Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

TÖBB MINT 30 000 KUTYA ÉS MACSKA IVARTALANÍTÁSA VALÓSULT MEG 2021 ÓTA AZ ÁLLATVÉDELEMÉRT FELELŐS KORMÁNYBIZTOS ÉS A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT TÁMOGATÁSOKBÓL

2025. március 4. 12:16 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány
Óvatos becslés szerint is mára milliós nagyságrendre tehető a meg nem született kóbor állatok száma az elmúlt négy évben indított országos ivartalanítási programoknak köszönhetően – 2025-ben a program még nagyobb lendülettel folytatódik!

A hazai állatvédelemben kiemelt fontosságú az ivartalanítás, hiszen ezzel megelőzhető a nem kívánt szaporulat, vagyis a kóbor állatok számának növekedése. Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos 2021 óta dolgozik az országos szintű ivartalanítási programok bővítésén és fejlesztésén, 2023-tól a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány is aktívan részt vesz ezekben a programokban, szoros együttműködésben a Kormánybiztosi Titkársággal. Mindennek eredményeként az elmúlt négy évben több mint 900 millió forint felhasználásával közel 30 000 kutya és macska esett át ivartalanításon. 2025-ben további nagyszabású tervek megvalósítása várható e téren.

A kóbor állatok számának csökkentése kiemelt állatvédelmi célkitűzés, amelynek érdekében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos vezetésével számos országos ivartalanítási program valósult meg államháztartási forrásból. 2025-re az állami támogatásokból ivartalanított kisállatok száma meghaladta a 30 000-et.

2021: A Magyar Falu Program keretén belül több mint 20 000 ivartalanított állat

2021-ben a Magyar Falu Program „Felelős állattartás elősegítése” pályázati kiírás keretében  több mint 650 millió forint állt rendelkezésre, amelyből több mint 20 000 kutya és macska ivartalanítását, oltását és transzponderrel való megjelölését végezték el programban résztvevő 5000 fő alatti településeken.

A pályázat döntési listája a következő linken érhető el: https://magyarfaluprogram.hu/upload/9f23672247fe1f484857417c26f38584.pdf

2022: Civil szervezetek támogatása 500 millió forint keretösszegű pályázattal

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázati felhívás keretében a civil állatvédő szervezetek számára 500 millió forint állt rendelkezésre. A társállatokkal foglalkozó nyertes szervezeteknek legalább 200 000 forint értékben kellett ivartalanításra fordítaniuk a támogatási összegekből, ennek eredményeként több mint 1300 állat ivartalanítására került sor.

Részletek a következő linken: https://www.hermanottointezet.hu/802155

2023: 49 millió forintnyi egyedi támogatás ivartalanítási programokra

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 49 millió forintos támogatást biztosított civil állatvédő ernyőszervezetek és az Állatorvostudományi Egyetem ilyen irányú céljaira, amelyből 2 130 állat ivartalanítása valósult meg.

További információ: https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/hirek/69-a-kozos-ugyunk-az-allatvedelem-alapitvany-csaknem-95-millio-forinttal-tamogatja-az-allatvedelem-fejleszteset

2024: Állatvédő civil szervezetek támogatás 500 millió forint keretösszegű pályázattal, valamint 72 millió forint ernyőszervezetek ivartalanítási kampányára

Tavaly a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével 500 millió forintos pályázatot hirdetett az Igazságügyi Minisztérium az állatvédő szervezetek számára. A támogatásban részesülő, társállatokkal foglalkozó szervezeteknek az igényelt összeg legalább 20%-át kötelezően ivartalanításra kellett fordítaniuk, melynek értelmében minimum 100 millió forintból közel 3600 kutya és macska ivartalanítását tudták finanszírozni.

A pályázat döntési listája elérhető a következő oldalon: https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/allatvedo_szervezetek_tamogatasok/CASZ-KP-1-2024_dontesi_lista.pdf

2024. év végén a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 72 millió forintot biztosított célzott ivartalanítási programokra, amelyek révén több mint 2500 kutya és macska ivartalanítása vált lehetővé. A támogatással hazai ernyőszervezeteket, mint a KEMÁSZ és MÁOSZ, valamint az Állatorvostudományi Egyetem ivartalanítási kampányát támogatták.

A támogatás további részletei honlapjukon olvashatóak: https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/hirek/205-tavaly-2130-kutyat-es-macskat-ivartalanitottak-a-kozos-ugyunk-az-allatvedelem-alapitvany-altal-nyujtott-tamogatasbol-az-alapitvany-iden-ujabb-72-millio-forintot-biztosit-erre-a-celra

2025: Erőteljes növekedés várható az ivartalanítási támogatásokban

Ovádi Péter kormánybiztos további kezdeményezéseinek köszönhetően az idei évben újabb országos ivartalanítási programok valósulhatnak meg, az előzetes tervek szerint még több forrás áll majd rendelkezésre az állatvédő szervezetek számára, és ivartalanításra is. A felelős állattartás elősegítése ugyanis nem csupán az egyéni állattartók felelőssége, hanem egyben társadalmi kérdés, közös érdek. Az ivartalanítási programok keretében az önkormányzatokkal és az állatvédelmi szervezetekkel való együttműködés célja az állattartói tudatosság erősítése és a kóbor állatok számának csökkentése valamennyi vármegyében.

vehir.hu
további cikkek
Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Második alkalommal került megrendezésre 2025. október 16–22. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, amely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2025. december 2. 9:07 Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás Közös ügyünk az állatvédelem Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon. A szakmai nap-sorozat mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a teljes országjárást, amely széles körű szakmai együttműködésre épült. Az országjárás Szegeden, Csongrád-Csanád vármegyében kezdődött 2024. október 16-án, és Budapesten ért véget, az Állatorvostudományi Egyetemen. A záróeseményt Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg házigazdaként, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt.  2025. november 25. 10:52 Ahol a dorombolás reményt ad - túl a kutyaközpontúságon: Macskák az állatasszisztált foglalkozásokban a Némák védelmezői podcast legújabb epizódjában A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány podcastjében a macskák szerepét vizsgálják az állatasszisztált intervenciókban, és azt, hogyan tudnak önállóan hatékony támogatást nyújtani – túl a hagyományosan kutyaközpontú megközelítéseken. A beszélgetés célja, hogy bemutassa a macskaasszisztált foglalkozások létjogosultságát, terápiás hatásukat és a gyakorlati lehetőségeiket a pedagógiai és rehabilitációs folyamatokban. 2025. november 25. 10:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.