Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Máris megnyerheti az idény első trófeáját a Veszprém

2024. szeptember 27. 22:06
A Veszprém Handball Club szombaton brazil Taubatéval, vasárnap pedig a házigazda Zamalek csapatával találkozik Egyiptomban a klubvilágbajnokság csoportkörében. Továbbjutás esetén európai sztárcsapatokat kell legyűrni az elsőségért.

Hétvégén kezdetét veszi a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) által 17. alkalommal kiírt klubvilágbajnokság. Az Új Adminisztratív Fővárosban rendezendő tornán kilenc együttes vesz részt, amelyeket három csoportba osztottak be. A sorsolásnál fontos szempont volt az, hogy a három európai alakulat ne kerüljön egy hármasba, így a spanyol Barcával és a német Magdeburggal leghamarabb az egyenes kieséses szakaszban találkozhat a Veszprém – olvasható a bakonyiak klubhonlapján.

Xavier Pascual legénysége az „A” jelű hármasban szerepel a brazil Handebol Taubatéval és az egyiptomi Zamalekkel együtt. A „B” csoportban a Bajnokok Ligája címvédő Barca mellett a házigazda Al Ahly és az ausztrál Sydney Uni szerepel. A „C” jelű hármasban pedig a regnáló bajnok Magdeburg, az amerikai California Eagles és szaúdi Khaleej Club kapott helyet.

A Veszprém Egyiptomban küzd az idény első serlegéért (archív fotó)A Veszprém Egyiptomban küzd az idény első serlegéért (archív fotó)

A csoportkör már pénteken kezdetét vette, ekkor azonban a nem európai alakulatok léptek pályára. A Barca, a Magdeburg ás a Veszprém szombaton és vasárnap vívja csoportmeccseit.

Hétfőn nem rendeznek mérkőzéseket, kedden folytatódik majd a sorozat. Előbb a tovább nem jutó csapatok játszanak helyosztó meccseket, majd 16.00-kor és 19.00-kor jön a két elődöntő, ahova a három csoportelső mellett a legjobb csoport második kvalifikálja magát. Csütörtökön az újabb helyosztókat követően 16.00-tól a bronzmérkőzést, majd 19.00-tól a döntőt rendezik meg.

A magyar rekordbajnok tehát máris javíthat a portugál Sporting elleni hétközi BL-vereséget követően. Amennyiben ez sikerül, az Építők már október elején megnyerheti az idény első trófeáját.

A Veszprém eddig egy alkalommal, 2015-ben szerepelt a klubvilágbajnokságon, akkori nevén Super Globe-on. Érdekesség, hogy ekkor is találkozott egyik jelenlegi ellenfelével, a Taubatéval. A magyar együttes végül egészen a fináléig menetelt, ahol a Füchse Berlinnel szemben alulmaradt és a második helyen zárt.

A tornát élőben közvetíti a Sport TV.

A Veszprém programja az A-csoportban:

Szeptember 28., szombat, 14.00
Veszprém HC–Handebol Tabaté

Szeptember 29., vasárnap, 16.30
Zamalek SC–Veszprém HC

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.