Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A lengyelek legyőzésével újabb lépést tett Bécs felé a magyar válogatott

2024. december 6. 22:09 // Forrás: MTI
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte Lengyelországot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese az ötödik győzelmét aratta és továbbra is százszázalékos. Kontinenstornán eddig egyszer, 2004-ben - szintén hazai környezetben - rajtolt öt sikerrel a nemzeti csapat.

A mezőny legjobbjának megválasztott Vámos Petra nyolc góllal, Böde-Bíró Blanka kilenc védéssel zárt.

A magyar válogatott vasárnap a - felkészülés során 37-28-ra legyőzött - Románia ellen lép pályára, a középdöntőt kedden a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen zárja. A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.

A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, I. csoport (Debrecen):
Magyarország-Lengyelország 31-21 (17-9)
Debrecen, 2955 néző, v.: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)
Magyarország: Böde-Bíró - Győri-Lukács 4, Klujber 4, Vámos 8, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 4, Szöllősi-Schatzl 2
Csere: Papp, Simon 4, Bordás, Márton, Csíkos 1, Faluvégi 2, Tóth N. 1
lövések/gólok: 49/31, illetve 41/21
gólok hétméteresből: 5/2, illetve 4/2
kiállítások: 8, illetve 10 perc

A két együttes legutóbb tavaly márciusban egy heidelbergi felkészülési mérkőzésen találkozott egymással, akkor 31-29-es lengyel siker született. A rivális a tornán eddigi négy meccséből kettőt elvesztett, nulla pontjával a debreceni középdöntős hatos utolsó helyen várta a péntek esti találkozót, miközben az olimpiai hatodik helyezett társházigazda hibátlan mérleggel rendelkezett. A lengyelek ugyanakkor öt órával többet pihenhettek az előző napi találkozójuk után.

A magyar válogatott keretéből ezúttal a kapus Janurik Kinga és a beálló Pásztor Noémi maradt ki. A himnuszok alatt Kácsor Gréta rosszul lett és a földön fekve ellátásra szorult, mert fejfájásra panaszkodott és leesett a vércukorszintje. Noha a kezdő sípszóra már társai között ült a kispadon, pályára végül nem lépett

Vámos Petra (b) és a lengyel Monika Kobylinska a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének Magyarország - Lengyelország mérkőzésén a debreceni Főnix Arénában 2024. december 6-án. MTI/Czeglédi ZsoltVámos Petra (b) és a lengyel Monika Kobylinska a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének Magyarország - Lengyelország mérkőzésén a debreceni Főnix Arénában 2024. december 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Döcögősen indult a találkozó, az ötödik perc végén az előtte korán kiállított Vámos Petra törte meg a gólcsendet. Nem volt magas színvonalú a játék, sok volt a hiba mindkét együttes játékában, a társházigazda rontott kevesebbet. A lengyelek hét a hat elleni támadójátéka során elkövetett hibáit pedig több üres kapus góllal büntette, a rivális nyitott védekezése mellett pedig a kiválóan cselező Vámos "lubickolt".

Az első félidő feléhez közeledve, 8-4-es magyar vezetésnél a lengyelek váltottak támadásban, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kétperces kiállításokat, bő negyedóra alatt öt játékost szankcionáltak, így nem sokszor fordult elő, hogy mindkét fél teljes létszámban lett volna a pályán. A körülmények ellenére, a nézőtérről érkező folyamatos buzdítás mellett tartotta négy gól környéki előnyét a magyar csapat, sőt ezt a szünetre meg is duplázta.

A pihenő után hat perccel Böde-Bíró Blanka védéseire alapozva elérte a magyar előny a tíz gólt (20-10), ebben a periódusban is sok volt a hiba mindkét oldalon. A sorok rendezése ekkor is a magyar válogatottnak sikerült jobban, amely egy rövid lengyel zárkózást követően (20-13) növelni tudta előnyét, és végül tíz góllal bizonyult jobbnak. Böde-Bíró kilenc lövést védett, Vámos Petra nyolc találatával lett a mérkőzés legjobbja.

Ez volt a két együttes 81. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból a mérleg négy döntetlen és 11 vereség mellett immár 66 győzelem.

korábban:
Franciaország–Montenegró 31-23 (15-11)
Románia-Svédország 25-23 (12-8)

Az állás: 1. Franciaország 6 pont (96-70), 2. MAGYARORSZÁG 6 (89-66), 3. Svédország 2 (81-82), 4. Románia 2 (75-80), 5. Montenegró 2 (70-82), 6. Lengyelország 0

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol az utolsó fordulót követően.

vehir.hu
további cikkek
A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat női kézilabda-válogatott A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. 2024. december 19. 15:30 Ennél is több lehet ebben a csapatban Erről jut eszembe… Ennél is több lehet ebben a csapatban Ötödször lett dobogós a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében. A 2000-ben szerzett egyetlen aranyérem mellett négy bronz van a tarsolyban, és az utóbbiak közül talán a most megszerzett a legkedvesebb, mert erre kellett várni a legtöbbet – tizenkét évet. 2024. december 18. 11:57 Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott női kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott Abban bíznak a hazai szövetségben (MKSZ), hogy világversenyeken folyamatosan az első négy között lehet a női magyar kézilabda-válogatott, ha együtt marad, nem lesznek komolyabb sérülések és úgy fejlődik az együttes, mint az elmúlt években. 2024. december 17. 14:57 Márton: már az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott női kézilabda-válogatott Márton: már az olimpián éreztük, hogy nagyra hivatott ez a válogatott Márton Gréta szerint a magyar női kézilabda-válogatott tagjai már a hatodik hellyel zárt párizsi olimpián érezték, nagyra hivatott a nemzeti csapat, amely bronzérmet szerzett vasárnap a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon. 2024. december 15. 19:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.