Az elmúlt héten aratott hazai sikerével a One Veszprém HC már bebiztosította csoportelsőségét a Bajnokok Ligájában, de a csapat nem lassít: az idény hajrájához közeledve minden egyes mérkőzés kulcsfontosságú, és a bakonyiak nem szeretnék megtörni győzelmi sorozatukat. A PSG elleni rangadó előtt Nedim Remili osztotta meg gondolatait a klub hivatalos honlapján.
Itt az ideje ragyogni!
A hangulat kiváló a csapaton belül. Nagyon boldog vagyok, hogy a kisebb sérülésem után visszatérhettem és ismét segíthetem az együttest
– kezdte Remili.
A csapat fantasztikus, és mindenki éhes a sikerre. Egy trófea már a kezünkben van ebben a szezonban, de nem akarunk itt megállni. Párizsból is el akarjuk hozni a két pontot, és minden hátralévő mérkőzésen a győzelem a célunk. A szezon vége közeledik, innentől minden meccs hatalmas téttel bír. Itt az ideje ragyogni és megmutatni, mire vagyunk képesek.
Visszatérés Párizsba
A francia főváros Remili számára különleges helyszín, hiszen hosszú éveket töltött a PSG-nél.
Nagyon különleges mérkőzés lesz számomra, hiszen közel három év után térek vissza a Stade Pierre de Coubertin-be
– mondta az átlövő.
Biztosan nagyszerű érzés lesz találkozni a régi ismerősökkel, de a legfontosabb a győzelem. A bemelegítéstől a meccs végéig koncentrálnunk kell, és csak a siker lebeghet a szemünk előtt. Tudjuk, hogy a PSG-nek még szüksége van a pontokra a negyeddöntő kiharcolásához, így biztosan mindent beleadnak majd. Nekünk viszont folytatnunk kell a győzelmi szériánkat, mert egy újabb siker hatalmas önbizalmat adhat a folytatásra.
A One Veszprém HC biztos csoportgyőztesként várja a rangadót, míg a PSG a második helyének bebiztosításáért küzd. A két csapat őszi találkozóján a veszprémiek fölényes győzelmet arattak, de Párizsban ennél nehezebb összecsapás várható.
A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti csütörtökön 20.45-től.