Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Száz arckép a jutasi altisztképzőből

2024. december 17. 20:30
Csütörtök délután a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zrínyi Kiadó közösen mutatta be Illésfalvi Péter Jutas 100 – Száz arckép a jutasi altisztképzőből című könyvét.

A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárának díszterme – túlzás nélkül – csordultig megtelt érdeklődőkkel az év utolsó levéltári rendezvényén. Elsőként Boross István, a Levéltár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd egy kisebb történelmi kitekintést tett, hogy megválaszolja azt a kérdést, miért éppen a szóban forgó intézmény szolgál otthonul a könyvbemutatónak.

Mint kifejtette, már számos esemény volt a Jutas 100 kapcsán, így konferencia, koszorúzás, könyvbemutató. De milyen kapcsolat van a levéltár és az altisztképző között, tette fel a kérdést. Boross rávilágított, az első világháború után az ország hadvezetése elhatározta, hogy új, altiszti kart hoz létre. Ehhez szükségessé vált a leendő altisztek képzését megvalósító intézmény, el is indult a képzés 1924-ben Jutason, a volt hadikórház területén.

1957-től legénységi szállásként a szovjet laktanya részeként használták, 1991-től egy évtizedig üresen állt. A város 2000-ben helyezte helyi védelem alá, a levéltár és a megyei önkormányzat kezdeményezésére felújították, így mára méltó körülmények közé kerülhetett a levéltár.

Dr. Nagy Szabolcs jogtörténész, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusa részletesen is bemutatta a könyvet, de elsőként a szerző, Illésfalvi Péter szakmai életútjáról beszélt. Rávilágított, hadtörténészként úgy beszél a nagyközönség előtt, hogy az mindenki számára érdekes, érdekfeszítő, és számos letehetetlen alapmű fűződik a nevéhez. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója, aki egyébként hadisírgondozással is foglalkozott, de a vasúttörténet egyaránt érdekli.

A levéltárnak – tudva a hely előzményeit – mindig is fontos volt a honvédelmi örökség ápolása, ez egyfajta kötelezettség, a szóban forgó könyv pedig, mondhatni hiánypótló. A száz önéletrajzból kilencvenhárom egykori növendékek életrajza, fegyvernemeket megkülönböztetve, míg hét életrajz a parancsnokok története.

A kötet multifunkcionális, véli Nagy Szabolcs, hiszen számos módon megközelíthetjük. Sokszínű, olvasmányos történetek, amelyeket nem megterhelő befogadni, s egyfajta kézikönyvként is funkcionál, de tekinthetünk rá forrás és adatbázisként is, melyben különböző társadalmi jelenségek nagyon szépen kirajzolódnak.

Nagy Szabolcs bemutatója után egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol maga a szerző, valamint a kötetet gondozó Zrínyi Kiadó igazgatója, dr. Hajdú Ferenc is felszólalt. Utóbbi a kiadó több mint hetvenéves múltjáról beszélt, s az évtizedek óta tartó misszióról, ami a hadtörténelem felé irányul. Az elmúlt években a toborzás támogatása is küldetésük lett, bár a honvédelem népszerűsítése sosem állt távol a kiadótól. Minden korosztályhoz szólnak, így egészen a legkisebbektől az idősekig, mindenki megtalálhatja a kiadó kínálatában a számára kedvező olvasmányt, könyvet vagy folyóiratot.

Illésfalvi Péter köszönetet mondott Boross István igazgatónak, majd hozzátette, örül, hogy egy ilyen méltó helyszíne lehet a bemutatónak. Elmesélte, miként jött a felkérés a könyv megírására, s, hogy milyen kutatások szükségeltettek az összeállításához.

A kötetet a Zrínyi Kiadó forgalmazza.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. 2025. december 27. 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. 2025. december 26. 0:11 Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. 2025. december 25. 1:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.