Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együttműködés a roncskutatók és a múzeum között

ma 15:17
Együttműködési megállapodást kötött a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület, akik korábban már közösen tártak fel két második világháborús vadászgépet is Ajkánál, illetve a Balatonban.

A megállapodás alapját a két szervezet elmúlt években folytatott sikeres projektjei jelentették: Ajkánál egy Focke-Wulf 190-es német vadászrepülő, a Balatonban pedig egy Messerschmitt Bf109-es roncsának feltárása történt meg, ráadásul ezekben az esetekben a pilóták személyét is sikerült azonosítaniuk. Ezek a kutatások pedig rávilágítottak az egyesület és a múzeum együttműködésének fontosságára a térségben.

A most megkötött megállapodás értelmében a következő években további II. világháborús légi és szárazföldi járműmaradványok feltárása várható Veszprém vármegye területén. A leletek feldolgozását a Laczkó Dezső Múzeum szakemberei és az egyesületi tagok együttesen végzik majd. Eközben az önkéntesek és civil kutatók részvétele kiemelt jelentőségű, hiszen különböző szakmai háttérrel rendelkező tagok — történészek, gépészmérnökök, nemzetközi kapcsolattartók — is segítik a folyamatokat.

Szanyi Brigitta és Pálffy SándorSzanyi Brigitta és Pálffy Sándor

Az együttműködés keretében nemcsak a légi, hanem a szárazföldi járművek kutatása is szerepel. Ezek a maradványok különösen az 1944 decembere és 1945 márciusa közötti harcok helyszínein találhatóak, a kutatások is erre irányulnak majd.

A múzeum részéről Szanyi Brigitta igazgató, a Magyar Roncskutató Egyesület részéről pedig Pálffy Sándor, az egyesület alelnöke írta alá a megállapodást, ahol mindketten hangsúlyozták, hogy ez az alkalom egy jelentős mérföldkő mindannyiuk számára. Egy civil szervezet és egy múzeum közötti együttműködés nemcsak a kutatások hatékonyságát növeli, hanem közelebb hozza a múlt eseményeit a társadalomhoz is, hangzott el.

A Magyar Roncskutató Egyesület már 1990 óta végzi a munkáját, de hivatalos formában csak 2007-ben jegyezték be. Tagjai között széleskörű szakmai háttérrel rendelkező civilek találhatóak, akik együttműködésükkel biztosítják a kutatások hatékonyságát. A mostani együttműködés egyik hosszú távú célja, hogy a vármegye területéről származó hadi emlékeket be tudják mutatni a múzeum egyik kiállítóhelyén.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Utolsó pillantás a bozót által elnyelt szakralitásra kultúra Utolsó pillantás a bozót által elnyelt szakralitásra Olasz Ferenc Balázs Béla-díjas fotográfus munkáiból nyílt életmű-kiállítás Credo címmel a Laczkó Dezső Múzeumban pénteken. 2024. december 14. 15:14 Másodszor rendeztek várostörténeti konferenciát a Laczkó Dezső Múzeumban kultúra Másodszor rendeztek várostörténeti konferenciát a Laczkó Dezső Múzeumban A konferenciát a várostörténeti monográfia összeállításához kapcsolódóan, a munkaközi eredmények bemutatására szervezte a múzeum pénteken. 2024. november 23. 12:51 Kezdetét vette a XI. Bakony Expo Bakony Expo Kezdetét vette a XI. Bakony Expo Péntek délután kezdetét vette a Bakony Expo, amelyet idén már 11. alkalommal rendez meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az esemény sikere és növekvő népszerűsége jól mutatja, hogy a vásár nem csupán helyi, de országos szinten is kedveltté és elismertté vált. A rendezvény látogatói száma évről évre emelkedik, ami igazolja, hogy a bakonyi ízek és a régió hagyományai iránt nagy az érdeklődés. Az expo azonban nemcsak egy regionális kiállítás, hanem színes kísérő programokkal is várja a látogatókat. 2024. november 8. 21:20 Jubileumi konferenciával ünnepelték a neves régészt, Palágyi Sylviát 80. születésnapján Laczkó Dezső Múzeum Jubileumi konferenciával ünnepelték a neves régészt, Palágyi Sylviát 80. születésnapján Nyolcvan éves lett Palágyi Sylvia, a hazai régészet egyik legelismertebb szaktekintélye, akinek a nevéhez többek közt a balácai római villagazdaság feltárása is köthető. A születésnap alkalmából egykori munkahelye, a Laczkó Dezső Múzeum jubileumi konferenciát szervezett. 2024. november 1. 8:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.