezett, a rendezvény hatalmas lendületet adott a balettos közösségeknek. Ez csupán egy példa, de jól látszik, hogy a különféle közösségek alapjaiban is megerősödtek.
Az EKF szellemisége mennyire lehetett és lehet a mai napig megtartó erő a fiatalokra nézve?
A pályázatban felvázoltuk anno, hogy ideje túllépni a kishitűségen. Nehéz tanulási folyamat volt, de jelentős lépéseket tettünk annak érdekében, hogy felszámoljuk az önbizalom hiányt. Hinni kell önmagunkban, mert akkor jönnek az eredmények. Ha elhisszük, hogy Veszprém olyan város, mint amilyennek elképzeljük, akkor meg is valósul.
Pezsgő környezetet álmodtunk meg, lépésről lépésre, kemény munka árán, de jöttek az eredmények. Egyre vonzóbb hely, már a 2023-as felvételi eredményeken is látszódott, hogy többen jelentkeznek a korábbi évekhez képest, és tudjuk, hogy a fiatalok elsősorban várost választanak, másodsorban egyetemet.
Nagy felelősség ez Veszprémnek, és nem állunk meg: Porga Gyula polgármester úr egyik célkitűzése, hogy 2030-ra Európa városainak elitjei közé tartozzunk. Elindultunk az úton, de nem szabad hátra dőlni, jön a folytatás. Öröm látni, ahogy nemcsak a koncertek ideje alatt telik meg a Gyárkert, hanem egy sima hétköznap is összegyűlnek a fiatalok, hogy jól érezzék magukat. Ezek már mind jövőbe mutató eredmények.
Említette, hogy elindultak az úton. Most hogyan tovább?
Fontos lépéseket tettünk Veszprém hazai és nemzetközi ismertségét tekintve, idén pedig tizenkét állomásos roadshow keretén belül fogjuk hangoztatni az elért eredményeket, és próbáljuk továbbra is magas fokon fenntartani az érdeklődést a város és a térség iránt. Ezen kívül nagyon sok olyan folyamat indult el, amellyel helytörténetünket dolgozzuk fel, méghozzá úgy, hogy a következő generációk is kapcsolódni tudjanak. Hidat kell teremteni, amelyhez már eddig is releváns próbálkozásokat tettünk, gondolok itt például a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztiválra, ahol az irodalom határterületei vannak fókuszban. Az önkénteseink is minden korosztályból jöttek, és segítettek, ahol kellett.
Utalt rá, hogy majd roadshow formájában prezentálnak eredményeket. Miként lehet mérni az EKF év sikerét?
Hogy csak egyet mondjak, volt egy utcaképfejlesztési programunk, mely abból a célból született, hogy az elnéptelendett történelmi belvárost újból megtöltsük élettel, emberekkel. Olyan vállalkozásokat támogattunk különböző üzlethelyiségekben, amelyek hosszútávon is jelen lesznek és közösségépítő erejük van.
Van egy monitoring rendszerünk, ami segít lemérni, mennyien látogatták a város történelmi részét: egy millió hatszázhatvanezer ember. Ezek az adatok azokról szólnak, akik több, mint félórát tartózkodtak a városban, és ismétlem, a történelmi belvárosra fókuszál csupán, tehát a Gyárkert például ebben nincs benne. Ez tehát egy rendkívül szép eredmény, amelyre büszkék lehetünk.
Jó energiák mozognak a városban, és ezt sokan érzik. Amikor meghívnak minket különböző televíziós műsorokba nyilatkozni, mindig utalnak rá a riporterek, hogy milyen vagány hely lett a királynék városa.
Ha nem a vezérigazgatót, hanem személyesen Markovits Alízt kérdezem, mit mondana, mi volt az Ön számára a legnagyobb siker?
A Hosszúasztal Piknik. Közel négyezer embert tudtunk egy asztalhoz ültetni, ami azt hiszem, minden várakozásunkat felülmúlt. A régió minden településéről érkeztek baráti társaságok, kollégák, és különleges, irányított program nélkül is jól tudták érezni magukat az emberek. Talán mondhatom azt is, szimbolikus jelentése van annak, ha ennyi ember egy asztalhoz tud ülni. Ez tipikusan egy olyan megmozdulás volt, ahol az ország azt gondolhatta: tényleg van ebben a városban valami különleges.
Mi volt a legnagyobb nehézség, és mikor lehetett fellélegezni?
Ne felejtsük el, hogy egy covid-járvánnyal indultunk, amiből számos bizonytalanság adódott. Nem tudtuk, meddig tart, miként rendezkedjünk be, és mikor lehet fellélegezni. Jött az energiaválság, a háború, tehát a nemzetközi helyzet hatalmas feszültséget eredményezett. Viszont nagyon jó csapatban dolgoztunk: volt egy veszprémi mag, akik a város, illetve a régió meghatározó kulturális szereplői. És, hogy mikor lehetett fellélegezni? Egyszer a megnyitó után ez megtörtént, addig mintha visszatartottuk volna a levegőt. Euforikus élmény volt a nyitó ceremónia, az ott szerzett energia nagy löketet adott. Az év végén viszont jött az újra tervezés: mi marad meg, hogyan lesz az utókommunikáció, több mint 3500 programnak csak a töredékén tudtak résztvenni az emberek, ezeket láthatóvá kell tenni utólag is. S közben nyílnak ennek kapcsán kiállítások, így a 2023-as év kiállításaiból állított össze best of tárlatot a Művészetek Háza. Az Európa Kulturális Fővárosa évre visszatekintő gyűjtemény a Dubniczay-palotában látogatható, és készülünk egy „Ragyogj tovább!” EKF évre visszatekintő, nagyon innovatív kiállítással a Laczkó Dezső Múzeumban a tavasz folyamán. Végül mindennek a megkoronázásaként jön a CODE - Digitális Élményközpont. S közben fontos, hogy életben tartsuk azokat a fesztiválokat, rendezvényeket, amelyek megmaradnak. Ilyen például a Hosszúasztal Piknik, illetve a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál. Bőven van még mit tenni, de talán elmondható, ilyen lehetőség csak egyszer adódik az ember életében.
