Már az ókorban a távol-keleti népek is használtak olyan hangképző eszközöket, amelyek a mai harangok elődjének tekinthetők, Európában viszont a kereszténység honosította meg őket valamikor a hatodik században, amikor létrejöttek az első szerzetesrendek. Ők jelezték a haranggal, ha szigorú napirendjük elérkezett valamelyik fontos állomásához. 606-ban Szabiniánusz pápa volt az, aki elrendelte a kötelező harangozást, hogy ezzel hívják misére a híveket.
A későbbi zsinatok aztán tovább pontosították, részletezték a templomok harangozási rendjét. Az egyik hazánkban közkedvelt legenda szerint a déli harangszót a nándorfehérvári diadal emlékére rendelte el a pápa. Ez viszont csak kis részben igaz. Valójában Callixtus pápa már az ütközet előtt kiadta a dekrétumot, hogy a keresztény országokban minden nap harangszóval hívják a híveket imádkozni mindazokért, akik a muszlimok ellen indulnak csatába. Mivel akkoriban jobbhíján a futárok sebességén múlott, hogy milyen gyorsan terjed egy hír, mire eljutott mindenhova, a magyarok már legyőzték a többszörös túlerőben lévő törököket a mai Belgrádnál. Így kötődött össze a déli harangszó a nándorfehérvári győzelemmel.
Mindezt Kulcsár Dávid atya, a Szent Mihály székesegyház káplánja mesélte azokon a rendhagyó idegenvezetéseken, ahol a bazilika hat harangját mutatták be az elmúlt két hétben az érdeklődőknek.
Az atya, ahogy egy korábban általunk is szemlézett interjúban mondta, harangrajongó, hosszú évek alatt pedig mind történetük, mind működésük legapróbb részleteit is igyekezett megismerni.
„Nézzük meg, hogy milyen szimbólumot használ a Facebook arra, hogy jelezze az értesítéseket! Ott is visszaköszön egy harang.”
Az atya ezzel arra célzott, hogy a harangoknak, habár elsődlegesen lelki hívószavuk van, számos esetben világi célokra is használták őket. A középkorban, ha tűz ütött ki, a harangok félreverésével riasztották az embereket. De nyáron nagyobb viharok előtt is megszólaltatták őket, hiszen a vélekedés szerint a harangszó által keltett rezgésektől a felhőkben nem tudott jég képződni, így megúszhatták a terményekre nézve pusztító jégesőt.
Kulcsár Dávid atya
A veszprémi székesegyház tornyaiban az 1700-as évektől tudjuk, hogy hat harang lakott. A legnagyobb, amit a köznyelvben csak „Öreg Mihálynak” szoktak nevezni éppen idén ünnepli háromszázadik születésnapját. 1725-ben gróf galántai Esterházy Imre püspök készíttette Bécsben több másikkal együtt, ma viszont már csak ez az egyetlen, ami megmaradt. A harangoknak ugyanis a legnagyobb ellenségei a világháborúk. Az első és második világháborúkban tömegesen vitték el a templomok harangjait, hogy ágyúkat öntsenek belőlük. Egy 1915-ös veszprémi összeírásban még ott volt a korábbi öt kisebb harang is. Ebből a dokumentumból tudjuk, hogy a székesegyház északi és déli tornyában két-két nagyobb, a kisebb huszártoronyban pedig a két másik, kisebb lakott. Habár arra nem volt lehetősége a korabeli embereknek, hogy pontosan lemérjék ezek súlyát, becsült adat így is szerepel mellettük. A legnagyobbat közel öt tonnásra saccolták, ez viszont túlzó adat volt, ami Kulcsár Dávid atya szerint nem véletlen, ezzel a nagy számmal akarták elrettenteni a hadsereget attól, hogy elvigyék a harangot. Az Öreg Mihálynál ez sikerült, viszont az öt másik így is a háború áldozata lett.
A legnagyobb harangot gyakorlatilag kétszázkilencvenkilenc éven keresztül nem mozgatták el az északi toronyból. Még akkor is a helyén maradt, amikor a huszadik század elején Hornig Károly püspök jelentős átépítéseket eszközölt a székesegyházon. Akkor még a tetőszerkezetet is elbontották, de a harang a toronyban mozdulatlan maradt.
A későbbi évtizedekben aztán új társakat kapott, 1937-ben is érkeztek új harangok, amik sokáig szintén nem szólhattak Veszprémben, mert az újabb háború az ő sorsukat is megpecsételte. 1974-ben az akkori káplán saját pénzén csináltatott harangot a székesegyházba, ez viszont nagyobb volt, mint a korábbiak, ezzel pedig minden jószándéka ellenére megbontotta azt a hangzást, ami egyáltalán nem mindegy, ha több harang egyszerre szólal meg.
Hiszen a harangok, mint bármelyik hangszer, ugyanúgy hangolhatók, ez készítésüknél dől el. Amikor megütnek egy harangot, rezegni kezd, ideális esetben annyi másodpercig, amekkora centiméterben az átmérőjük, magyarázta Kulcsár Dávid atya. Ez mindjárt még fontos lesz.
A Szent Mihály székesegyház felújítása, több mint száz évvel Hornig Károly munkálatai után ezúttal már a toronyban lakó harangokat is érintette. Egy innsbrucki harangöntödében találták meg azt a partnert, aki a legszakszerűbben tudott segíteni a Veszprémi Érsekségnek. A hithű katolikus család által üzemeltetett vállalkozás története 1599-ig vezethető vissza. Őket bízták meg öt teljesen új harang elkészítésével, valamint a legnagyobb felújításával. A nagyharang, mielőtt elvitték volna Innsbruckba a "tisztító tűzbe" - így nevezték azt az eljárást, amikor több száz fokra felhevítették a harangot, hogy az megtisztuljon a rárakódott szennyeződésektől - száz másodpercig rezgett, ám átmérője százhetven centiméter. Miután megtisztították, szinte másodpercre pontosan egyezett az átmérő és a rezgés ideje.
Ehhez viszont előbb ki kellett emelni a több tonnás harangot a toronyból, ami az egyik legbonyolultabb mérnöki feladatnak bizonyult. Három hétig tervezték és gyakorlatilag centimétereken múlott, hogy a hatalmas harangot először görgőkön kimozgassák egy rámpára, amire már rá tudott fordulni a daru, végül így emelték le onnan, ahol előtte három évszázadig lakott.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ha új harangok is készültek a legnagyobb régi mellé, mi lesz azokkal, amik eddig a társai voltak. Kulcsár Dávid atya elmondta, ezeket olyan templomoknak ajándékozzák, ahol a hangzásba beleillenek, Veszprémbe pedig öt, pontosan összehangolt harang érkezett meg, amelyek mindegyike valamelyik ideköthető szent vagy boldog nevét viseli.
Az Öreg Mihály hivatalosan a Szentháromság tiszteletére lett szentelve. A felújítása után tökéletesen előtűntek rajta a háromszáz éves barokk cirádák, Eszterházy püspök címere, valamint egy érdekes mutatóujj is, ezt „Isten ujjának” is szokták nevezni, azt mutatja, honnan kell elkezdeni olvasni a harangra írt feliratot körkörösen: „teMpestatibVs InterCeDe pro nobIs sanCte Ioseph nVtrItIe IesV In teMpestatibVs InterCeDe pro nobIs.” Azaz „Szent József, Jézus nevelőatyja, légy közbenjárónk nagy viharokban!”
Ez a harang fogja közösen elfoglalni a székesegyház északi tornyát egy nála kicsivel kisebb társával, amit már nemcsak a köznyelvben, hanem hivatalosan is Szent Mihálynak szenteltek. A rajta olvasható felirat a szenthez intézett ima első sora: "Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!"
Statikailag fontos, hogy a két nagyobb harang súlyát a másik, déli toronyban kiegyenlítsék, ide a négy kisebb harang fog kerülni. Tehát méret szerint a harmadik Boldog Gizella tiszteletére lett szentelve, érdekessége, hogy az ő ábrázolásához a koronázási paláston lévő alakot vették alapul.
A következő a sorban Szent Anna harangja, majd Bódi Mária Magdolnának szentelt harang, amin a vértanúhalált halt fiatal lány utolsó szavai olvashatóak: „Uram királyom, végy magadhoz!” A harangon Bódi Mária Magdolnát egy kerékpáron ábrázolták, hiszen köztudott volt róla, hogy nagyon kedvelte ezt a közlekedési módot. Ezen egyébként az osztrák öntödében is meglepődtek, mesélte Dávid atya, de aztán amikor megismerték a lány történetét, már nem volt több kérdésük.
Végül a legkisebb harang Szent György tiszteletére lett szentelve, tisztelegve egy ősrégi veszprémi hagyomány előtt. Ugyanis a székesegyház alapjaiban megtalálták annak a kápolnának a nyomait, ami már az államalapítás előtt itt állt, alátámasztva, hogy Veszprém keresztény története már Szent István és Boldog Gizella előtt elkezdődött. Azt a kápolnának Szent György volt a patrónusa , a legkisebb harang pedig rá emlékezik.
Vasárnap este Udvardy György, veszprémi érsek a hívők és paptársai jelenlétében szentelte fel a harangokat a székesegyház előtt. Beszédében kiemelte, hogy jó érzés csatlakozni azokhoz a nagy elődökhöz, akik korábban sokat tettek az egyházmegye fejlesztéséért. A harangokat pedig közös európai keresztény értéknek nevezte, amik, ha megszólalnak, akkor Istenhez hívnak, a hozzá vezető utat mutatják.
