Az akadémiai szakmai stáb tagjaként a pre akadémiai korosztályok szakmai munkájának felügyelete, hatékonyabbá tétele és az utánpótlásban dolgozó edzők mentorálása lesz az elsődleges feladatköröm. Az első megbízatásom június végéig szól, egy egymásra épülő szakmai irányvonalat szeretnék kialakítani, amely egymáshoz közelíti az életkori sajátosságokat és a szakmai képzettségei szinteket. A cél az, hogy a szegedi utánpótlásból több fiatal tehetség kerüljön be az akadémiai közegbe
- mondta a Pick Szeged honlapján megjelent interjúban a tréner, aki a Dunaferr női csapatával nyert BL-t 1999-ben, 2004 és 2007 között pedig Németh András szövetségi kapitány segítője volt a magyar női válogatottnál.
A 65 éves Zsiga Gyula 2010-től került közelebbi kapcsolatba az utánpótlás-neveléssel, közreműködött a Budai Farkasok Kézilabda Klub és Utánpótlás-nevelő Központ megalapításában és a szakmai munkát felügyelte. Legutóbb a hazai szövetségben tevékenykedett ezen a területen, országos fejlesztő programot dolgozott ki.
Véleménye szerint a hazai képzésből hiányzik a mentalitásnevelés és a képességfejlesztés, s bízik benne, hogy Szegeden ezen a területen nagyot léphetnek előre.