A magyar kriminalisztikában nincs még egy olyan bankrabló, aki azután, hogy elkövetett harminc rablást, amivel 196 millió forintot, ahogy ő mondja privatizált a bankoktól – ez ma körülbelül félmilliárd forint lenne – a társadalom szemében ünnepelt sztár legyen. Pedig Ambrus Attila nem tartja magát celebnek. Szerinte egy celeb nem ért semmihez, ő viszont három dologhoz is: a pityókás kenyér sütéséhez, a kerámia készítéshez és a bankrabláshoz.
Azt már nem tette hozzá a szerdai beszélgetésen a Ruttner kávézóban, hogy egyébként a whisky-k területén is rendkívül otthonosan mozog, ismeri a készítésük folyamatát, azt, hogy ezek az alig néhány összetevőből készült töményitalok mégis mi mindenben tudnak különbözni egymástól.
„Gyerekkoromban a Dallas-on nőttem fel, abban a sorozatban pedig nagyon megtetszett Jockey karaktere, akit Larry Hagman játszott. Egy tipikusan rossz karakter volt, aki mindig whisky-t ivott. Sokan azt mondják, hogy Juszt László ragasztotta rám a „Viszkis rabló” nevet, amikor a tévében rendszeresen foglalkozott a rablásaimmal, de valójában nem ő, hanem Jónás József, bűnügyi újságíró volt, aki először leírta ezt. Mert akkor a rendőrök csak annyit tudtak, hogy van egy bankrabló, aki a rablások előtt a környéken mindig megiszik egy-két felest” – mesélte a Viszkis a kávézóban, miután előtte számos érdeklődő társaságában megtartotta tematikus tárlatvezetését a Várbörtön kiállításon.
Habár ő a saját büntetését nem itt, hanem a sátoraljaújhelyi fegyházban töltötte, számos megdöbbentő részletet mesélt el a börtönéletről.
„Ha bent vagy, muszáj szövetséget kötnöd a börtönőrökkel. Én erre csak később jöttem rá, ezért számos fegyelmi sorakozott már a nevem mögött, amiket aztán azzal lehetett kiváltani, ha elkezdtél dolgozni, vagy elvégeztél sikeresen egy tanfolyamot. Ha ezt nem teszed meg, akkor pszichésen ledarálnak, mert megvannak hozzá az eszközeik. Az pedig az őröknek sem érdekük, hogy balhé legyen, mert őket is előveszik utána.”
Ambrus Attilánál egyébként sokáig valós opció volt, hogy megpróbálkozik a szökéssel a fegyházból is, ezzel pedig az őrök is tisztában voltak, ezért kezdetben olyan cellatársai voltak, akiknek az volt a feladatuk, hogy jelentéseket írjanak róla. A börtönben viszont minden megvásárolható, a pozitív jelentések is, ez pedig hamar gyanús lett a börtönvezetésnek, hogy Ambrusról mindig jó visszajelzések érkeznek, végül büntetésének utolsó hét évét egyedül töltötte a zárkájában.
Megszökni amúgy sem realitás már a mai börtönökből, legfeljebb akkor, ha van külső segítsége valakinek, vallja a Viszkis. Amikor neki sikerült kiszabadulnia a Gyorskocsi utcai intézetből, az javában a szerencsének volt köszönhető és hogy még nem volt minden bekamerázva.
„Egy idős hölgy a szemközti ablakból végignézte, ahogy kimászom a börtön ablakán és leereszkedem zsinóron. Utólag olvastam a jelentésekben, hogy azt hitte, éppen egy filmforgatás zajlik, csak nem értette, hogy miért nem látja a stábot.”
Ezzel egy olyan tettet hajtott végre, ami előtte száz éven át senkinek sem sikerült, és azóta sem ismételte meg rab, hiszen a Gyorskocsi utcából se előtte, se utána nem volt szökés. A tucatnyi rablása alatt pedig számtalan alkalommal hajszálnyira volt attól, hogy elkapják, de a szerencse mindig mellette volt, ahogy felidézi ezeket. Volt olyan, hogy a kiérkező rendőr zavarta el, hogy ne bámészkodjon ott, de olyan is előfordult, hogy civilek kezdték üldözni, utánuk a rendőrök, de a hivatalos szervek először az őt üldözőket kapcsolták le.
Ambrus Attila rablásaiért tizennyolc évet kapott, végül tizenhárom után kiengedték. Viszont pszichológiai tanulmányok szólnak arról, hogy egy ember személyiségén 8-10 év bezártság már maradandó torzulásokat tud okozni. A Viszkis rabló szerint nincs mindenkire érvényes jó stratégia, hogy ki, hogyan tudja átvészelni ép elmével ezt az időszakot, kizárólag a saját nevében beszélt arról, hogy mi motiválta a hosszú évek alatt a börtönben.
„Fontos, hogy legyen sikerélményed, valami, amit ott bent is létrehozhatsz. Ott jöttem rá, hogy korábban mindig csak levettem az asztalról, pedig időnként vissza is kell tenni rá valamit. Az nem működött volna nálam, hogy tíz éven keresztül csak sakkozom vagy az edzőteremben vagyok. Amiatt nagyon hálás vagyok, hogy tanulhattam, képezhettem magam odabent. Hét évet töltöttem magánzárkában, ez lehetőséget adott rá, hogy rendbe tegyek a fejemben mindent. Apám nyolcéves koromban azt mondta, hogy én a börtönben fogok meghalni. Egyszer aztán egy bulvárújságban olvastam, hogy „meghalt a Viszkis apja”. Innen értesültem a haláláról. Akkor döbbentem rá, ha nem változtatok, nem lesznek céljaim a jövőre, akkor apám fog nyerni, amit nem akartam.”
Ambrus Attila a börtönévek alatt leérettségizett, kommunikációból diplomát szerzett, valamint elvégezte a keramikus szakmát. Ma is ezzel keresi a kenyerét. Vásárokra jár kerámiáival, közben pedig már készül a saját whisky-je is. Családjával – feleségével és két kislányával – Esztergom mellett, Búbánatvölgyön él. „A nagyobbik lányom most hatéves. Tudja, hogy apukája börtönben ült, de egyelőre azt mondtuk neki, hogy azért, mert fütyültem a templomban.”
A beszélgetés alatt, amit Mészáros Zoltán vezetett a kávézóban, szóba került Antal Nimród filmje, a Viszkis is, ami Ambrus Attila életét dolgozza fel, egészen gyermekkorától a második elfogásáig. Erről elmondta, hogy amit ott látunk, az nagyrészt valóban igaz, csupán a helyszínek nem mindig egyeznek a valósággal. A női karaktert pedig körülbelül száz nőből gyúrták össze, mondta nevetve.
„Nincs olyan, hogy nyugdíjas bankrabló. Tudtam, hogy egyszer vége lesz, mert elkapnak. Két opció volt: vagy lelőnek, vagy börtönbe kerülök. Éppen ezért nem alakítottam ki tartós kapcsolatot senkivel. Carpe diem élet volt. Tisztában voltam vele, hogy mindent elvehetnek tőlem, egyedül az élményeimet nem tudják.”
A Viszkis megosztott néhány olyan élményt is, amiket már szabadulása után élt meg és egy életre beleégtek. Sokszor elegyednek szóba vele az emberek, amikor vásárokon megjelenik a kerámiáival. Volt olyan, hogy találkozott azzal a banki ügyintéző hölggyel, akit rablásai során kétszer is kirabolt. Ő azt mondta, hogy nem haragszik rá, mert így van egy jó története, amit el tud mesélni az unokáinak. Egy másik esetben egy régi taxisofőr állította meg, számon kérve, hogy nem fizette ki anno a számlát. Ez azért történhetett meg, mert az a rablás egy üldözésbe torkollott, így nem értek vissza társával a taxihoz. Kárpótlásul viszont felajánlotta, hogy választhat magának egyet a kerámiái közül, amivel élt is a taxis.
Ambrus Attila mesélt arról is, milyen volt, amikor tizenhárom év után, 2012. január 30-án a hajnali órákban elhagyhatta a börtönt. Ezt az élménybeszámolót hallgatva pedig annak, aki csak kívülről, réseken lát be a börtönvilágba, egészen megdöbbentő lehet. Hiszen a Viszkis rabló tizenhárom év után akkor látott újra csillagos égboltot. Ahogy mesélte, zavarában és idegességében úgy köszönt el az őrtől, hogy „Viszontlátásra.”
Ambrus Attila csütörtök délután folytatja előadását és tematikus vezetéseit a Várbörtön kiállításnál, amire még lehet jelentkezni ide kattintva.
