Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 15 millió forintos keretösszeget különít el a gyömrői ebrendészeti telepről mentett állatok költségeinek viselésére

2025. január 20. 10:29 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kiemelt céljának tartja, hogy vis maior esetekben is kézzel fogható segítséget nyújtson az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek számára

Hazánk egyetlen, törvény által létrehozott állatvédelemmel foglalkozó civil szervezete, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a tervek szerint 15 millió forintos keretösszegig vállalja, hogy anyagi támogatást nyújt azon civil szervezeteknek, melyek aktívan részt vettek a gyömrői ebrendészeti telepről mentett állatok elhelyezésében, gondozásában. Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos kezdeményezésére a javaslatot Vetter Szilvia kuratóriumi elnök terjeszti az Alapítvány Kuratóriuma elé. A felmerülő költségek – különösen állatorvosi kiadások – nagy terhet rónak a civil szervezetekre, ezért ebben a rendkívüli helyzetben is számíthatnak a szervezetek az Alapítvány segítségére.

A közhasznú jogállású Alapítvány közfeladata többek között az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek támogatása, a működése során eddig több mint fél milliárd forintot juttatott erre a célra. A kormányzati támogatásokkal együtt így két év alatt több mint másfél milliárd forint pénzügyi segítségben részesült az állatvédő civil szféra, ez az összeg nagyságrendekkel meghaladja a szektornak a rendszerváltás óta juttatott állami források mértékét. Az Alapítvány közel kétéves tevékenysége alatt számos alkalommal döntött vis maior esetekben pénzbeli támogatások nyújtása mellett.

Kuratóriuma jóváhagyása esetén a gyömrői ebrendészeti telepről megmentett állatok kiadásainak támogatására 15 millió forintos keretösszeget különít el az Alapítvány. A pontos részletek kidolgozása jelenleg is folyamatban van, de szükség lesz a szervezetek nevére szabályosan kiállított számlák bemutatására, amelyek alátámasztják a felmerült költségeket. Emellett – a transzparens és átlátható működés érdekében – fontos lesz annak igazolása is, hogy ezek a költségek valóban a gyömrői ebrendészeti telepről mentett állatokkal kapcsolatban merültek fel. Az Alapítvány a mindenkor hatályos jogszabályoknak és belső szabályzatainak megfelelően fenntartja a jogot az előbbiek maradéktalan ellenőrzésére is a költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.

Az ehhez hasonló esetek megelőzése céljából a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány idei döntésével 250 millió forinttal támogatja a hazai ebrendészeti telepek állatvédelmi szemléletű működésének ösztönzését. Az Alapítvány kidolgozott egy feltételrendszert, amelyet 14 ebrendészeti telep anyagi támogatásához köt egy kísérleti projekt keretében. A pilot projekt célja, hogy elősegítse az állatbarát szemlélet érvényesülését az intézményekben, segítse azok bővítését és olyan férőhelyeket hozzon létre országszerte, ahová különböző eljárások során lefoglalt, elkobzott állatok elhelyezhetőek. Az Alapítvány nemcsak előírja a feltételek betartását a támogatási szerződésben, hanem azok ellenőrzését is tervezi, ezzel segítve a jogszerű és állatbarát működtetést. A feltételek között szerepel egy helyi kóborállat-megelőző akcióterv kidolgozása és végrehajtása, a kóbor állat befogásával, tulajdonjogának átruházásával és elhelyezésével kapcsolatos kormányrendelet ismerete és betartása, legalább három éves jogszerű működés, illetve lehetőség szerint együttműködés állatvédő szervezettel és az ebrendészeti tevékenység kiterjesztése új településekre.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra közélet Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutatóállomásán tartott Veszprém vármegyei borverseny megnyitóján pénteken. ma 17:16 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. ma 16:57 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. ma 11:27 Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret közélet Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret A brit repülőtér ma egész napra zár alá kerül, nem indít és nem fogad gépeket. ma 9:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.