Már egy komplett generáció felnőtt azóta, hogy 1984-ben, idősebb Járóka Sándor prímáskirály temetésén összeverbuválódott egy több száz tagot számláló cigányzenekar, hogy méltó módon kísérjék utolsó útjára a zenészóriást. Ez az alkalom volt az, ami arra inspirálta az ottlévőket, hogy alapítsanak egy olyan zenekart, ami az ország legkiválóbb cigányprímásait tömöríti. Alig másfél évvel a temetés után pedig meg is tartotta első koncertjét az addigra száznál is több tagot számláló együttes a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
Ezt aztán több ezer másik követte, határon innen és túl. A 100 Tagú Cigányzenekar – aminek az elnevezését a megalakulás után a tagok kérték, hiszen kezdetben Budapest Cigányzenekar Országos Kulturális Egyesületként indultak – mára eggyé vált az igényes, több száz évre visszatekintő cigányzene képviseletével. Itt viszont nagyon gyorsan le kell szögezni, hogy a zenekar nem csak azokat népi kultúrából eredő hegedűs és cimbalmos dalokat ismeri, amiket a világzenében laikusok sokszor aposztrofálnak a cigányzeneként.
A cigányzene ebben az esetben azt jelenti, hogy a zenekar tagjai úgy szólaltatják meg a hangszereiket, hegedűt, bőgőt, cimbalmot, vagy éppen klarinétot, hogy a zenész jóformán eggyé válik vele. Így pedig bármelyik opera, vagy népzenei betét is új megközelítést kap. Rossini vagy Brahms által egykor papírra vetett hangjegyek pedig így kapnak valódi lelket. Mint amikor a tengeri hullám elindul a part felé, mélyen eredve, ahogy a bőgő hangja is, közben pedig a vízpermet fickándozik a hullám hegyén, úgy ad a hegedűszó is játékos ritmust a dallamoknak.
Valami ilyesmi érzés keríthette hatalmába a veszprémi közönséget is január első napján az Arénában, ahová a legendás zenekar érkezett 2025-ös negyvenéves jubileumi koncertturnéjuk első állomásaként.
Ahhoz pedig még az első dalnak sem kellett véget érnie, hogy mindenki meggyőződjön róla, a zenekar valóban megadta a módját az ünneplésnek. A hetven zenész mögött – akik között ott volt Danyi Lőrinc Róbert, a Magyar Örökség és Hungarikum díjas zenekari elnök, valamint az általa éppen portálunknak adott interjúban a zenekar showmanjének nevezett Lendvai Csócsi József főprímás is – a kivetítőn diszkréten elegáns, mégis játékos formában Van Gogh és Monet stílusában úsztak be dalonként az újabb és újabb képek.
Habár látványában tény és való, hogy mindez hozzátett a produkcióhoz, valójában akkor is maradandó élményt adott volna a koncert, ha bekötött szemmel kellett volna végighallgatni. Szerencsére erről szó sem volt, így pedig bőven volt lehetőség megismerni a zenekar tagjait is. Ahogy pedig az elején írtuk, a cigányzenében valahol mélyen ott ered a hányatott sors, de a folyamatos bizakodás is a jövő felé is. Akarva, akaratlanul, az, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar tagjai közt több olyan férfi és nő is mesterien bánt a vonóval, akik még nem is éltek, amikor létrejött a zenekar, bőven ad okot a jövőbe vetett hitünk megerősítésére. A cigányzene, mint európai érték biztos, hogy virágozni fog a jövőben is. Csupán bízunk benne, hogy mindez igaz lesz 2025-ben más értékekre is!
A koncertről készült teljes galériánkat az alábbi képre kattintva tekintheti meg:
