Vármegyei rangadót rendeztek szerda este Veszprémben a női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
A VEHIR-VESC–Balatonfüred összecsapás elején egymás hibáiból éltek a felek, majd a házigazdák elkezdtek ellépni ellenfelüktől. Kathryn Attar pontja után már öttel vezetett a VESC, a Balaton-partiak időkérése után azonban elkezdtek zárkózni a vendégek. 13-13-nál ismét egyenlő volt az állás, de az exbalatonfüredi Meszlényi Lilla vezérletével ismét magabiztosabb előnyt kezdtek kiharcolni a bakonyiak. Mészáros Péter együttese innen már nem is engedte ki a vezetést és be is húzták az első szettet.
Jól kezdték a vendégek a második játszmát, de a hárompontos előnyük hamar eltűnt. A folytatásban ismét meglógott az SZBRA, ez azonban nem fogta meg a veszprémieket, és az újabb egyenlítés után már Sólyom Emeséék diktálták a tempót. Kobaidze ásznyitása után a hajrában még felcsillant a remény a balatonfürediek előtt, de Tautua’a és Bajnóczi pontjaival gyakorlatilag el is dőlt szett, így már 2-0-ra vezettek a hazaiak.
A harmadik felvonás is szorosan indult, majd hiába vezetett 13-11-nél az SZBRA, zsinórban hat pontot kapott Varga Tomas gárdája. Ez az etap pedig döntőnek is bizonyult. A vendéglátók innentől jól gazdálkodtak az előnyükkel, a Balatonfüred csak egyszer tudott két pontra felzárkózni, de ezzel el is lőtték a puskaporukat erre az estére.
A VEHIR-VESC hölgykoszorúja végül 3-0-ra nyert a vármegyei rivális ellen, ami egyben klubtörténeti sikernek is számít, hiszen a veszprémiek bejutottak a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé.
A negyeddöntőben a szintén extraligás Kaposvár lesz majd Török Petráék ellenfele.
Női röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
VEHIR-VESC–Szent Benedek RA 3-0 (21, 20, 20)
Veszprém, 220 néző. Vezette: Tillmann, Szél
VESC: Török 6, Sólyom 5, Tautua’a 12, Bajnóczi 5, Meszlényi 4, Attar 1
Csere: Bődi (liberó), Piltman, Sléder. Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura
SZBRA: Katsitadze 3, Szakály 15, Susic 3, Jelinkova 6, Szabó 7, Kobaidze 6
Csere: Nagy (liberó), Kaproncai 4. Vezetőedző: Varga Tomas
Továbbjutott: a VEHIR-VESC
Edzői értékelés
Mészáros Péter: – Szép sikert könyvelhettünk el, és nagy eredmény ez a klub számára, hiszen korábban még nem sikerült bejutni a legjobb nyolc közé. Ma még örülünk a győzelemnek, de holnaptól már az előttünk álló feladatokra készülünk.