Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A negyeddöntőbe jutás a cél a vb-n, az elődöntő „szuperbravúr” lenne

2025. január 13. 15:45 // Forrás: MTI
A negyeddöntőbe jutás a magyar férfi kézilabda-válogatott célkitűzése a kedden kezdődő világbajnokságon, az elődöntő elérése pedig "szuperbravúr" lenne Ilyés Ferenc, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke szerint.

Ilyés Ferenc a hétfői, felcsúti sajtótájékoztatón ismertette az MKSZ elvárását. Hozzátette, már a legjobb nyolc közé jutás is azt jelentené, hogy a csapat megőrzi helyét a világ közvetlen élmezőnyében, ugyanis legalább 10-14 együttes van, amely mindig a negyeddöntőbe vágyik a vb-n.

A magyarok a horvát-dán-norvég közös rendezésű torna csoportkörében szerdán Észak-Macedónia, pénteken Guinea, vasárnap Hollandia ellen lépnek pályára Varasdon, egyaránt 20.30-tól. A szintén varasdi középdöntőbe az első három helyezett jut, onnan pedig az első kettő kerül a zágrábi negyeddöntőbe.

Az elnök úgy fogalmazott, nehéz lesz túlszárnyalni a tavalyi esztendőt, hiszen 2024 a magyar kézilabda nagyon sikeres éve volt, aminek az alaphangot a férfiválogatott történelmi ötödik helyezése adta meg az Európa-bajnokságon, utána jött a sikeres olimpiai selejtezőtorna, aminek köszönhetően a nemzeti együttes húsz év után ott lehetett az ötkarikás játékokon.

A múltat már nem kell ünnepelni, hiszen az új év új feladatokat hozott. Nagyon örülnénk, ha a fiúk hasonló eredménnyel örvendeztetnének meg meg minket, mint tavaly, de szuperbravúr lenne, ha Oslóban is pályára kellene lépniük. A hivatalos célkitűzés reálisan az első nyolc hely valamelyikének megszerzése.

Hangsúlyozta, nagyon örülnének, ha nagyon sok magyar szurkolna a válogatottnak a helyszínen, hiszen Varasd mindössze negyven kilométerre fekszik a határtól.

Imre Bence, Mikler Roland, Ilyés Ferenc, Chema Rodríguez - Fotó: MKSZ FacebookImre Bence, Mikler Roland, Ilyés Ferenc, Chema Rodríguez - Fotó: MKSZ Facebook

"Nagyon várom a vb-t, sok magyar szurkolót várunk. Drukkoljatok, számítunk rátok, hajrá magyarok!"

- mondta magyarul Chema Rodríguez szövetségi kapitány.

Angolul hozzátette, a felkészülésük nagyon jól zajlott, úgy, ahogyan tervezték. A játékosok nagyon jó munkát végeztek, jó formában várják a rajtot, készen állnak a feladatokra.

Mint mondta, mindenki egészséges, már a beálló Sipos Adrián is, aki múlt szerdán a szerbek ellen 31-31-es döntetlenre végződött zombori edzőmérkőzésen izomsérülést szenvedett. Ő pénteken a szerbek elleni második meccsen - amelyet 28-23-ra a magyarok nyertek Szegeden - nem is játszott, nem edzett a csapattal, de hétfő este vagy kedden reggel ismét csatlakozik a többiekhez, és a világbajnokságon számíthatnak rá.

Ahogy mindig, most is az első mérkőzést tartom a legnehezebbnek. Az északmacedón válogatottnak alacsony, gyors játékosai vannak, akiknek erőssége a lerohanás és az egy-egyezés, ráadásul nagyon jó edzővel rendelkeznek Kiril Lazarov barátom személyében

- vélekedett. Hozzátette, sokan játszanak ugyanabban a klubban, az RK Alkaloidban, amelynek éppen Lazarov az edzője, tehát egész évben együtt készülnek.

A spanyol szakvezető hangsúlyozta, az első meccs alapvetően határozhatja meg a vb képét, hiszen ha esetleg elveszítenék, az olyan útra terelné a torna menetét számukra, amiről nagyon nehéz visszatérni.

Guineáról elmondta, jó egyéni képességű játékosokból áll, éppen az egyéni játék dominál náluk, taktikailag vannak hiányosságaik.

Chema Rodríguez figyelmeztetett, hogy a Hollandia elleni egy újabb nagyon fontos mérkőzés lesz, hiszen 2022 januárjában legyőzték a magyarokat a részben hazai rendezésű kontinenstorna csoportkörében, az MVM Dome-ban.

Válogatottjuk kiváló játékosokból áll, nagyon jó klubcsapatokban edződnek, legjobbjaik a Bajnokok Ligájában szerepelnek. Nem bosszút akarunk állni, mert a sportban ennek a szónak nincs értelme, de mindenképpen nyerni akarunk.

Mikler Roland tavaly szeptemberben ünnepelte negyvenedik születésnapját, így ő lesz minden idők legidősebb magyar vb-résztvevője.

Más rekordokat is jó lenne felállítani és egy nagyon szép eredményt elérni. A tapasztalatomat hozzáteszem a csapathoz, és szeretném a teljesítményemet is magas szinten hozzátenni. Izgatottan várjuk a kezdést, élesítjük magunkat. Beletettünk mindent a felkészülésbe, ami ebbe az időszakba belefért

- mondta a Szeged 249-szeres válogatott kapusa, aki már az örökrangsor ötödik helyén áll.

A jobbszélső Imre Bence közölte, nagyon szeretnének elődöntőt játszani, de meccsről meccsre kell haladniuk. Meglátása szerint a csoportjuk és a lehetséges középdöntő-csoportjuk mezőnye is csalóka egy kicsit, mert az Európa-bajnok francia válogatotton kívül nincs benne élcsapat, ám sok olyan együttes található ott, amelyik egy szinten van a magyarral.

"Bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni minden mérkőzésünket" - jelentette ki a német THW Kiel légiósa.

A felkészülésen részt vett húsz játékos mindegyike kiutazik Varasdra, de a tornára csak 18 fő nevezhető. A két kimaradó kiléte szerda délelőtt derül ki. A mérkőzésekre 16 játékos nevezhető.

vehir.hu
további cikkek
Ilyés: elégedettek lehetünk, de csalódottak is vagyunk férfi kézilabda-válogatott Ilyés: elégedettek lehetünk, de csalódottak is vagyunk Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke úgy fogalmazott, elégedettek lehetnek a férfiválogatott világbajnoki nyolcadik helyezésével, de egyben csalódottak is a horvátok elleni negyeddöntőben történtek miatt. 2025. február 4. 15:06 A sör íze is keserűbb volt a szokottnál Erről jut eszembe… A sör íze is keserűbb volt a szokottnál Sokféleképpen lehet elveszteni egy mérkőzést, de úgy, ahogy a magyar válogatott tette kedden este a házigazda horvátok elleni férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében... Ennél csak az fájt jobban, amikor 2016-ban a veszprémiek kilenc gólos előnyről kikaptak a Kielce ellen a Bajnokok Ligája döntőjében. 2025. január 29. 6:48 Bartucz szerint nem Ligetvári piros lapja miatt kaptak ki férfi kézilabda-válogatott Bartucz szerint nem Ligetvári piros lapja miatt kaptak ki Bartucz László szerint nem a védelem egyik oszlopa, Ligetvári Patrik 45. percben kapott piros lapja miatt maradt alul 31-30-ra a magyar férfi kézilabda-válogatott a társházigazda Horvátországgal szemben a világbajnokság keddi negyeddöntőjében, Zágrábban. 2025. január 28. 21:49 Chema Rodríguez szerint mindkét csapat győzelmet érdemelt volna férfi kézilabda-válogatott Chema Rodríguez szerint mindkét csapat győzelmet érdemelt volna Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott is győzelmet érdemelt volna a társrendező Horvátországgal szemben 31-30-ra elveszített keddi világbajnoki negyeddöntőben. 2025. január 28. 21:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.