A 21 éves magyar sportoló az M4 Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy a legendás Michael Phelps edzőjének, Bob Bowmannek a csoportjába kerülve, világklasszis csapattársak mellett tudott olyan tapasztalatokat gyűjteni, aminek köszönhetően végül el tudta érni céljait.
Az Egyesült Államokban a Texas egyetemen készülő és tanuló úszó már megérkezett Magyarországra, ahol négy egyéni számban indul a jövő keddtől vasárnapig tartó rövidpályás világbajnokságon. Megjegyezte, ha nem a Duna Arénában rendeznék a vb-t, akkor valószínűleg - több más versenyzőtársához hasonlóan, mint például Léon Marchand - nem indult volna el, és inkább a pihenést választotta volna.
Ha máshol lett volna a világbajnokság, nem lenne olyan motivációm. A sport egyik legszebb része, a boldogság, amit a szurkolóknak adhat. Mint amilyet én kaptam annak idején Cseh Lászlóéktól, most én is szeretnék visszaadni valamit
- nyilatkozott Kós, aki elárulta, ezúttal hosszabb időt, 27 napot tölt majd itthon, ugyanis az elmúlt két évben az Egyesült Államokban maximálisan a párizsi olimpiára készült, így összesen két-három hetet volt Magyarországon.
Kós fő száma, a 200 méter hát mellett 100 méter háton - ezekben szeretne a dobogós helyekért harcolni -, valamint 50 méter háton és 100 méter pillangón indul a hazai világbajnokságon.
Mint elmondta, utóbbi két számot ugyanazon a napon rendezik meg, és majd a délelőtti előfutamokat követően dönt a "sorsukról". A magyar versenyző elárulta, edzője, Bob Bowman ott lesz a Duna Arénában, s mivel Marchand kihagyja a vb-t, és egyetlen ország csapatánál sem dolgozik majd a tréner, rá több időt tud fordítani. "Több kötődése lesz Magyarországhoz, remélem, ezt látni fogjuk." - tette hozzá.
Jövőbeli terveivel kapcsolatban Kós elmondta, természetesen a fő erősségei megtartása mellett motivációt jelenthet számára, hogy vegyesen is odakerüljön a világ élmezőnyébe.
A Duna Arénában december 10. és 15. között sorra kerülő világbajnokságon az előfutamok reggel 9-kor startolnak, a döntők pedig 17.30-kor kezdődnek. Az M4 Sport élőben közvetíti majd a vb-t.