Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A sereghajtóhoz utazik a VEHIR-VESC

2024. november 9. 9:39 // Forrás: vesc.hu
Újabb bajnoki vár szombaton női NB I-es röplabdázóinkra. A VEHIR-VESC gárdája a tabellán utolsó helyezett Vidux-Szegedi RSE otthonában lép majd pályára.

A hazaiak az előző idényt újoncként a nyolcadik helyen fejezték be, idén viszont egyelőre nem találják a játékukat. Mind a hat mérkőzésüket elveszítették, és egyelőre mindössze egy pontot szereztek az UTE fiataljai ellen. Legponterősebb játékosuk a korábbi válogatott feladó átló, Vezsenyi Adrienn, aki a nyáron csatlakozott a Tisza-partiakhoz.

Szegeden játszik a Veszprém (archív fotó)Szegeden játszik a Veszprém (archív fotó)

A veszprémiek az előző fordulóban rangadót veszítettek a Diósgyőr ellen, így Mészáros Péter tanítványai a hétvégén mindenképpen szeretnék elhozni mind a három pontot vendéglátójuktól.

A VEHIR-VESC hat meccs után jelenleg negyedik a tabellán, egy győzelemmel pedig a második helyre is feljöhetnének Török Petráék.

A két csapat összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik Szegeden, a József Attila Általános Iskolában. A mérkőzést Varga András és Tillmann Gyula dirigálja majd.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. január 19. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
U16-os válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 24. 15:00
Helyszín
Budapest, Nemzeti Központ
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
BDSE-Emericus
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 1. 19:30
Helyszín
Budapest, BDSE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2025. február 6. 20:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Diósgyőri VTK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 15. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. február 22. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 2. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. március 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kecskeméti RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 23. 13:00
Helyszín
Kecskemét, KRC Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. április 5. 20:00
Helyszín
Budapest, BVSC Röplabda Csarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.