Török Lajos a Magyar Honvédség nyugállományú alezredese, a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke volt. Életében számos, elsősorban a nyugdíjasok érdekeit szem előtt tartó civil kezdeményezés megálmodója és megvalósítója volt.
Érdemei vitathatatlanok abban, hogy a veszprémi nyugdíjasokból erős, összetartó közösség kovácsolódott az évek során. Civil munkája során végig kiemelt figyelmet szentelt arra, hogy aktívan részesei legyenek a veszprémi közéletnek, akár saját programok szervezésével, akár az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat eseményein való közreműködéssel. Támogatta a nyugdíjas klubok működését, valamint a generációk közötti párbeszéd megteremtését.
Török Lajos hetvenkét éves volt.
Búcsúztatása 2025. január 9-én délelőtt 11 órakor lesz a Vámosi úti temetőben.