Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Női kézilabda Eb-felkészülés: változatlan a magyar válogatott kerete

2024. október 8. 15:29 // Forrás: MTI
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem változtatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretén.

A kedden nyilvánosságra hozott névsor megegyezik azzal, amit a legutóbbi, szeptemberi összetartás és a Románia elleni két edzőmérkőzés előtt állított össze. A következő edzőtábor október 21-től 27-ig tart, és ismét két meccs szerepel a programban. Október 24-én Toulonban, 26-án pedig a Párizs melletti Tremblay-en-France-ban játszanak a magyarok az olimpiai ezüstérmes, világbajnok franciákkal.

A szeptemberi összetartásról Golovin az MTI-nek elmondta, mindig öröm együtt dolgozni a válogatottal, ezúttal is jó volt a hangulat, de a románok elleni két mérkőzésen nem ugyanazt a játékot mutatták, mint az olimpián, persze, azt megelőzően négy hetet együtt készültek.

A románok elleni első meccs zárt kapus volt, annak a végeredményét nem hozták nyilvánosságra, a másodikat 37-28-ra megnyerte a magyar együttes. A kapitány leszögezte, voltak félreértések védekezésben és támadásban is, de ezeket mindenki magával hozta, mert abból adódnak, amit a klubcsapatukban gyakorolnak.

A védekezést sokkal jobban megoldottunk az olimpián, ezért a következő összetartáson ezzel is többet fogunk foglalkozni. Támadójátékban is hullámzó volt a teljesítmény, de biztos vagyok benne, hogy ebben a fáradtság is közrejátszott, mert az ötkarikás játékok éve mindig nehéz. Egy kicsit tompák voltak, de a következő összetartáson bizonyára ez is megváltozik, mert nagyon motiváltak a lányok.

Az olimpiai hatodik helyezett válogatott kapitánya arra a keddi hírre is reagált, miszerint Hárfa Noémi hazatért a Bajnokok Ligája-ezüstérmes német HB Ludwigsburgból, és Vácott folytatja pályafutását.

Mindenki tudja, hogy nagyon szeretem Noémit. Az NB I-ben nálam, az MTK-ban mutatkozott be úgy, hogy már nemcsak részfeladatokat kapott, hanem teljes meccseket játszott, utána pedig jött a junior világbajnoki cím. Az utolsó három éve nem jól sikerült, nagyon kevés időt töltött a pályán, ezért nem tudta mutatni, mire képes

- fogalmazott Golovin. Hangsúlyozta, reményei szerint a 78-szoros válogatott balátlövő Vácott sokkal több lehetőséget kap, és újra felépíti magát arra a szintre, ahol korábban volt. Mint mondta, Háfra a nemzeti csapatnál sincs elfelejtve, még az sincs kizárva, hogy szerepelhet a november végén kezdődő magyar-osztrák-svájci Európa-bajnokság bő, 35 fős keretében.

Szerdán megyek a Vác-Mosonmagyaróvár bajnoki meccsre, megnézem és beszélek is vele, mert a magyar kézilabdának egy jó Háfra Noémi mindig kell

- szögezte le a kapitány.

Az idei lesz az ötödik - részben - magyarországi rendezésű női kézilabda világverseny. Az 1982-es és az 1995-ös világbajnokságon ezüstérmes, a 2004-es kontinenstornán bronzérmes, a 2014-es Eb-n pedig hatodik lett a magyar együttes.

Óriási erő és óriási élmény a lányok számára minden hazai rendezésű válogatott mérkőzés, hiszen telt ház előtt játszhatnak. Amikor átvettem a csapatot, azt éreztem, hogy a hazai meccseken túlzott megfelelési kényszerben voltak, az utóbbi időben viszont élvezik azt a támogatást, amit a lelátóról kapnak, élvezik a játékot, és meghálálják a közönségnek a segítséget, megpróbálják jó játékkal, győzelemmel kiszolgálni őket

- vélekedett a szakvezető. Hozzátette, erre jó példa volt az áprilisi, debreceni olimpiai selejtezőtorna, amelyről első helyen jutottak ki az ötkarikás játékokra.

Megjegyezte, jól ismeri a lányokat, a többségük titokban mindig reménykedik a lehető legjobb eredmény elérésében, így volt ez az olimpiát megelőzően, és nagyon motiváltak a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt is.

Manapság már ki merik mondani, hogy kis szerencsével érmet akarnak, de sokat kell tenni ahhoz, hogy a szerencse mellénk álljon. Azon leszünk, hogy decemberben is a legjobb eredményeket érjünk el.

Az idei kontinenstornát november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.

A magyar női válogatott októberi kerete:

kapusok: Böde-Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szemerey Zsófia (Metz HB, francia)
jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győr), Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német)
jobbátlövők: Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikoletta (SCM Gloria Buzau, román), Albek Anna (Mosonmagyaróvár)
irányítók: Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)
beállók: Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)
balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Juhász Gréta (Vác)
balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (Ferencváros)

Fotó: MKSZ

vehir.hu
további cikkek
A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat női kézilabda-válogatott A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. 2024. december 19. 15:30 Ennél is több lehet ebben a csapatban Erről jut eszembe… Ennél is több lehet ebben a csapatban Ötödször lett dobogós a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében. A 2000-ben szerzett egyetlen aranyérem mellett négy bronz van a tarsolyban, és az utóbbiak közül talán a most megszerzett a legkedvesebb, mert erre kellett várni a legtöbbet – tizenkét évet. 2024. december 18. 11:57 Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott női kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott Abban bíznak a hazai szövetségben (MKSZ), hogy világversenyeken folyamatosan az első négy között lehet a női magyar kézilabda-válogatott, ha együtt marad, nem lesznek komolyabb sérülések és úgy fejlődik az együttes, mint az elmúlt években. 2024. december 17. 14:57 Márton: már az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott női kézilabda-válogatott Márton: már az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott Márton Gréta szerint a magyar női kézilabda-válogatott tagjai már a hatodik hellyel zárt párizsi olimpián érezték, nagyra hivatott a nemzeti csapat, amely bronzérmet szerzett vasárnap a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon. 2024. december 15. 19:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.