Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lemondott Pápa DK-s polgármestere egyéni képviselői mandátumáról – időközi választás jöhet

2024. december 2. 10:22
Grőber Attila, akit alig fél éve választottak meg Pápa polgármesterének és egyéni képviselőnek most úgy döntött, hogy lemond utóbbi tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy bár szeretett volna konszenzust teremteni a városban, de a helyi Fidesz-frakcióval nem tudott együttműködni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Grőber Attila a rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, habár előzetesen azt ígérte a kormánypárti frakció, hogy támogatják az előterjesztéseit, végül nem szavazták meg a költségvetésről, az önkormányzati képviselői tiszteletdíjakról és az adókról szóló SZMSZ-módosításokat.

A politikus azt mondta, a város működésének biztosítása érdekében le kell mondania egyéni képviselői mandátumáról. A döntés magával vonja, hogy hamarosan időközi választások lesznek Pápán, hogy betöltsék Grőber megüresedő mandátumát.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy frakciója Kerti Györgyit indítja a választáson. Kerti a júniusi önkormányzati választáson csupán egy szavazattal kapott ki a Fidesz jelöltjétől.

A mostani döntés mögött egy politikai taktika is megbújik, amiről Grőber újságírói kérdésre többet is elárult a sajtótájékoztatón. Eszerint, ha megválasztják Kertit, akkor plusz egy helyhez jutnának a képviselő-testületben. Grőber ugyanis polgármesterként és egyéni képviselőként is bent ült a testületben, tehát két mandátuma is volt, de csak egy szavazata.

Amennyiben Kertit megválasztják, akkor az ellenzék és a kormánypárti képviselők 7-7-es aránnyal pont ugyanannyian lennének, így a mérleg nyelve egy Mi Hazánkos képviselő, Marton Sándor lehet majd.

vehir.hu
további cikkek
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szumó Európa-bajnokság Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! tegnap 10:07 Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán közélet Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. 2026. szeptember 19. 20:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.