Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pop, jazz, opera

2010. július 28. 6:00
A hetedik Veszprémi Ünnepi Játékok programjáról, a tapasztalatokról, a nehézségekről Mészáros Zoltán ügyvezető igazgatót kérdeztük.

– Jól látszik, eklektikus irányvonalat vett a Veszprémi Ünnepi Játékok, ehhez jönnek a különböző műfajú zenei pillérek, a jazz, a világzene vagy éppen az opera. Úgy tűnik, bevált a tavalyi próbálkozásunk, miszerint a rendezvény nagy részében populárisabb zenének adunk helyet a színpadon. Ezt képviseli idén július 29. és augusztus 1. között a The Earth Wind & Fire, valamint Khaled fellépése, de az is elmondható, hogy minden idők legsikeresebb operakoncertje előtt állunk, a rendezvény előtt két héttel elfogytak a jegyek José Cura és Komlósi Ildikó előadására. Chick Corea pedig megkerülhetetlen ikon a jazz világában, de a vele együtt színpadra lépő Christian McBride, Kenny Garrett és Roy Haynes is megállná a helyét külön-külön egy jazz fesztiválon.
A klasszikus zene sajnos idén is elmarad, de talán ez a legnehezebb műfaj, nagyon sok klasszikus sztár nem vállal szabadtéri fellépést.


Mészáros Zoltán

– Mikor kezdik el egy-egy fesztivál előkészületeit?

– Már most konkrét terveink vannak 2011-re és 2012-re is, de először ki kell fizetni az idei számlákat, augusztusban az elszámolás köti le az időnket. Az ősz elején keressük meg azokat a fellépőket, akiket szívesen látnánk Veszprémben a következő évben, de közben hozzánk is érkeznek megkeresések. Az idei programból hárman ennek köszönhetően érkeznek a fesztiválra. Bizonyos nagyságrendű sztároknál azonban két évre előre kell tervezni.

– Országos szinten hova helyezné el a Veszprémi Ünnepi Játékokat?

– Több szempont alapján is vizsgálhatjuk a kérdést, de nem biztos, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb ember. A Fesztivál Szövetség tagjaként van rálátásom azért a dologra. Magyarországon több mint 3000 fesztivált tartanak számon, ezek mintegy 6–7 milliárd forintból gazdálkodnak, ebből kb. 2500 falusi jellegű rendezvény, igazi közösségteremtő programok, amolyan közösségi bográcsozások. Ha az árbevételt tekintem irányadónak, 100 millió forint feletti költségvetésű fesztiválból 22-t tartanak, ebből a Sziget egyedül rendelkezik annyi árbevétellel, mint a többi együtt. A kulturális profilt vizsgálva nyilván nem lehetnek „versenytársaink” az ifjúsági, inkább pop- és tömegfesztiválok, inkább a Zempléni Napok, a Gyulai Várjátékok, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Miskolci Operafesztivál azok, amelyek mellé rangsorolnám a rendezvényünket.


a veszprémi vár fesztiváli hangulata - 2008

– Mennyire telített a fesztiválpiac?

– Nagyon. Hatalmas a verseny a közönségért, mi is párhuzamosak vagyunk Kapolccsal, a Forma 1-gyel, nincs egy szabad hétvége se a nyáron. Mindenki arra törekszik, hogy valamilyen formában unikális legyen a fesztiválja. Úgy érzem, annak idején sikerült jól meghatározni a Játékok profilját, eltalálni, mi az, ami hiányzik a piacon.

– Minden évben készül egy hibalista a rendezvénnyel kapcsolatban, ez rövidebb lett az évek folyamán?

– Le kell mondanom arról az illúzióról, hogy hiba nélkül lezajlik egy évadunk. Személy szerint több hibát vétek, mint korábban, nagyon sok nagy volumenű, komoly kockázattal járó projekten dolgozom párhuzamosan. Ami a legégetőbb, azzal foglalkozunk. Most nekem ez van, ennyit tudok. Még szerencse, hogy a fesztiválon kipróbált, jó csapat áll mögöttem.


Gipsy Kings - 2009

– Visszatérő probléma a szükséges anyagi háttér megteremtése is.

– Alapvető problémának látom, hogy nem sikerül a szponzori támogatásunkat a helyi és az országos cégek körében növelni, beálltunk a 40 millió forintos támogatásra, ebből az E-on 25 milliót ad a 130 milliós költségvetésben, nélküle nem állna meg a fesztivál. Állandó finanszírozási problémáink vannak, hitelből gazdálkodunk. Nehezíti a munkánkat, hogy árbevételünk csak három hónapban történik, de egész évben kell működni, előlegeket letenni. Az állami pályázatok útján idén 4 millióval kevesebb pénzhez, 32 millió forinthoz jutottunk, ugyanis szűkültek a források. Megjegyzem, a fesztiválturizmus évében, 2008-ban a kormány elvonta a regionális fejlesztési tanácsoknál lévő – rendezvényfinanszírozásra szánt – 1,7 milliárd forintos keretet. Annak ellenére, hogy rengeteg fesztivált tartanak évente Magyarországon, nem elég erőteljes a szervezők hangja. Ilyen körülmények között képtelenség tervezni. Október, november tájékán kell aláírni a következő nyárra szóló többszázezer eurós szerződéseket úgy, hogy nem tudom, mennyi lesz az állami támogatás, csupán a főszponzorom és a város támogatása van mögöttem. Az euró ingadozása sem segít, az egy héttel korábbi árfolyamhoz képest plusz egymillió forinttal többet kell kifizetnünk az előadóknak.


Maceo Parker - 2009

– Ennek tükrében kiemelkedően fontos, hogy minden jegy elkeljen.

– José Cura előadására elfogytak a jegyek, Chick Corea estjére is már csak korlátozott számban kaphatók. A populárisabb műfajok esetében nehezebben megy az értékesítés, ami részben annak köszönhető, hogy fiatalabb a közönség, ők pedig rendszeresen az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást, illetve hogy talán a Veszpremfest nem alapvetően erről híres egyelőre.

– Egy év kihagyás után újra tartanak kísérőrendezvényt.

– Nagyszabású kiállítást hoztunk Veszprémbe. Az alapmisszió, hogy vidéken is teremtsünk szigeteket, ahol olyan kulturális sztárokat lehet megtekinteni, akiket általában csak a nagyvárosokban lehet látni. Munkácsy igazi világsztár volt, elképesztő kultusz övezte a XIX. század végén. Amikor megérkezett Amerikába, az USA elnöke, New York polgármestere és az állam kormányzója is fogadta. Olyan festőről beszélünk, aki az általános iskolástól a nyugdíjasig, a szatócsmestertől az egyetemi tanárig mindenki érdeklődésére számíthatott, és számíthat ma is. A kiállítás Pákh Imre műgyűjtő képeire épül, és október 10-ig látható.


Candy Dulfer - 2009

– Mindezt eladni hatalmas marketingmunkát jelent.

– Nagyon nehéz tisztán látni a magyar médiapiacon, hogy mi mennyit ér, és hogy mivel kit érsz el. Az egész országból vonzunk érdeklődőket, így nagyon intenzív, országos médiakampányt kell végrehajtanunk, ezért sokféle médiumot használunk. A magunk módján próbáljuk kutatni, hogy melyik milyen hatékonyságot ér el. Idén először jelentünk meg intenzíven a kereskedelmi televízióban is. A jövőben egyébként nagyobb hangsúlyt fektetünk az internetes marketingkommunikációra, ugyanis idén már a jegyek felét on-line értékesítettük. Remélem, hogy a költségvetésünkhöz képest robusztus reklámköltség idővel csökkenni fog, ahogy erősebbé válik a rendezvény presztízse, kisebb ráfordítással érhetjük el ugyanazt a nézőszámot.


West Side Story a Veszprém Arénában - 2009

– Idén is készülnek esőhelyszínnel?

– Felépítjük mind a két színpadot. A várban lévő hangulat szinte elengedhetetlen ezeken a koncerteken, ezt a fesztivált oda álmodtuk meg. Ugyanakkor kevés város büszkélkedhet olyan európai szintű esőhelyszínnel, mint a Veszprém Aréna. A szívem nyilván azt súgja, jó lenne minden koncertet a várban megtartani, de ha rossz az idő, az Arénában is nemzetközi színvonal lesz.

Cseh Zoltán
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. ma 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. ma 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.