Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Akkordok szárnyán a veszprémi Szent Anna-kápolnában

2024. október 20. 14:57 // Forrás: Zatkalik András
Dobozy Borbála Liszt Ferenc-díjas csembalóművész lenyűgöző koncertének adott otthont október 18-án az 1724-ben épült – Veszprém legrégebbi, eredeti állapotában fennmaradt, barokk stílusú temploma – Szent Anna-kápolna.

Az érdeklődőket előbb Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Petőfi Színház igazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy a programot a Magyar Művészeti Akadémia Veszprémi Regionális Munkacsoportja szervezte a „Minden, ami művészet”, két hónapon át tartó rendezvény zenei elemeként. Szólt arról is, hogy a mintegy másfél éve alakult szervezete több tagozatból – építőművészet, népművészet, irodalom, film- és zeneművészet – áll, ennélfogva rangos helyet foglal el a dunántúli (Veszprém-Balaton) régió területén.

A zene evangelizál – mondta köszöntőjében Darnai János atya, a Padányi Katolikus Iskola lelki igazgatója – és segít az Istenhez térni. Római tanulóéveim alatt – emlékezett vissza – találkoztam először csembalóval, s azonnal magával ragadott a hangja, így mi sem természetesebb, hogy örömmel adtam helyet a művésznőnek és hangszerének…

Dobozy Borbála (a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja) igazán változatos repertoárral érkezett Veszprémbe: a régmúlt nagyjaitól napjaink zeneszerzőinek muzsikáját szólaltatta meg virtuóz játékával. Holló Máté ott ült a hallgatóság soraiban, s láthatóan jólesett neki, hogy a művésznő maga mellé hívja egy ölelésre a kortárs zene egyik legeredetibb szerzőjét, miután meditatív darabját végighallgatta.

A továbbiakban Dobozy Borbála Scarletti, Bach és Händel muzsikájából válogatott. A tiszta akusztikájú kápolna nézőterén ezúttal felzúghatott a vastaps.

A koncert végén a művésznő az érdeklődőknek aprólékosan bemutatta csembalóját, mely a maga kategóriájában egy hangzásában, kivitelezésében, színharmóniájában igazi remekmű.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.