Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

büntetés-végrehajtás

A veszprémi Játékszínben mutatták be színdarabjukat a fogvatartottak kultúra A veszprémi Játékszínben mutatták be színdarabjukat a fogvatartottak A Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben Ítélőszék címmel született előadása Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott „Színek az esélyhez – Művészettel az esélyegyenlőség jegyében” című projekt keretében. „A nyolc boldogság – A belső út színpada” elnevezésű projektelem részeként az Országos Parancsnokság közreműködésével, a szerzők és szereplők – a szabadságvesztésüket a veszprémi bv. intézetben töltő fogvatartottak – dr. Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész szakmai iránymutatásával, Muraközy Erzsébet bv. őrnagy és Gyurácz Csaba bv. százados segítő közreműködésével állították színpadra a darabot, amelyet 2025. október 17-én mutattak be a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínében. 2025. október 25. 13:25 Börtönbe vonulnak a menhelyi kutyák közélet Börtönbe vonulnak a menhelyi kutyák Új programot indít a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság. Ennek lényege, hogy menhelyi kutyák kerülnek ideiglenesen két hazai börtönbe, ahol az elítéltek – szakemberek irányításával – gondoskodnak róluk, tanulnak tőlük és velük.  2025. április 9. 9:22 Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. 2025. február 6. 11:39 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. 2024. december 21. 12:27 330 férőhelyes épületszárnnyal bővült a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 330 férőhelyes épületszárnnyal bővült a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Megszüntetve a börtönök túltelítettségét, országszerte tíz büntetés-végrehajtási intézet bővült új épületszárnyakkal. Az elkészült beruházások hivatalos átadó ünnepségét hétfőn tartották Veszprémben. 2020. július 20. 5:02
közélet
Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. Porga Gyula nemet mond az aranyosvölgyi beépítésre Ahogy azt júniusban megígérte Porga Gyula polgármester, szeptemberben ismét foglalkozik és tájékoztatja az embereket Aranyosvölgy témájával, pontosabban az oda tervezett építési beruházásokkal kapcsolatban. Az ügy végére most pont kerülhet, ugyanis Porga Gyula jelezte, azt fogja javasolni a Közgyűlésnek, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a tervezett házak felépülését. "Az eredeti elképzelés átírását a magunk mögött hagyott, soha nem látott forró nyár is igazolja. Már látszik, hogy ez a kihívás állandósulhat, ezentúl erre figyelve kell gondolkodnunk, terveznünk. Ezt tanácsolták a szakértőink is, és ezt üzenték a veszprémiek is. Hiba lett volna meg nem hallani a hangjukat.” – Írta bejegyzésében a polgármester, aki azt is mondta, a befektetőkkel tárgyalnak, hogy a befektetői bizalom se csorbuljon. Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére.
sport
Atlétikai Világdöntő: Halász Bence második kalapácsvetésben Halász Bence a második helyen végzett kalapácsvetésben az atlétikai Világdöntőben pénteken. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.