Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 18. Andrea
2025. április 18. Andrea

Egyesült Államok Nagydíja - Kettős Ferrari-siker Leclerc vezérletével

2024. október 20. 23:16 // Forrás: mti
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a show-t a világbajnoki címvédő és éllovas Max Verstappen (Red Bull) Lando Norrisszal (McLaren) vívott csatája vitte el.

A 27 éves Leclerc-nek ez az idei harmadik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, az austini pályán most először diadalmaskodott.

Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó Verstappen állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző Norrist öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalannak ítélték a manőverét.

A rajtnál a pole pozícióból startolt Norris és a mellőle indult Verstappen azonnal összecsapott egymással a vezetésért, de az első kanyarba egymás mellett fordultak be, kicsivel mindketten szélesebben kanyarodtak a kelleténél, ezt pedig Leclerc kihasználta. A monacói a negyedik pozícióból startolt és a Norris-Verstappen csatát a maga javára fordítva az első kanyar után máris az élre állt.

Csapattársa, Sainz is profitált valamennyit a vb-címre esélyesek egymás elleni küzdelméből, a legnagyobbat pedig Norris veszítette, ő negyediknek esett vissza. Kisvártatva Lewis Hamilton (Mercedes) kicsúszása miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely aztán néhány kör után elengedte a mezőnyt. Ekkor Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris volt az első négy sorrendje.

Az élen Leclerc nagyon magabiztos volt, húsz kör után már több mint nyolc másodperccel vezetett Verstappen előtt. A kerékcserék sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 22. körben, aztán Verstappen kapott friss abroncsokat a 26., majd Leclerc a 27. körben. Norrist a McLaren csak a 32. körben hívta ki a boxba, így a brit versenyző a kerékcserék után a negyedik helyen száguldott és valamivel frissebb gumijaival üldözőbe vehette Verstappent. A holland címvédő ugyanis Sainz mögé tért vissza a pályára saját kerékcseréje után, és nem is tudta megszorongatni a Ferrari spanyol versenyzőjét.

A hajrában Norris és Verstappen csaknem tíz körön át tartó, óriási csatát vívott, végül a britnek négy és fél körrel a leintés előtt sikerült megelőznie a riválist és feljönnie harmadiknak. Verstappen azonnal jelentette a csapatrádión, hogy riválisa úgy előzte meg, hogy közben elhagyta a pályát. Norris a saját igazát bizonygatta, mondván, nem tudott volna másképp elmenni a holland mellett. A versenybíróság végül közvetlenül a leintés előtt büntette meg Norrist, akinek így nem sikerült pontokat hoznia az összetettbeli éllovason.

A vb a jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal, Mexikóvárosban.

vehir.hu
további cikkek
Japán Nagydíj: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Forma-1 Japán Nagydíj: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon. 2025. április 6. 8:45 Két futam után már le is cserélte egyik pilótáját a Red Bull a Forma-1-ben Forma-1 Két futam után már le is cserélte egyik pilótáját a Red Bull a Forma-1-ben A Red Bull Formula–1-es csapata csütörtök délelőtt hivatalosan bejelentette, hogy mindössze két versenyt követően lecseréli egyik versenyzőjét, az új-zélandi Liam Lawsont. A világbajnok Verstappen mellett ezentúl Cunoda Juki kap lehetőséget, míg Lawson a Racing Bulls autójával indul a következő Japán Nagydíjon. 2025. március 27. 11:00 Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása autósport Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy felkészüljön az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. 2025. március 24. 11:04 Kínai Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Sanghajban Forma-1 Kínai Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Sanghajban Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon, megelőzve csapattársát, az összetettben élen álló brit Lando Norrist.  2025. március 23. 9:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.