Nagyvázsony és Tótvázsony között északi irányba szinte csak a Kab-hegy látványa, ami megtöri a kezdődő Bakony lankáit, na meg persze néhány erdős sáv, ami szabálytalanul tagolja a tájat. Egy ilyen erdőgóc azonban olyan történelmi emléket rejt magában, aminek fénykoráig vissza kell menni egészen a középkorig.
A 19. században még voltak olyan térképek, amik jelölték Csepely romjait, bár ténylegesen akkor már nem lakták ezt a részt. Ahhoz jóval korábbra, az államalapítás utáni évtizedeikig kell visszamenni.
A pannonhalmi úgynevezett „hamis oklevelek” említik először, 1086-ban, majd 1135-ben olyan helyként, ahol szőlőművelés folyt egy másik apátság, a bakonybéli bencések részére. Ezek az oklevelek valójában később, az 1200-as években keletkeztek, ezért is hívják őket a történészek „hamisnak” ugyanakkor azokon a tényeken nem változtatnak, hogy a Nagyvázsonytól pár kilométerre észak-keleti irányban elterülő település már ekkor, az Aranybulla előtt lakott volt.
Ráadásul lakói olyan királyi pohárnokok és vadászok voltak, akik több kiváltságban is részesültek, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy nem volt adókötelezettségük.
Csepely történetétől elválaszthatatlan az a család, akikről a nevét kapta a terület. Korabeli leiratokban lehet találkozni Csepely Lőrinccel és fiával, Tamással, akik 1319-ben egy peres ügybe is belekeveredtek egy bizonyos Gerencséri Pállal, aki társaival akkoriban Csepelyen hatalmaskodott.
Az évszázad végére viszont már több kisnemes birtokaként volt számon tartva, közülük kiemelkedik a népes Vezsenyi család, akiknek egyik ága élhetett itt. Ezután viszont lassan ugyan, de Csepely lakossága elkezdett fogyásnak indulni. 1531-ben már csak kilenc adófizető portát, öt szegény jobbágyot és három szolgát, továbbá négy lakatlan telket írtak össze.
Végérvényesen a török betörés pecsételte meg a település sorsát. Az 1600-as nőzséri ütközet után a csepelyiek a közeli Vázsonyba menekültek és már nem tértek vissza a faluba. Az üres épületeket ugyan még később néhány család birtokba vette, de a falu már sosem volt ugyanolyan, mint előtte. Az utolsó említése Csepelyként 1661-ben volt.
A házak idővel eltűntek, az alapjuk is a föld alá került, ami fölött ma már napraforgók nőnek, egyedül a román stílusú templom falai maradtak meg hírvivőként. Sok információ viszont erről az épületről sem maradt fent, annyi viszont még ma is látszik, hogy egy egyhajós épület volt, amihez északi irányból egy sekrestye is csatlakozott. Ennek az alapjait a mai napig fel lehet fedezni, ahogy az oltár helye és egy lőrésszerű ablak is beazonosítható az épület maradványain, valamint egy 1333-as feljegyzésből tudható, hogy papját egykor Lukácsnak hívták.
A templomtól nem messze egy másik épület, egy három részből álló családi ház alapjait is sikerült megtalálni. Ráadásul néhány régészeti lelet, például egy kovácsoltvas buzogány arról árulkodik, hogy katonacsalád otthona lehetett az épület valamikor.
A területen a huszadik század közepén végeztek komolyabb ásatásokat Dienes István vezetésével. Ekkor tárták fel a templomot is, valamint végezték el részint a helyreállítását, miközben több Árpád-kori edénytöredéket is találtak a földben.
Csepely misztikumát ma már az érintetlensége adja, hiszen a kis erdős sávba, ami rejti az emlékeit út sem vezet be. Azt négy oldalról szántóföldek veszik körbe, a sűrű növényzet pedig tökéletes rejtekhelyet ad az egykori falu maradványainak.
Még több kép Csepely elfeledett településéről ide kattintva:
