Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Állatbarát napokat hirdetett a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

2024. október 25. 11:21 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
2024. november 14-20. között első alkalommal kerül megrendezésre az országos Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! program, amelynek célja, hogy a vállalatok és vásárlóik összefogásával támogassák az állatvédelmet.

A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány által szervezett egyhetes fogyasztói kampány során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét állatvédelmi célokra ajánlják fel. Az összegyűlt támogatás 70%-át a programban részt vevő civil állatvédő szervezetek kapják, míg a fennmaradó összeget országos állatvédelmi programokra – mint például ivartalanítás vagy edukációs programok – fordítják. Ez az összefogás lehetővé teszi, hogy a mindennapi vásárlásokon keresztül mindenki tevékenyen hozzájáruljon az állatok védelméhez.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy az Állatbarát Napok kezdeményezés kiemelkedő példája annak, hogy a vállalatok hogyan tudnak szerepet vállalni a társadalmi felelősségvállalásban, és hogyan segíthetik a civil állatvédelmi szervezeteket. Egy ilyen kampány nemcsak anyagi támogatást nyújt az állatvédelem számára, hanem együttes összefogásra buzdít mindenkit, legyen szó vállalatokról vagy a fogyasztókról. A vásárlók a mindennapi döntéseikkel támogathatják az állatvédelem ügyét, miközben a vállalatok aktívan mutatják meg, hogy számukra is fontos az állatok jólléte. Ez az összefogás lehetőséget ad arra, hogy valós segítséget nyújtsunk az állatvédő szervezeteknek, amelyek nap mint nap küzdenek a bajba jutott állatokért.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte a kampány hosszú távú céljait: „Az Állatbarát Napokkal hagyományt szeretnénk teremteni, és évről évre több vállalkozást, terméket és állatvédő szervezetet szeretnénk bevonni. Ez egy igazi win-win helyzet: a vállalatok erősíthetik társadalmi felelősségvállalásukat és támogathatják az állatvédelmi ügyeket, a vásárlók tudatos döntéseikkel közvetlenül hozzájárulhatnak a rászoruló állatok megsegítéséhez, míg az állatvédő szervezetek olyan anyagi támogatásban részesülnek, amely előmozdítja napi tevékenységüket, legyen szó ivartalanításról, az állatok ellátásáról vagy menhelyfejlesztésről. Az Állatbarát Napok egy újabb lépés a fenntartható állatvédelem megteremtése felé.”

Pintér Adrienn, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány vállalati programokért felelős kuratóriumi tagja szerint az Állatbarát Napok kampány egy remek lehetőség a vállalatok számára, hogy igazi változást generáljanak, úgy, hogy közben a vállalat is ismertebbé, népszerűbbé válik. Azalatt a néhány nap alatt, amíg az Állatbarát Napok tartanak, arra bíztatjuk a csatlakozó cégeket, hogy akár összes termékük vagy szolgáltatásuk, akár csak egy kiválasztott termék vagy termékcsalád vonatkozásában ajánlják fel a bevételeik egy részét állatvédelmi célokra. Emellett a vállalatok kedvezményeket kínálhatnak a kampány ideje alatt, ösztönözve a vásárlókat arra, hogy aktívan hozzájáruljanak az állatvédelmi ügyekhez. 

A kampányhoz csatlakozott állatvédelmi szervezeteknek mindössze annyi a feladatuk, hogy közösségi média felületeiken népszerűsítsék az Állatbarát Napokat, így részesülhetnek a kampány bevételéből. Az első évben, 2024-ben egy pilot/kísérleti projekt valósul meg, amely különösen arra nyújt lehetőséget, hogy a résztvevő cégek, állatvédő szervezetek és az Alapítvány közösen tapasztalatokat gyűjtsenek, ezáltal segítve az Állatbarát Napok jövőbeli fejlesztését.

A kampányban elsőként részt vevő vállalatok és hozzájárulásaik (ABC sorrendben):

  • ALPHA ZOO Kft.: Az ALPHAZOO áruházakban és webáruházban (alphazooshop.hu) eladott Happy&Fit termékek (száraztápok és konzervek) bevételéből 10%-ot ajánlanak fel.
  • Fressnapf-Hungária Kft.: Az üzleteikben és online vásárolt minden játék és fekhely eladásából származó bevétel 20%-át ajánlják fel állatvédelmi célokra.
  • Horizont Sörfőzde: Minden eladott "Vásárolj az állatokért" logóval ellátott "Horizont Best of 12" prémium sörválogatás árából 20%-ot ajánlanak fel és ajándékot adnak a vásárlóknak.
  • Pettel (Netfone Telecom Kft.): A promóció időszaka alatt kedvezményeket biztosítanak a Pettel mobil szolgáltatására előfizető ügyfelek számára, emellett a havi előfizetési díjak egy részét folyamatosan állatvédelmi célokra ajánlják fel.
  • POLCZ FOOD Kft.: 20%-ot ajánlanak fel minden webshopban eladott vegán termék bevételéből.

A kampányban elsőként részt vevő állatvédő szervezetek (ABC sorrendben):
    • Agár Fajtamentés Alapítvány
    • Eszkuláp Állatvédő Egyesület
    • Fogadjörökbe Alapítvány
    • Harkányi Állat- és Természetbarátok Egyesülete Közhasznú Szervezet
    • Jeromos Egyesület
    • Kóborka Állatvédő Egyesület
    • Mancsmentő Állatvédő Egyesület
    • Menhely Az Állatokért Alapítvány
    • Mentsvár az Állatokért Alapítvány
    • Olt-Alom Állatvédő Egyesület
    • Összefogás a Szánhúzókért Alapítvány
    • PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület
    • PUMI Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ
    • Rex Kutyaotthon Alapítvány
    • Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
    • Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány
    • "Ugat-lak" Közhasznú Alapítvány
    • Ürömi Duhajdombi Állatotthon Alapítvány

vehir.hu
további cikkek
Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Második alkalommal került megrendezésre 2025. október 16–22. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, amely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2025. december 2. 9:07 Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás Közös ügyünk az állatvédelem Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon. A szakmai nap-sorozat mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a teljes országjárást, amely széles körű szakmai együttműködésre épült. Az országjárás Szegeden, Csongrád-Csanád vármegyében kezdődött 2024. október 16-án, és Budapesten ért véget, az Állatorvostudományi Egyetemen. A záróeseményt Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg házigazdaként, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt.  2025. november 25. 10:52 Ahol a dorombolás reményt ad - túl a kutyaközpontúságon: Macskák az állatasszisztált foglalkozásokban a Némák védelmezői podcast legújabb epizódjában A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány podcastjében a macskák szerepét vizsgálják az állatasszisztált intervenciókban, és azt, hogyan tudnak önállóan hatékony támogatást nyújtani – túl a hagyományosan kutyaközpontú megközelítéseken. A beszélgetés célja, hogy bemutassa a macskaasszisztált foglalkozások létjogosultságát, terápiás hatásukat és a gyakorlati lehetőségeiket a pedagógiai és rehabilitációs folyamatokban. 2025. november 25. 10:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.