Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon

2025. február 14. 12:57
_CSEH9793
_CSEH9793
_CSEH9793
Minden vasúti IC-kocsin folyamatos lesz a takarítás, különösen a mosdókban, jelentette be Lázár János a Facebookon. Az építési és beruházási miniszter a vasúti szolgáltatások fejlesztése mellett a buszos közlekedés innovációjáról is beszélt, eszerint hamarosan ezer új, javában magyar gyártmányú buszt állítanak szolgálatba.

Magyarországon a megyei jogú városokból leginkább Intercity vonatokkal közlekednek Budapestre az emberek, ha a vasútat választják, az itteni szolgáltatások viszont sok kívánnivalót hagynak maguk után. Mindezt Lázár János mondta a Facebookra feltöltött, úgynevezett „vállalásfigyelő” videósorozatában.

Az egyik olyan terület, ami fejlesztésre szorul, az IC-kocsik tisztasága, kiváltképp a mosdók esetében. Éppen ezért a jövőben minden Intercity vonaton állandó takarító személyzet fog felelni azért, hogy megfelelő higiéniai körülmények között utazhassanak az emberek.

A MÁV fejlesztése 2,5 milliárd forintba kerül, amire már megvan a pénz, április 1-től pedig bevezetik a vonatokon, mondta Lázár János.

Forrás: Lázár János Facebook-oldalaForrás: Lázár János Facebook-oldala

A miniszter egy másik közösségi közlekedéssel kapcsolatos fejlesztésről is beszélt:

Ma Magyarországon körülbelül 6000 busz teljesít szolgálatot, és bár az emberek javarészt elégedettek ezzel a szolgáltatással, kormányzati szinten szeretnék ezt is fejleszteni.

Éppen ezért még az idei évben 500 új járművet állítanak forgalomba, jövőre pedig további 500-al bővül majd a távolsági buszok flottája országos szinten.

Ezzel a beruházással a magyar buszok átlagéletkora 7-8 évre csökken, ez pedig példátlan előrelépés európai viszonylatban is, mondta Lázár János, aki külön aláhúzta, hogy alapvetően magyar buszokat fognak vásárolni.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.