Az idős, egyedül élő nők fél országra kiterjedő, iparszerű megkárosítására specializálódott férfit áprilisban már elfogták Bécsben, de június 4-én óvadék fejében szabadlábra helyezték. A gyanúsított pedig mindent úgy folytatott, ahogy azt az őrizetbe vételét megelőzően abbahagyott. Módszerét - korábbi lebukásának tapasztalataiból is okulva - tovább finomította.
Pécsett, Barcson, Kaposvárott, Fonyódon, Keszthelyen, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Sopronban, Mosómagyróváron, Kapuváron, Győrött, Pápán, Ajkán, Veszprémben, Várpalotán, Szentendrén és Vácott negyven alkalommal összesen mintegy 10 millió forinttal károsította meg az időseket az „unokás” trükkel.
Egy újsághirdetés alapján felvette a kapcsolatot az állást kereső B. János, móri illetékességű hajléktalannal, akinek kulcsszerepet szánt a csalásokban. Míg a „főnök” Bécsben bérelt lakásából a megyei telefonkönyvek alapján választotta ki áldozatait, illetőleg hívta fel őket az „unokás trükkel”, addig a szintén telefonon irányított „beosztottjára” hárult Magyarországon a sértett felkeresése és a kicsalt pénz átvétele. M. Gábor viszont megszüntette bűntársának hajléktalanságát, bécsi otthonában biztosított szállást neki, aki innen indult nap, mint nap vonattal újabb és újabb úti céljai felé, melyek ezúttal elsősorban Budapest agglomerációjába tartozó városok voltak. A vasútállomásról taxi vitte B. Jánost az általa is csak az utolsó pillanatban megismert címekre.
Egy-egy „akció” általában többszázezer forintos haszonnal járt, de néhány esetben az 1 millió forintot is meghaladta. A bőrét folyamatosan vásárra vivő bűntárs napi javadalmazása 10-15 ezere forint volt.
A jól szervezett csapat nem nélkülözte a bármikor „bevethető” női hangot sem. Ez alapján a hívó lehetett akár lányunoka is. Ilyenkor a legenda is változott, nem autóbaleset, hanem drága, meglepetés-ajándék vásárlása volt az ürügy a pénzkéréshez. Annak címzettje pedig nem más, mint az unoka és a nagymama között álló szülő, aki magától értetődően semmit sem tudhat meg idő előtt.
Sok esetben furcsállották a sértettek a telefonáló hangját, mely idegennek tűnt. A „fülkéből telefonálok” magyarázat viszont minden esetben eloszlatta a kételyt még azokban is, akik tudták, családtagjuk mobilkészüléket használ.
Július 10-én M. Gábor visszatért a korábbi „hadműveleti területhez” és a Nyugat-Dunántúlra irányította utazó emberét, pontosabban az osztrák fővároshoz közel fekvő Mosonmagyaróvárra. Itt két özvegyasszonyra is ráijesztett a már oly sokszor bevált mondatokkal, azonban ezúttal a szerencse elpártolt tőle. Mindkét kiválasztott ugyanis olyan családtagokkal lépett kapcsolatba, akik cáfolták a pénzkölcsönzés szükségességét. Sőt, az egyik esetben a határozott vő felhívta a körzeti megbízott rendőrt, aki csoportvezetőjével együtt haladéktalanul az elkövető felkutatására indult. Eredményes munkájuknak köszönhetően a csalók lakat alákerültek.
