Veszprémben egyáltalán nem szokatlan, hogy egy épület más-más korban különböző funkciót lát el. Elég csak a régi gyermekkórházra gondolni, ahol ma már tánc- és mozgásművészeti központ működik, vagy a Ruttner-házra, ahol régen egy kereskedőcsalád élte a mindennapjait, ma a város egyik legtrendibb hostelje.
Nincs ez másképpen a Komakút tér sarkán, az Iskola utca bejáratánál lévő épület esetében sem, ami alig hatvan éve áll csak a megyei könyvtár szolgálatában, létezésének nagyobb részében rapszodikusan váltakoztak azok a funkciók, amire a veszprémiek használták. Volt élelmiszerüzlet, vendéglátóegység, ifjúsági ház, tervezőiroda és lelkészi hivatal is, de mindezeket megelőzték a századeleji évek, amikor Schmahl Henrik tervei alapján a Püspöki Jószágkormányzóság számára felépült az eklektikus stílusú épület.
Habár főleg az elmúlt évtizedekben számos felújításon átesett – ezeket többek közt az épület alatt húzódó forrásvíz betörései is indokolták – a déli oldal homlokzatán még a mai napig látszanak az egykori veszprémi szobrászművész, Csikász Imre kezének munkái több dombormű és emberalak formájában.
Bibliai motívumként jelenik meg a Madonna gyermekével és Keresztelő Szent Jánossal című dombormű, mellette pedig annak a püspöknek a fantáziacímere, aki elrendelte az épület felépítését. Ő Hornig Károly volt, aki 1888-tól huszonöt éven keresztül volt a város püspöke, nevéhez számos építkezés mellett – ide tartozik a gyermekkórház is – az is elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy ő koronázta meg az utolsó magyar királynét, IV. Károly feleségét, Zitát.
Az ő arcképét mégsem őrzi az épület, ellentétben négy plusz egy személyével.
A keleti torony szélén ugyanis felfedezhető a kor meghatározó veszprémi közéleti személyiségeinek megörökített arca, amelyeket egytől egyik a már említett Csikász Imre örökített meg.
Ők Csenkey Géza törvényszéki elnök, Rainprecht Antal jószágkormányzó, Fenyvessy Ferenc főispán és Szeglethy György polgármester.
Amíg négy hivatás különösebb magyarázatot nem igényel, mivel ma is részei a társadalomnak, addig a jószágkormányzó szerepe megérdemel egy külön mondatot. Feladata hasonlított a közigazgatási adminisztratív vezetőkéhez, viszont ő kifejezetten az egyházi birtokokat felügyelte, amelyek a korban jelentős részét tették ki a birtokállománynak.
Tehát ők mind a négyen a korszak meghatározó veszprémi köztiszteletben álló személyiségei voltak, viszont van egy ötödik alak is, aki nem látható az utcafront felől, viszont ugyanúgy ott figyel az épület tetőszerkezetén.
Legegyszerűbben az Íródeák kávéház udvaráról lehet megtalálni, ha a Zug fölött kémleli valaki az épületet. Schmahl Henrik, az épület tervezőjének arcát ekkor lehet felfedezni, aki társaihoz hasonlóan 1902 óta némán figyeli a veszprémiek mindennapjait.
