A fradi.hu a hír közlése mellett emlékeztetett rá, hogy a dán tréner 2023 nyarán érkezett az FTC-hez, előbb másodedzőként dolgozott, 2023 októbere óta pedig vezetőedzőként tevékenykedik.
Irányításával a csapat az előző idényben bajnokságot és Magyar Kupát nyert, amire 27 éve nem volt példa, míg a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutott az együttes.
A 44 éves szakember a 2025 nyarán lejáró szerződését családi okokból nem kívánja meghosszabbítani, azaz az idény végén távozik.
Nagyon szeretem a Ferencvárost, a kollégáimat, a csapatomat, élvezek minden itt töltött napot, minden meccset, minden percet, de családom van, és nagyon nehéz számomra, hogy keveset láthatom őket
- indokolta döntését a klub hivatalos oldalán.
Megpróbáltuk, hogy ők látogatnak engem, illetve megyek én is, amikor lehet, de mindent egybevetve nem láttam reálisnak, hogy még egy idényt nélkülük töltsek. Befejezem a szezont, hiszen már csak nagyjából öt hónap van hátra, de egy újabbat már nem szeretnék elkezdeni, az túl sok lenne a feleségemnek, a gyermekeimnek és nekem is. Nagyon nehéz döntés volt, mert amikor fiatal edző voltam, arról álmodtam, hogy egyszer Európa egyik legnagyobb klubjánál dolgozhatok majd, és bár mindez teljesült, hiszen most itt vagyok, mégis elköszönök a Fraditól
- tette hozzá Heine.