A társaság három jelöltet állított a szavazóközönség elé. A szakmai döntés hátterében ezúttal is egy közös téma húzódott. "Idén az Év Rovara verseny témája az ivari kétalakúság, tehát olyan fajokat jelöltünk, melyeknél a hím és a nőstény egyedek megjelenése nagyon eltér egymástól. Ennek oka lehet a hímek közötti verseny vagy akár csak a praktikusság is" – fogalmazott honlapján a társaság.
A december 6-án zárult szavazáson három jelölt mérkőzött meg egymással: az orrszarvúbogár, a sávos szitakötő és az öves tavasziaraszoló.
Ami a nyertest illeti, a sávos szitakötőt így mutatja be a társaság honlapja:
"Viszonylag nagy termetű kisszitakötőnk, testhossza 45–49 milliméter, szárnyfesztávolsága 56–74 mm. A színesszárnyú szitakötőfélék (Calopterygidae) családjának tagja, e család képviselőire jellemző, hogy a szárnyak nem nyelesek, az elülső és hátulsó szárnypár egymáshoz igen hasonló alakú és méretű, a test fémesen csillogó, zöldes, sárgás és bronzos színekben ragyog, a szárnyak erősen pigmentáltak, szárnyjegy nincs. A sávos szitakötő röpte igen szép, pillangószerűen csapongó. A faj kifejlett példányaira jellemző a nagymértékű ivari kétalakúság.
Hím sávos szitakötő (Forrás: Holger Gröschl / Wikipedia)
A hím szitakötők szárnyain széles, kék, vagy feketéskék színű sávok vannak, erről kapta magyar nevét a faj. A kék szín kiterjedése a szárnyakon egyedenként változó: van, hogy csaknem eléri a szárnycsúcsot, de kisebb mértékű pigmentáltság is előfordul, ekkor inkább foltnak, semmint sávnak látható ez a határozóbélyeg. A hímek testének teljes felülete fémszínű sötétkék, a toron némi zöldes csillogás is megfigyelhető.
Nőstény sávos szitakötő (Forrás: Charles J. Sharp / Wikipedia)
A nőstény jelentősen különbözik a hímtől, kék szín egyáltalán nem található rajta, a szárnyak zöldes színezetűek, gyakran aranyszínűen csillogóak. A szárnyakon egy-egy fehér folt, az “álszárnyjegy” tűnik fel. A hímektől eltérően a nőstény teste fémes zöld színezetű, enyhe bronzos árnyalattal.
A sávos szitakötő hazánk elterjedt, helyenként gyakori, jól megfigyelhető, igen látványos szitakötőfaja. Főképp a síkvidéki és a dombvidéki kisvízfolyások lakója. A lárva igen jellegzetes, hosszú lábú, három hosszú testvégi tracheakopoltyúval rendelkezik, a lábak és a kopoltyúk is sávozottak. Minden szitakötőlárvára jellemző a fogóálarc megléte, azonban kizárólag a sávos szitakötőre jellemző, hogy a fogóálarc középlemezén egy igen széles, rombusz alakú hasíték található. A lárvák a kisvízfolyások vízinövényzetében rejtőznek, ott szúnyoglárvákat, és más vízi makrogerincteleneket fogyasztanak. A kifejlett állatok napsütésben a víz felett repkednek, jellemzően legyekkel és szúnyogokkal táplálkoznak. A sávos szitakötőre jellemző a kóborlás: míg legnagyobb egyedszámban egyértelműen a lárva lakóhelyéül szolgáló erek, patakok és csermelyek közvetlen közelében található, ám kóborló példányaival ezektől távol, így tavak mentén, kertekben, vagy akár a nagyvárosok közepén is találkozhatunk."
