Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötszettes meccsen maradt alul a VEHIR-VESC

2024. szeptember 28. 23:16 // Forrás: vesc.hu
A VEHIR-VESC 3-2-re kikapott az MTK vendégeként szombaton a női röplabda NB I idénynyitó fordulójában.

Jól kezdte a szezon első bajnokiját a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A veszprémiek szinte végig uralták az első szettet az MTK otthonában, és hiába zárkóztak fel a házigazdák a hajrában egy pontra, a játékrészt végül a vendégek nyerték.

A fővárosi kék-fehérek voltak pontosabbak a második játszma elején, és az öt pontos előnyük ellenére a hajrához közeledve már Piltman Kingáék vezettek. Néhány rossz megoldás azt eredményezte, hogy az MTK vissza tudott kapaszkodni, ráadásul Hetey Tamás tanítványai végül minimális különbséggel hozni is tudták a felvonást, így 1-1-ről folytatták a felek.

Nagy csatában maradtak alul a veszprémi hölgyek - Fotó: Hegedüs Gábor - mtk.huNagy csatában maradtak alul a veszprémi hölgyek - Fotó: Hegedüs Gábor - mtk.hu

Nem indult jól a harmadik szett a veszprémieknek, így ismét ötpontos hátrányból kellett felállniuk. Mészáros Péter együttese 11-11-nél érte utol a hazaiakat, akiket aztán úgy állva hagytak, hogy mindössze négy pontot engedtek nekik a folytatásban. Az előny ismét a VESC-nél volt.

Kiegyenlített játékot hozott a negyedik szett, hol az egyik, hol a másik csapat járt előrébb. A komoly izgalmakat hozó hajrában meccslabdája is volt a Veszprémnek, a csattanó azonban a hazaiaktól jött, a győztes kilétéről pedig végül a rövidített, ötödik játszma döntött.

 Az utolsó szettben még a veszprémiek álltak jobban a térfélcserénél, de a végén a házigazdák örülhettek, akik az újabb fordításukkal a találkozót is behúzták.  A VEHIR-VESC együttese így egy ponttal távozott az MTK otthonából a szezon első bajnokiján.

Női röplabda NB I, alapszakasz, 1. forduló:
MTK Budapest‒VEHIR-VESC 3-2 (-22. 23, -15, 24, 15)
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok, 95 néző. Vezette: Selega B., Kiss N.
MTK Budapest: Kindrusz 8, Bakai 11, Kardos 19, Riesz 10, Deli 3, Molnár 12
Csere: Divényi, Correa (libero), Bánki 7, Endrődi, Krachler 1, László
Vezetőedző: Hetey Tamás
VEHIR-VESC: Attar 15, Piltman 4, Tautua’a 20, Sólyom 4, Bajnóczi 10, Török 14.
Csere: Bődi, Rucz (libero), Sléder, Meszlényi, Szatmári
Vezetőedző: Mészáros Péter

Edzői értékelések

Hetey Tamás: – Nagyon köszönöm a játékosaimnak és a stábnak azt, hogy ilyen eredményt tudtunk letenni az asztalra, küzdésből, és tettrekészségből ez a csapat most megmutatta, hogy nagyon sokra tudja vinni ebben a szezonban. Ezt a mentalitást azonban tartanunk kell és nem szabad belekényelmesednünk a sikerbe. Köszönöm nekik ezt a felejthetetlen élményt!

Mészáros Péter: – Hullámzó volt a játékunk, sok hiba csúszott be, miközben az MTK jól védekezett. Amikor elkaptuk a fonalat, akkor megmutattuk a valós tudásunkat, ezt kell majd állandósítanunk.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/2024
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. május 1. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. szeptember 28. 19:30
Helyszín
Budapest, MTK Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2024. október 6. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. október 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Szőnyi úti Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2024. október 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Diósgyőri VTK
Időpont
2024. november 2. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. november 9. 18:00
Helyszín
Szeged, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2024. november 14. 17:30
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. december 1. 19:00
Helyszín
Budapest, TFSE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kecskeméti RC
Időpont
2024. december 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. január 11. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 17. 19:30
Helyszín
Budapest, Kispesti Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. január 19. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
U16-os válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 25. 19:00
Helyszín
Budapest, Nemzeti Központ
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
BDSE-Emericus
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 1. 19:30
Helyszín
Budapest, BDSE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2025. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Diósgyőri VTK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 15. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. február 22. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 2. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2025. március 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. március 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kecskeméti RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 23. 13:00
Helyszín
Kecskemét, KRC Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.