Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Elindult a Házasság Hete Veszprémben

2025. február 9. 16:25
Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére.

"Örüljetek egymásnak!" – Szép Sándor református lelkész gondolatai

A megnyitón Szép Sándor református lelkész hangsúlyozta: egy jó férj mellett megszépül a feleség – és ezt 24 év házasság után is folyamatosan tanulják. Kiemelte, hogy bár a házastársak különböznek, mégis kiegészítik egymást, és Isten olyan ajándékokat ad, mint az öröm, a szerénység és a békesség. Az öröm szerepét különösen fontosnak nevezte, hiszen a mindennapi áldások észrevétele segíti a házasságok erősödését.

„A házasság próbák elé állít bennünket, de ha társunkra Isten ajándékaként tekintünk, más szemmel látjuk a nehézségeket is. Ő tart meg minket, Ő a kapaszkodónk. Örüljetek egymásnak, és bízzatok Isten szeretetében!” – zárta beszédét.

Porga Gyula polgármester: A család a legkisebb, de legerősebb közösség

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a házasság és a család közösségi szerepét hangsúlyozta. Emlékeztetett rá, hogy több mint egy évtizede csatlakozott a város a Házasság Hetéhez, amely azóta folyamatosan fejlődik és egyre több házaspárt szólít meg.

„Veszprém híres fesztiváljairól, de ez a rendezvény nem a tömegről, hanem a párbeszédről szól. Az évek során rengeteg házaspár osztotta meg tapasztalatait – a házasság szépségeit, és egyben annak kihívásait is. Az idei programsorozat is ezt erősíti.”

A polgármester szerint a város legkisebb, de legerősebb közössége a család, amelynek megőrzése kiemelten fontos.

„Az elköteleződés, a hűség és a szeretet értékei erősebbé tesznek minket, és egy ilyen hét talán segíthet abban, hogy jobban odafigyeljünk ezekre” - zárta gondolatait a polgármester.

A Házasság Hete amellett, hogy a friss házasok vagy a boldog kapcsolatok ünnepe, egy lehetőség arra is, hogy a párok elgondolkodjanak kapcsolatuk mélységén, erősítsék azt, és megoldásokat találjanak a nehezebb időszakokra. 

A mai világban, ahol egyre nagyobb hangsúly kerül az egyéni önmegvalósításra és a gyorsan változó kapcsolatokra, a házasság jelentős kihívásokkal néz szembe. Sok pár érzékelheti, hogy a mindennapi stressz, a kommunikációs nehezíségek vagy a monotonitás veszélyezteti a kapcsolatukat. A Házasság Hete segít elgondolkodni azon, hogyan lehet a kapcsolatot folyamatosan gondozni, fejleszteni, valamint a párok számára gyakorlati eszközöket, inspirációt nyújtanak a különböző előadások, beszélgetések és programok. 

Veszprémben is immár több mint egy évtizede rendezik meg a Házasság Hetét, amelynek programjai a párbeszédet és a kisközösségek megerősítését célozzák meg. A rendezvénysorozat egyik fontos eseménye a Kálvin János parki református templomban tartott házaspárok áldó istentisztelete, ahol a párok áldásban részesülnek, és megerősítik kapcsolatukat. Emellett a hét folyamán több előadás, beszélgetés, kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket.

Balogh Dóra
Vámosi Patrik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.