Tudom, tudom, minek ment oda? Higgyék el, magam is legalább negyvenszer feltettem ezt a kérdést az est folyamán, hiszen két műfaj létezik a földön, amelyek rendkívül távol állnak tőlem. A horror és a cirkusz. De mégis, mi lehet az a show, amely úgy meri hirdetni magát, hogy aki nem megy el rá, bas…..jon meg! Innentől kezdve becsületbeli ügy lett, hogy ott üljek a lelátón, gondoltam magamban vicceskedve, kicsit azért felháborodva. Kíváncsian, elenyésző előítélettel érkeztem a helyszínre, amikor is ártatlanul, kissé somolyogva haladtam valami ismeretlen felé. Jött az első sokk. A célhoz érkezve egy pénisznek öltözött ember fogadott.
Ekkor azért elgondolkodtam, milyen célból lett ő pénisz, ha nem öncélból, ugyebár…? Hamar az egész esemény olyanná vált, mint egy tinikből összetákolt, nagyon elcseszett farsangi bál, ahol valaki fogadásból pénisznek öltözött. De tényleg: mi olyan vicces egy kétlábon járó nemiszervben? Vagy esetleg a szexualitás önmagában vicces? Magyarul: miért vicces egy pénisz? Szerintem nem az. (az est egyébként 16 karikásnk volt hirdetve, a helyszínen már a 18-as "villogott")
Tehát a pénisznek öltözött úriember fogadta a sátorba bevágyódó közönséget, de még mielőtt a nagy térbe érkeztünk volna, szépen lassan mindenkit egy furgon felé irányítottak, amelybe néhány másodperces csúszással terelte az embereket A pénisz. Miután az előttem haladók a furgonba léptek, hallottam, hogy ott gagyi ijesztegetés vár rájuk, így nyilván magam is tudtam, hogy mire számíthatok: néhány szellemnek öltözött ember megijeszt, miközben haladok át a furgon sötét, lepedőkkel ellepett belterében. Haha.
Arra mondjuk nem számítottam, hogy fizikai kontakt is lesz, pedig az ijesztegető szörnyek rendesen cibáltak, rángattak, ezzel is nehezítve a sátorba való bejutásomat. Jól érezték ők, hogy nem szeretnék bejutni, valójában csak jót akartak. A térbe érve szerettem volna néhány fotót készíteni, de miután a furgonban előttem haladó nézőt valamiért alhasi ütéssel üdvözölte a farsangi társaság, úgy voltam vele, jobb, ha nem keltek túl nagy feltűnést. Ekkor azért – tudván, hogy a fizikai kontakt nekik teljesen belefér - már elég rosszul éreztem magam, pedig a show még el sem kezdődött.
A jegyszedő úriember nem öltözött be semmi csacskaságnak, viccességnek, nyilván nincsen humorérzéke, így viszont ő lett a térben az egyetlen biztonságos pont, ahová jól esett nézni. Elfoglaltam a helyem a lelátón, amikor a hangosbemondó megszólalt. Egy komoly, férfihang felhívta a figyelmet arra, hogy semmilyen fényhatással ne zavarjuk az előadást, továbbá ne érjünk hozzá a művészekhez. Hogy kikhez?, tettem fel magamban a kérdést. Mármint A péniszhez? Rendben, nem fogok, gondoltam, de azért azt kicsit kikértem magamnak, hogy miközben a közönség nem érhet az alkotókhoz, ők bátran cibálhattak jobbra-balra. Jó kis este lesz, gondoltam. Hozzátették azt is, büntetés jár annak, aki nem tartja be a szabályokat. Most nyilván azon gondolkodnak, egy horror cirkusz milyen büntetést képes kiszabni. Esetleg jobban megijesztenek? Vagy rám kiabálnak? Soha nem találnák ki! A megoldás: szopás. Ekkor a kijárat felé szegeztem a tekintetem, de konstatálnom kellett, már nem tudok kijutni, kénytelen leszek a székebe süppedve várni, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.
A kezdés egy laza szellembevonulás volt, a gólyalábas gumibaltás néhány fejet a közönségben püfölt is út közben, ezalatt a többiek sikító és ordító hangokat adva vonultak a térbe. A körbe-körbe járás és a teljesen kiszámítható ijesztegetés után egy balerina is megmutatta, mit tud, egy felfüggesztett holdacskán táncolt, majd a mutatvány végén, jelezvén, hogy ő is tud róla, hogy horror cirkuszba érkezett, sikított egyet. Haha.
Amikor véget ért ez az et up, egy bohócféleségnek öltözött úr vette át az irányítást. Járkálni kezdett a közönség soraiban, hogy kijelölje segítőtársait, ezalatt próbáltam a gimnáziumi éveim alatt csúcsra járatott, hogyan ne vegyen észre a tanár felelés előtt elnevezésű technikámat bemutatni: nem veszek levegőt, nem pislogok, nem nézek a szemébe. Valójában nem az interakcióval volt a problémám, még akár ki is mentem volna, de azok után, hogy a fizikai kontakt bejött a képbe, és olcsó, szexista megjegyzéseket nyomtak, nem akartam részt venni a nyilvános megalázásban.
Végül egy húszas éveiben járó srác lett az első áldozat, aki kisebb (inkább nagyobb) unszolást követően beadta a derekát. A magán jellegű kérdéseket, amelyeket felé szegezett a bohóc, a férfi egészen jól viselte. Mondjuk, amikor a nemiszervének méretére tett megjegyzést, az talán már neki sem tetszett annyira. A feladat részeként egy hegymászó kötél ülésére lógatták, majd jobbra-balra ingatták a testét, miközben néhány fenékpacsi is bekacsintott a képbe. Azonnal éreztem, hogy a megalázás legprolibb módja valójában nem a férfit égeti le: az elszenvedő volt a legkevésbé megalázva, az elkövetők viszont saját magukat alázták meg, amiért azt gondolták, ilyen szinten van az emberek humorszintje.
Ez a mutatvány is letudva, s várván a következő attrakciót eszembe jutott, hogy rá kellene pillantanom az órámra, hogy valami jó hírrel szolgáljak saját magam számára. Ekkor vettem észre, hogy még a „műsor” előtt vásárolt papírjegy is a kezemben van, összegyűrve szorítottam az izzadt tenyeremben. Sikerült szinte mozdulattalanul az órámra lesnem, alig akartam elhinni, hogy még csak félóra telt el. A bohóc ismét a közönség soraiba jött, próbált hatásos és félelemkeltő lenni, valójában az improvizáció művészetét meggyalázva, obszcén és szexista beszólásokkal igyekezett az adrenalin szintet az égbe nyomni. Mögém került, belenyúlt a fülembe. Haha. Gondoltam. Micsoda este.
Végül valami eszméletlen jó hír következett. Azt mondta, most mindenkit megmozgat. Kezdtem agyalni, hogy miféle helycserés támadásokkal fogja az összes nézőt megviccelni, végül kínkeserves humorizálással próbálkozva bejelentette, hogy negyedórás szünet következik. Régen örültem ennyire, nem hogy szünetnek, hanem úgy egyáltalán bárminek. Még azért néhány pillanatig nem hittük el, hogy kimehetünk ebből a szent térből, de ekkor ránk ordított, hogy induljunk már el. Utat törve magamnak elsőként érkeztem le a lelátóról. Ekkor még megszólalt a bohóc, hogy a büfében egészen nyugodtan válogassunk a pénisz alakú nyalókákból, ami még maradt, hiszen a pu..ci alakúakat már elnyalták ők. Végérvényesen menekülőre fogtam, nehogy a kezembe nyomják a nyalókát, vagy ki tudja mit. Konstatáltam, hogy a rés, ahol az elején bejöttem, nincsen látványosan nyitva, ráadásul elvileg ott áll a furgon, amin újra át kellene menni.
Végül minden csillag mellém állt: megpillantottam, hogy a sátor aljának az egyik kitámasztásánál van egy kisebb rés. Úgy tűntem el benne, mintha soha nem is lettem volna. Egy mondat kavargott bennem, Petőfi Alföldjének sora: Börtönéből szabadúlt sas lelkem. Hazáig meg sem álltam a repülésben…
Nem gondolkoztam azon, vajon milyen élmény ér, ha ott maradok a második részen is. Nem gondolkoztam. Csak repültem hazáig, és sajnáltam, hogy úgy tűnt, a közönségben egyedül én nem értem a viccet.
