Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 25. Márk
2025. április 25. Márk

A Szegedet fogadja a Veszprém

2025. február 21. 10:45 // Forrás: vesc.hu
Kilencedik győzelmére készül zsinórban a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A kék-fehérek a Vidux-Szegedi RSE együttesét fogadják szombaton 16 órától.

Az SZRSE nem kezdte jól az idényt, az első győzelmükre november közepéig kellett várniuk és azóta a 16 lejátszott meccsükön négyszer hagyhatták el győztesen a pályát. Milodanovic Andrea együttese így a 10. helyről várhatja a hétvégi összecsapást.

Hazai környezetben folytatja menetelését a VEHIR-VESCHazai környezetben folytatja menetelését a VEHIR-VESC

A veszprémi hölgykoszorú eközben remek formában van. Török Petráék nyolc meccses győzelmi sorozatban vannak, a sort pedig a Tisza-partiak ellen folytatnák. A VEHIR-VESC jelenleg harmadik a tabellán, és az alapszakasz végéig még feljebb is kapaszkodhatnak Mészáros Péter tanítványai, de ez még a jövő zenéje. Először a Szeged elleni három pontot szeretnék bezsebelni a bakonyiak.

A két együttes összecsapásának ezúttal is a Táncsics iskola ad majd otthont, a belépés pedig ingyenes!

vehir.hu
Vámosi Patrik
Események
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2024. október 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Diósgyőri VTK
Időpont
2024. november 2. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. november 9. 18:00
Helyszín
Szeged, Városi Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2024. november 14. 17:30
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. december 1. 19:00
Helyszín
Budapest, TFSE Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Szent Benedek RA
Időpont
2024. december 4. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kecskeméti RC
Időpont
2024. december 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kaposvári NRC
Időpont
2024. december 12. 17:30
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. január 11. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 17. 19:30
Helyszín
Budapest, Kispesti Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. január 19. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
U16-os válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 24. 15:00
Helyszín
Budapest, Nemzeti Központ
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
BDSE-Emericus
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 1. 19:30
Helyszín
Budapest, BDSE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2025. február 6. 20:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Diósgyőri VTK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 15. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. február 22. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 2. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. március 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kecskeméti RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 23. 13:00
Helyszín
Kecskemét, KRC Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. április 5. 20:00
Helyszín
Budapest, BVSC Röplabda Csarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.