Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kovács István szerint csak felfelé vezet a magyar boksz útja

2024. november 11. 15:45 // Forrás: MTI
Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) szombaton megválasztott elnöke úgy látja, nagyon mélyen van jelenleg a magyar boksz, melynek innen csak felfelé vezet az útja, a cél elérését pedig szerinte az új elnökség és a jelenlegi közeg támogatásával sikerül majd teljesíteni.

Ez a fajta támogató közeg, amiben találtam magam, ez a fajta segítségnyújtás egymás felé még talán soha nem volt ilyen erős az ökölvívásban és egy olyan elnökséggel tudok nekivágni a feladat elvégzésének, amilyenről még nem álmodhatott senki az ökölvívásban

- nyilatkozott első munkanapja előtt hétfőn reggel az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában a versenyzőként olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok klasszis, hozzátéve, hogy a MÖSZ új vezető testületének valamennyi tagja pályafutása legjobbját tudja hozzátenni a munkához.

"Én biztos vagyok benne, hogy sikerre visszük ezt a missziót, hogy a magyar ökölvívás újra a régi fényében ragyogjon."

Kovács István úgy látja, hogy az eredményeket tekintve a 2024-es évet - és a 2023-at is - sikeresnek lehet nevezni, hiszen három magyar is szerepelt a párizsi olimpián, melyen - Hámori Luca és Kovács Richárd révén - két ötödik helyet szerezett a csapat, amire hosszú ideje nem volt példa.

A párizsi olimpára korábban kvótát szerző Hámori Luca az ökölvívó-válogatott edzésén a tatai edzőtáborban 2024. május 8-án. MTI/Illyés TiborA párizsi olimpára korábban kvótát szerző Hámori Luca az ökölvívó-válogatott edzésén a tatai edzőtáborban 2024. május 8-án. MTI/Illyés Tibor

Mégis a korábbi sikerkorszakokkal, akár csak az 1990-es évekkel, vagy akár a 2000-es évekkel összehasonlítva mélyen van a magyar boksz, ahonnan szerinte csak felfelé vezet az út.

Az új elnök az interjú során hosszan sorolta a rá és a szövetségre a közeljövőben váró feladatokat, mint mondta, hosszú listája van arról, miben kell javulni és miben fognak javulni. Elmondta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) iránymutatásai szerint a MÖSZ-nek is csatlakoznia kell az új világszervezethez, a World Boxinghoz (WB), erről pedig döntenie kell a MÖSZ-nek, ehhez viszont alapszabályt is kell módosítani.

Hozzátette, hogy már felvette a kapcsolat a WB-vel és december elején elutaznak a szövetség vezetőjéhez, a holland Boris van der Vorsthoz.

A szövetségváltással kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a WB tiltja olyan szövetség felvételét, melynek vezetésében az Umar Kremljov vezette IBA-nál tisztséget betöltött személy van, s ő ugyan volt az IBA főtitkára, ám akkor távozott, amikor elmérgesedett a NOB-bal való viszony, így ő kivételt jelent majd az előírás alól.

Kovács Istvánt öt évre választották meg a MÖSZ első emberének és abban bízik, hogy gyorsan fog tudni haladni a problémák megoldásával és sikerre tudja vezetni a szövetséget.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.