Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az EU eljárást indított a Temu ellen

2024. október 31. 15:24 // Forrás: MTI // Címlapkép: Microsoft Edge on Unsplash
Az Európai Bizottság eljárást indított csütörtökön a Temu ellen annak megállapítására, hogy a kínai online kereskedelmi óriásvállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az uniós bizottság közleménye szerint a vizsgálat a Temu által szeptember végén benyújtott kockázatértékelési jelentés alapján indult, és arra összpontosít, hogy a vállalat rendszerei arra szolgálnak-e, hogy korlátozzák a nem megfelelő termékek értékesítését az Európai Unióban.

Többek között olyan rendszerekről van szó, amelyeket arra terveztek, hogy korlátozzák a korábban kereskedés alól felfüggesztett olyan tisztességtelen kereskedők újbóli megjelenését, akikről ismert, hogy a múltban nem megfelelő termékeket értékesítettek. Emellett olyan rendszerekről, amelyek korlátozzák a nem megfelelő áruk újbóli megjelenését.

A vizsgálat meg kívánja állapítani azt is, hogy megalapozottak-e a szolgáltatás függőséget okozó kialakításával kapcsolatos kockázatok, beleértve a játékszerű jutalmazási programokat, melyek negatív következményekkel járhatnak a felhasználó fizikai és mentális jóllétére nézve.

A vizsgálat ellenőrizi kívánja a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály azon kötelezettségeinek való megfelelést is, amelyek ahhoz kapcsolódnak, hogy a Temu milyen módon ajánlja a termékeket a felhasználóknak, illetve, hogy megfelelő hozzáférést biztosít-e a vállalat nyilvánosan hozzáférhető adataihoz.

A Temu felelősséggel tartozik, ha az uniós bizottság gyanúja szerint megerősítést nyer, hogy a hiányosságok a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály megsértését jelentik - tették hozzá.

vehir.hu
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. 2026. november 4. 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.