Az Egyesült Államokból indult Elf on the Shelf (Manó a polcon) hagyománya például kedvesnek tűnhet: egy játékmanó figyeli a gyerekeket, esténként pedig "visszarepül" az Északi-sarkra, hogy a Mikulásnak jelentse, ki viselkedett jól és ki rosszul. Reggelre mindig új helyen bukkan fel a házban, gyakran különféle tréfás vagy csínytevő helyzetekben. Bár ez elsőre szórakoztató, sok gyerek és szülő számára a gondolat, hogy egy „kémkedő” manó figyeli őket, inkább nyomasztó, mint vidám, és a szülők számára is időnként terhes kihívás kreatív ötletekkel előállni minden áldott nap.
Izlandon egy ennél sötétebb figura árnyékolja be az ünnepi készülődést. A Jólakötturinn, azaz a karácsonyi macska egy mítoszbeli óriási fenevad, aki azokat a gyerekeket falja fel, akik nem kaptak új ruhát karácsonyra. A történet eredete a 19. századra vezethető vissza, és valószínűleg a gyapjúipar ösztönzésére szolgált. Az izlandiak számára a karácsonyi macska a bőség és a gazdagság megtestesítője, de gyerekek számára inkább fenyegetés, mint ünnepi figura. A hagyomány szerint azok, akik nem kaptak új ruhát, "elszalasztották az ajándékot", és Jólakötturinn karmaiba kerültek. Ma már inkább szórakoztató legendaként él a köztudatban, de korábban komoly félelmet keltett a gyerekekben.
Spanyolországban, Katalónia régiójában két különös karácsonyi hagyomány is létezik. Az egyik a "caganer", azaz a betlehemi jelenet részeként megjelenő - szépen megfogalmazva - ürítő ember szobra, amelyet a szántóföldek termékenységének és a bőségnek a szimbólumaként helyeznek el. Bár ez kívülállóknak furcsának tűnhet, a helyiek számára teljesen természetes, és minden évben újabb és újabb figurák jelennek meg hírességek, politikusok vagy akár popkulturális karakterek formájában. A caganer története több évszázadra nyúlik vissza, és bár kezdetben vallási szimbólum volt, az idők során a katalánok sajátos humorának kifejeződésévé vált. A másik, a Tió de Nadal nevű karácsonyi rönk, amit a gyerekek szimbolikusan „megvernek”, hogy édességet „potyogtasson” – a rönköt a családok gyakran arcot festenek és sapkával díszítik, szinte életre keltve ezt a szokatlan karácsonyi szereplőt. A Tió ünnepe egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és egyedülálló módon illeszkedik a katalánok szeretett karácsonyi hagyományaiba.
Ha az ünnepi ételek terén keresünk érdekességeket, Grönland az egyik legbizarrabb példával szolgál. A kiviak nevű étel a karácsonyi asztalok különleges fogása, amely nem más, mint fóka bőrébe töltött, hónapokig erjesztett madarak gyűjteménye. A készítmény illata és íze olyan intenzív, amely az európai ízléstől nagyon távol áll, a helyiek számára azonban hagyományos ünnepi csemege. A grönlandiak számára a kiviak nem csupán étel, hanem egy fontos kulturális jelenség is, amit generációról generációra adnak tovább. Bár az étel külseje ijesztő lehet, az íze és a szokás különleges része a grönlandi karácsonyi ünnepségeknek.
Ezzel szemben Japánban egészen másképp ünnepelnek: a karácsonyi vacsora sokak számára egyet jelent a KFC-s csirkével, amely az 1970-es években indított kampány eredményeként vált nemzeti hagyománnyá. A japánoknak nemcsak azért tetszik a gyorsétterem karácsonyi akciója, mert a csirke ízletes, hanem mert az étkezés maga az amerikai karácsonyi szokások egyfajta szimbóluma lett. Azóta a KFC körül egy szinte ünnepélyes kultusz alakult ki, és a karácsonyi csirke rendelésére hetekkel előre le kell foglalni a helyet. Az étteremlánc ezen akciója egyedülálló példája annak, hogyan lehet egy nemzetközi márkát és terméket beemelni egy teljesen más kultúrába, hogy egy új hagyományt építsenek köré.
Európában is akadnak furcsa hagyományok. Olaszországban például január 5-én, vízkereszt előestéjén Befana, a jóságos boszorkány száll le a kéményeken, hogy édességet és ajándékokat hagyjon a gyerekeknek. Bár első hallásra talán szokatlannak tűnik, hogy egy boszorkány váltsa fel a Mikulást, a Befana legendája az olasz hagyomány szerves része, és a gyerekek ugyanúgy izgatottan várják, mint más országokban a Mikulást. A legenda szerint Befana egy öreg, szárnyas boszorkány, aki egy évi fárasztó keresgélés után végre megtalálta a jászolhoz vezető utat, ám mivel késlekedett, már nem érte el a kis Jézust. Azóta minden évben ellátogat a gyermekekhez, hogy megajándékozza őket, és a kis jóságos boszorkány szimbolikus jelentőséggel bír Olaszországban.
Magyarországon az ünnepi szokások kevésbé bizarrak, de akadnak köztük különös elemek is. A Luca-naphoz kötődő rítusok, mint a mákszórás vagy a Luca-szék faragása, egykor a gonosz szellemek és boszorkányok távol tartására szolgáltak. A Luca-szék hagyománya szerint aki december 13-tól kezdve szenteste elkészíti, felismerheti a boszorkányokat a templomban – de csak akkor, ha a széket 13 különböző fából készíti el. Ez ma már inkább vicces népi babonának tűnik, de régen nagyon komolyan vették.
Mindezek a szokások egy-egy nemzet sajátos válasza a karácsonyi időszakra, amelyek különleges módon tükrözik egy-egy közösség értékeit, humorát és félelmeit. És bár mindegyik hagyomány más és más, végül mindegyik egyetlen dologban egyesül: mind arról szól, hogy az emberek összejönnek, ünnepelnek és emlékeznek arra, hogy van valami varázslatos abban, ahogy együtt töltjük a karácsonyt, bármilyen módon is.