Nem jó hozzáállás, ha valaki struccpolitikát folytat és figyelmen kívül hagyja a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerését a hétköznapi életben is. Hiszen az úgynevezett co-evolúció itt zajlik mellettünk s befolyásolja az életünket, ha akarjuk, ha nem.
De, hogy pontosan mi is ez a fogalom, arról dr. Abonyi János beszélt csütörtökön a megyei könyvtárban az Élő könyvtár előadás-sorozat keretében, amit a könyvtár és az idén 75 éves Pannon Egyetem közösen hívott életre, hogy az érdeklődő közönséggel tudományos témákról, de még az átlagemberek számára is befogadható nyelvezettel folytassanak eszmecserét.
Visszatérve Abonyi János mostani előadásához és a co-evolúció fogalmához, ez többek közt azt állítja, hogy két faj egymásra kölcsönösen hatva és egymáshoz alkalmazkodva fejlődik. Jelen esetben az emberiség és a technológia, utóbbi a mesterséges intelligencia formájában.
Ennek tükrében pedig elkerülhetetlen, hogy ezeket a hatásokat ne érezze meg valaki a saját bőrén is, aki a modern társadalom tagja a földgolyón.
Abonyi János megemlítette, elég beszédes az is, hogy idén a fizikai Nobel-díjat is a mesterséges intelligencia kutatásában elért eredményekre adták. Egyébként az első ilyen jellegű kutatásokhoz nem pár évet kell visszamenni az időben, ennél jóval régebben, már a hatvanas években elkezdődtek, viszont most kezdett rohamos léptekben fejlődni és betörni a hétköznapi életbe is.
A rektor a különböző mesterséges intelligenciákat több csoportba rendezte, így pedig még könnyebb megérteni, hogy miért beszélhetünk arról, hogy már mostani életünket is szorosan átszövik ezek a technológiák.
Beszélhetünk gyenge, erős és szuperintelligens mesterséges intelligenciákról.
Előbbiekre jellemző, hogy egy konkrét feladatra vannak programozva és azokat látják el, mint egy térkép-funkció az okostelefonokban például. A második csoportba olyan programok tartoznak, amik már több feladat megoldására is képesek egyszerre, tanulnak és emberi hasonlattal élve absztrakt gondolkodásra képesek. A legjobb példa az ilyen mesterséges intelligenciára a ChatGPT nevű chat-program, ami bárki számára elérhető az interneten és valóban egy olyan élményt kínál, mintha egy hús-vér emberrel beszélgetne valaki online. Pedig ez a program is csupán a valószínűségi fizika elvén alapul, azaz nyelvezetében a legvalószínűbb válaszokat értékeli és közli a felhasználóval.
A harmadik csoportba a szuperintelligens mesterséges intelligenciákat sorolta a rektor, ezek jellemzője, hogy bizonyos területeken felülmúlhatják még az emberi képességeket is.
Ennél a pontnál meg kell említeni még egy alapfogalmat a mesterséges intelligencia területén, a szingularitást. Ezt Ray Kurzweil, a Microsoft egyik vezető tudósa fogalmazta meg, a lényege pedig az, hogy eljöhet az idő, amikor a természetes és a mesterséges intelligencia összefonódik, ezzel együtt a test már feleslegessé válik, az egész emberiség pedig egy nagy összekötött elme-hálózattá válik.
Persze ettől még nagyon távol áll a mostani tudomány és az is lehet, hogy Kurzweil teóriája megmarad elméleti szinten, viszont Abonyi János több olyan példát is hozott a zajló kutatáskból, amik már bőven meghaladják most is a gyenge mesterséges intelligenciák képességeit, de már a ChatGPT funkcióit is.
A transzhumanizmus szellemében végzett kutatásokban például azzal kísérleteznek, hogy az emberi test képességeit hogyan lehet mesterséges eszközökkel úgy helyettesíteni, hogy azok tökéletesen letükrözzék az alapvető emberi képességeket, vagy akár meg is haladják azokat. Ezek az orvostudományban kifejezetten hasznosak lehetnek, mert például ezáltal lehet, hogy valaki visszakaphatja a látását, vagy elvesztett végtagját is mesterséges eszközöknek köszönhetően.
Viszont vannak olyan kutatások is, például Elon Musk Neuralink nevű cégében, ahol azzal foglalkoznak, hogyan lehet az agyi idegpályákhoz csatlakoztatni ezeket a mesterséges eszközöket, végeredményében pedig azt várják, hogy a kommunikáció az informatika szintjére gyorsuljon az emberek között.
Vannak persze ennél sokkal könnyebben elfogadható fejlesztések is, amik már nem vetnek fel komolyabb morális kérdéseket. Többek közt ilyenekkel foglalkozik Abonyi János is kutatócsapatával az egyetemen.
Olyan mesterséges intelligencián alapuló programokat fejlesztenek, amelyek egy cég termelését az operátorok szintjén elemzik, ahol elsősorban az emberek reakcióit, munkakörülményeit, stresszfaktorját és minden egyéb, a munkavégzést befolyásoló tényezőt vizsgálnak és ezen adatok elemzésével igyekeznek megtalálni azokat a pontokat, amiken fejlesztve még komfortosabbá, kevésbé stresszessé lehet tenni a munkavégzést.
Ilyen szempontból tehát a mesterséges intelligencia új lehetőségeket is kínál, hogy a hétköznapi élet és a munkakörülmények javuljanak, ami elvezethet egy szép új jövőhöz is, mondta Abonyi János, ugyanakkor azt ő sem tagadta, hogy muszáj még időben meghúzni azokat a korlátokat, amelyek mederben tartják ezeknek a szoftvereknek a fejlődését.
Már csak azért is, mert ahogy korábban említettük, az algoritmusok szerint képesek „tanulni” fejleszteni magukat, ebbe a folyamatba pedig sokszor már a fejlesztők sem látnak bele, magyarul nem tudjuk, hogy mi történik a gép „agyában”.
Erre egy jó példa az az eset, amikor két mesterséges intelligencia programot összekapcsoltak, hogy beszélgessenek egymással. Kezdetben elkezdték megosztani a másikkal az információhalmazukat, viszont ez a kommunikáció gyorsan elkezdett átalakulni és már nem az emberi nyelvezetet használták, hanem olyan jeleket, amiket a kutatóknak nem sikerült visszafejteniük. A két szoftver saját nyelvet hozott létre, amit az ember már nem értett.
