A perui népi kultúrának van egy különleges alakja, aminek minden apró részlete valamilyen jelentéssel bír. Ezeket a bikaformájú agyagszobrokat Pucará bikáknak hívják, amik az erőt testesítik meg, miközben a hiedelem szerint szerencsét hoznak az embereknek.
A Művészetek Háza legújabb kiállítására több ilyen bikaszobor is érkezett, amikről számos érdekességet mindjárt elárulunk, de előtte érdemes arra is kitérni, hogy hogy hogyan kerültek Veszprémbe ezek a képzőművészeti alkotások.
A Művészetek Háza amellett, hogy a Királynék városában a hazai és európai kortárs képzőművészet első számú közvetítője, újabban átlépte a kontinens határait is, ennek köszönhető, hogy ezen a hétvégén Peru és Brazília különböző művészeti alkotásai is megjelentek a városban.
Elsőként a már említett Pucará bika, amit Edgard Arturo Perez Alvan, a dél-amerikai ország nagykövete a megnyitón országának egyik fontos jelképeként mutatott be, mint Peru utazó nagykövetét. Ennek a bikának, ami önmagában egy egyszerű agyagszobor, a lényegét az adja, hogy a művészek különböző színekkel keltik életre. Ez az évszázadok alatt folyamatosan alakult, ahogy a nemzedékek váltották egymást, a Pucará bika úgy lett mindig egy kicsit más. Azóta pedig nemzetközi téren is ismert lett, számos Perun kívüli képzőművészt is megihletett, emiatt pedig nincs is két ugyanolyan bika a világon.
Nem volt ez másképpen Veszprémben sem, ahol a kiállításra Zámbó Attila képzőművész, valamint több helybéli feltörekvő tehetség is készített saját festésű Pucará bikát.
Veszprém mindennapjaiban markánsan jelen van a művészethez való kapcsolódás és a természeti értékek tisztelete. Ezt már Muraközy Péter alpolgármester mondta a megnyitón, aki méltatta a Művészetek Házának nemzetközi kapcsolatait, amivel a veszprémiek is tovább gazdagíthatják kulturális élményeiket. „A kulturális különbségek különlegessé tesznek, de nem választanak el egymástól” – fogalmazott az alpolgármester.
A spanyolok által behozott mezőgazdasági bikák által inspirálva a pucarai fazekasok kezdetben egyszerű, realisztikus figurákat készítettek. Ezek a korai „Pucara bikák” hosszúkás testtel, két szarvval, sík felületekkel és minimális díszítéssel rendelkeztek. Tömör, mázatlan figurák voltak, melyek nem égető kemencében készültek.
Eredetileg a „Pucara bika” gyakorlati célt szolgált, gyakran korsónak vagy kulacsnak alakították ki, hogy folyadékot - például vizet vagy szeszt - szállítsanak, különösen az utazók számára. Idővel Pucara városa élénk piactérré vált, amely kereskedőket és utazókat vonzott Peruból, Bolíviából, Argentínából és Chiléből. A zarándokok és a felvidéki utazók, különösen a hagyományos andoki szokásokat követő cuscóiak vásárolták meg elsők között ezeket a használati kerámiákat. A „Pucara bika” mint használati tárgy és mint szent tárgy is nagy jelentőségre tett szert, amelyet rituálékon „Illa”-ként (amulettként) használtak a „Pachamama” (Földanya) tiszteletére és a jószágok termékenységének biztosítására.
A bikaviadalok elterjedésével a városban a helyi papok arra ösztönözték a kézműveseket, hogy a bikákat díszítő elemekkel lássák el, amelyek a harci bikák által viselt öltözéket tükrözik. A spanyol fazekasok együttműködtek a helyi műhelyekkel, aminek eredményeképpen a bikák homlokára keresztet, hátukra pedig nyeregtáskát helyeztek. Ez jelentette a ma már ikonikus „Pucara bika” születését. Ezek a bikák a rituális szertartások, például a „Pujllay” (karneváli ünnepségek) és a mezőgazdasági fesztiválok állandó szereplőivé váltak az Andokban.
Az andoki hagyomány szerint két „Pucara bika” elhelyezése a házak tetején a dualitást, az egységet és az otthoni boldogságot jelképezi. Egy kereszt kíséretében ezek az agyagbikák erőteljes szimbólumot alkotnak, amely a természeti elemek - víz, tűz és levegő -, az ember, a föld és a tér egyesülését jelképezi, amelyek mind összefonódnak az élet lényegében. A hegyvidéki emberek számára ez a szent kombináció védelmet nyújt az otthon és a család számára, valamint elhárítja a negatív erőket.
A Pucará bika viszont csak az egyik, ám kétségkívül leglátványosabb szereplője volt a szombaton megnyitott kiállításoknak a Dubniczay-palotában. Ugyanitt David Díaz, perui fotós „Népem portréi” című tárlatát is berendezték. A fiatal fotós a shipibo-konibo amazóniai őslakosokhoz tartozik származását tekintve, képein is az ő életükből merített ihletet.
A mintegy 35 000 fős nép létfenntartását az irtásos-égetéses földművelés, a halászat és a ma már egyre kevesebb zsákmányt nyújtó vadászat biztosítja. Hagyományos törzsi kultúrájuk, világképük sok eleme máig él, miközben az életmódjuk fokozatosan átalakul. Az 1990-es évektől kezdve a könnyebb megélhetés miatt sokan a közeli városokba (Pucallpa, Yarinacocha megye települései) költöztek, mások a fővárosban, Limában kerestek munkát. Az elvándorolt családok máig tartják a kapcsolatot származási közösségükkel.
A hagyományos shipibo-konibo tárgyak legjellegzetesebb díszítése a David Díaz számos fényképén is feltűnő kené, egy geometrikus, gyakran labirintusszerű mintarendszer.
A motívumok fegyvereken, szöveteken, fatárgyakon, kerámiákon és testfestéseken is megjelennek és a shipibokonibo világkép, tudás és esztétika összegzői. Az ősök hite szerint a kené motívumok ihletője a mitikus anakonda, akinek a bőrén megtalálható az összes változat.
A sámánok és a rítuson részt vevők az anakonda erejét adó növények, például az ajahuaszka tudatmódosító, pszichoaktív főzetének fogyasztása által láthatják és érthetik meg ezeket a mintákat.
A látomásokban felbukkanó, kené mintákkal díszített tárgyak ma már nem csak otthoni használatra készülnek. Számos család a turistáknak kínálja kézműves termékeit, és a motívumok a kortárs shipibo-konibo művészeti alkotásokon is helyet kapnak. A terület mára az ajahuaszkaturizmus egyik fontos perui központjává is vált.
A szombati nap másik dél-amerikai vendége Brazília volt, amely ország szintén két kulturális produktummal érkezett Veszprémbe.
A Művészetek Háza környezettudatos gondolkodásra ösztönző, Botnatikart nevű partícipatív tere Jenevora Searight Brazília madarait bemutató kiállításával várta a természeti környezet és képzőművészet világát felfedezni vágyók érdeklődőket.
A 85 éves brit művész Rio de Janeiróban töltött évei alatt megfigyelte, majd művészi eszközökkel ábrázolta a Brazíliában honos madarakat. A 24 színes képből álló tárlat Edgar és Stephanie Michahelles személyes elkötelezettségének és nagylelkű támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. A kiállítást hazánkban először a Magyar Természettudományi Múzeumban mutatta be Brazília budapesti nagykövete, Susan Kleebank, aki most Veszprémbe is eljött ugyanúgy.
A másik Brazíliához kapcsolódó program az érzékszervek közül már nem a vizualitásra, hanem az ízlelésre hatott.
„Brazil ízkavalkád” címmel az ország mindennapos gasztronómiájából kaphattak szó szerint ízelítőt a megnyitón résztvevők.