Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Női kézilabda Eb: a magyar válogatott ötödik az erősorrendben

2024. november 1. 19:34 // Forrás: MTI
A magyar női kézilabda-válogatott az ötödik helyre került a november 28-án kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság erősorrendjében.

Az európai szövetség honlapján megjelent rangsort a nemzeti csapatok elmúlt hónapokban mutatott teljesítménye és eredményei alapján állították össze a szakírók.

Az elemzés rávilágít, hogy a magyarok legjobb kontinensbajnoki eredményeik közül többet is házigazdaként értek el, hiszen 2004-ben a harmadik, 2014-ben a hatodik helyen végeztek.

Az elmúlt négy alkalomból háromszor azonban két számjegyű volt a végső helyezésük.

Fotó: MKSZFotó: MKSZ

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese idén Debrecenben játszik a csoportkörben és továbbjutás esetén a középdöntőben is. Formája javuló tendenciát mutat, hiszen áprilisban kijutott a párizsi olimpiára, ahol hatodik lett.

A magyaroké volt az ötkarikás mezőny egyik legfiatalabb csapata, de ez a generáció egyre tapasztaltabb lesz.

A szerzők szerint a hazai környezet a hangulatra és a sikeréhségre is jó hatással lehet.

A legutóbbi válogatott héten is megmutatta a magyar csapat, hogy kemény dió lesz az ellenfelek számára, hiszen a világbajnok Franciaország elleni felkészülési mérkőzések közül az elsőt 30-27-re megnyerte.

Ez lesz az első női Európa-bajnokság, amelyen 24 csapat vesz részt. A csoportkörben november 28-án Törökország, 30-án Svédország, december 2-án Észak-Macedónia lesz a társházigazda magyarok ellenfele, egyaránt 18 órától, Debrecenben. Az ugyancsak debreceni középdöntőbe az első két helyezett jut.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.