Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. december 3. Ferenc
Veszprém
5°C
2024. december 3. Ferenc
Veszprém
5°C

Szoboszlai Dominik: csapatként teljesítettünk igazán jól

2024. október 15. 10:38 // Forrás: MTI
Dibusz Dénes, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a nemzeti csapat azt az arcát mutatta a bosnyákok elleni, hétfőn 2-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen, amelyet szeretett volna. Szoboszlai Dominik ügy vélte, ezen az estén is csapatként teljesítettek igazán jól.

A Ferencváros hálóőre a találkozó után az M4 Sport helyszíni stábjának arról beszélt, a találkozó eleje kritikus volt, de sikerült átvészelniük az első négy-öt percet, amelyben a hazaiak "nekik estek".

Kapcsolódó cikk
Szoboszlai duplájával győzelem Boszniában
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 2-0-ra győzött a bosnyákok vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulós mérkőzésén Zenicában.

Rendeztük a sorokat, megszereztük a vezetést, aztán a második félidőben szerencsére gyorsan megdupláztuk az előnyt. Utána a maradék negyven perc arról szólt, hogy stabilan, egymáshoz közel helyezkedve védjük a kapunkat. Dzeko két helyzeténél szerencsére tudtam hárítani, örülök, hogy lehoztuk kapott gól nélkül a mérkőzést, és azt az arcunkat mutattuk, amelyet szerettük volna

- elemezte az összecsapást Dibusz.

Kapcsolódó cikk
Rossi: fontos volt nekünk ez a siker
Marco Rossi szövetségi kapitány kifejezetten fontosnak nevezte a bosnyákok vendégeként elért 2-0-s sikert, mert így a magyar labdarúgó-válogatott megőrizte esélyét, hogy a Nemzetek Ligájában az élvonalban maradjon.

A hálóőr hozzátette, a pálya talaja nem igazán volt alkalmas a rövidpasszos játékra, így készültek az ívelésekre és jól alkalmazkodtak a körülményekhez.

A talaj állapotáról beszélt Nagy Zsolt is, aki az első félidőben gólpasszt adott Szoboszlai Dominiknak, majd a második játékrészben ő harcolta ki azt a tizenegyest, amelyet a csapatkapitány értékesített.

A pálya nem igazán volt alkalmas arra, hogy játszunk, de úgy érzem, jól megoldottuk ezt a helyzetet is. Kemény meccsre készültünk, és arra, hogy ha jobban akarjuk a győzelmet, akkor nyerni fogunk. Nagy volt a tét, de elindultunk egy elég szép úton. Egységes a csapat, kompaktak vagyunk, fontos volt ez a három pont

- mondta a Puskás Akadémia játékosa.

Nagy szerint is nehezen kezdték a zenicai találkozót, átadták a területet a hazaiaknak, de amikor ebből kijöttek és Szoboszlai belőtte a passzát, átfordult a meccs.

A második félidő első 15 perce fontos volt, átváltottak két csatárra, és bár 2-0 után beszorultunk, Dini nagyot védett. Elfáradtunk, de mindenki kitett mindent a pályára

- emlékezett meg Dibusz Edin Dzeko sarkazásánál bemutatott bravúrjáról Nagy Zsolt.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik arról beszélt, a tizenegyes előtt kicsit hezitált, de végül "maradt a szokásosnál", és a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.

"Ezek vagyunk mi: védekezünk, harcolunk, párharcokat nyerünk, ott vagyunk a másiknak, ha kell, azt csináljuk, amiben jók vagyunk" - árulta el a siker receptjét a Liverpool középpályása, aki szerint ezen az estén is csapatként teljesítettek igazán jól.

"Az volt a fejünkben, hogy a kiemelkedő holland mérkőzést koronázzuk meg egy győzelemmel. Ez sikerült"

- zárta Szoboszlai.

A kecskeméti Nikitscher Tamás kijelentette: eddigi válogatott meccseire szívesen emlékszik vissza, de mivel ez a mostani volt az első győzelme címeres mezben, "eszméletlenül boldog", és ezt biztosan még a többinél is jobban a szívébe zárja.

Kompaktak voltunk, egy célért küzdöttünk, ennek köszönhető a jó eredmény. Kihasználtuk az erősségünket, hogy az átmenetekből jól el tudtunk menni, jó az összhang közöttünk, és ráléptünk egy olyan útra, amin a minket ide is elkísérő szurkolók is nagyon boldogok lehetnek

- mondta a négyszeres válogatott középpályás.

A nemzeti együttes a negyedik fordulóban aratott sikerével megerősítette az osztályozót érő harmadik helyét a csoportjában, továbbá pontszámban utolérte a negyeddöntőt érő második helyet elfoglaló hollandokat.

A magyarokra idén további két találkozó vár a Nemzetek Ligája élvonalában: legközelebb november 16-án Hollandia vendégei lesznek Amszterdamban, majd három nappal később Németországot fogadják a Puskás Arénában.

vehir.hu
további cikkek
FIFA-világranglista: a magyar válogatott két helyet javított magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott két helyet javított A magyar válogatott kettőt előrelépve a 30. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok és Copa America-győztes Argentína vezet. 2024. november 28. 20:46 Vb-selejtezők: a második kalapba került a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott Vb-selejtezők: a második kalapba került a magyar válogatott A második kalapba került a magyar válogatott a 2026-os labdarúgó-világbajnokság december 13-án sorra kerülő sorsolása előtt. 2024. november 28. 20:43 Dárdai szerint a magyar válogatottnak van esélye kijutni a vb-re magyar labdarúgó-válogatott Dárdai szerint a magyar válogatottnak van esélye kijutni a vb-re Dárdai Pál, korábbi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak van esélye kijutni a 2026-os világbajnokságra. 2024. november 27. 20:44 Nemzetek Ligája: a magyar válogatott Isztambulban játssza 1000. mérkőzését magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: a magyar válogatott Isztambulban játssza 1000. mérkőzését A magyar labdarúgó-válogatott az isztambuli Ali Sami Yen Sports Complexben játssza 1000. mérkőzését 2025. március 20-án, amely a Nemzetek Ligája rájátszásának első találkozója lesz a házigazda törökök ellen. 2024. november 26. 18:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.