Az egykori lovassportolóból lett rendőr Orosházán kezdte pályáját, majd Szegeden folytatta, később Budapesten bűnügyi osztályvezetőként dolgozott, míg végül nemrégiben kinevezték Veszprém kapitányságvezetőjének. Pályája során mindig a becsület és az elkötelezettség vezette, miközben határozottságát és szakmai hitelességét megőrizve megmutatta, hogy egy nő is lehet kiváló vezető egy alapvetően férfias közegben. Emellett elhivatott állatvédő, és bár szigorú és következetes rendőr, személyisége mégis közvetlen és természetes maradt. Beszélgetéseink során egyértelművé vált, hogy számára ez a pálya nem csupán munka, hanem valódi hivatás.
Gyerekként sokféle pálya megfordul a fejünkben, de kevés embernek van olyan erős indíttatása, mint neked. Mi volt az a meghatározó élmény, amely a rendőri hivatás felé terelt?
Gyerekként az ember ritkán találkozik olyan helyzetekkel, amelyek alapjaiban változtatják meg a gondolkodását. Én kilenc éves voltam, amikor egy olyan pillanatot éltem át, ami mélyen belém égett. Több gyerekkel együtt találtunk rá egy holttestre a kanálisba fagyva. Akkor még nem tudtuk, ki volt az illető, de évekkel később, már rendőrként derült ki számomra, hogy egy idős hölgy volt, akit régebben eltűntként kerestek. Megrázó volt, de nem a félelem volt az első gondolatom. Sokkal inkább az, hogy hogyan került oda, mi történhetett vele?
Aztán jött egy másik emlék, ami szintén formált. Egy galoppversenyen csalt a másik zsoké, hamarabb rajtolt, illetve próbált leszorítani, ezért elestem az első helytől. Az akkor még mezőkovácsházi kapitány, dr. Gáspár Lajos, aki szintén ott volt a versenyen, ezt észrevette, és különdíjat ajánlott fel nekem, mert igazságtalannak tartotta a helyzetet. Egy ilyen magas beosztású rendőrtől ezt megtapasztalni nagy hatással volt rám.
És persze ott voltak a családi és környezeti hatások is. A nagybátyám bűnügyi osztályvezető volt, a szomszédunk rendőr, és folyamatosan értek azok az impulzusok, amik ebbe az irányba tereltek.
Orosháza több súlyos bűncselekmény kapcsán is ismertté vált az országban. Ezek mennyire befolyásolták a döntésed?
Nagyon is. Egy város, ahol gyerekként élsz, meghatározza a világképed. A Magda Marinkó-féle gyilkosságok egyik áldozata Orosházán élt. A meggyilkolt Némethné Edit gyerekei a lovastársaim voltak, együtt jártunk edzésekre. Nem lehet ezeket az eseményeket elfelejteni. Farkas Helga eltűnése is Orosházához kötődik. Ezek mind olyan valóságos történetek voltak, amelyek hatására egyre inkább azt éreztem, hogy szeretném érteni, mi áll egy-egy bűncselekmény mögött.
A rendőri hivatás helyett először mégis az állattenyésztés felé indultál. Miért?
A lovak mindig az életem részei voltak, és logikusnak tűnt egy olyan szakirány, ami hozzájuk kapcsolódik. De elég hamar rájöttem, hogy engem csak a lovak érdekelnek, nem szeretnék más állatokkal ilyen szinten foglalkozni. Szarvasmarhákkal például végképp nem.
A környezetem és az élet adta dolgok a rendőri pálya felé tereltek: a tanáraim, ismerőseim is, szinte mindenki, kivéve a szüleim. Édesanyám féltett ettől a pályától. De én mindig is szerettem a saját utamat járni. Így jelentkeztem Szegedre a tiszthelyettesi szakközépiskolába, ahol kitűnő eredménnyel végeztem. Ezt követően felvettek a Rendőrtiszti Főiskolára, de ekkor már állományban dolgoztam Orosházán.
Milyen volt először dolgozni a terepen?
Mindig is beleálltam a feladatokba, nem volt idő a félelemre. Kezdőként közúti igazoltatásoktól a családon belüli erőszakig mindenben részt vettem. Szerencsére volt mentorom, aki támogatott. A digitális világtól messzire voltunk, de mégis rengeteget
tanultam. Volt egy eset, amit soha nem felejtek el. Egy emberölés, ahol az elkövető negyven késszúrással végzett az áldozattal. Minket küldtek ki először. Az egyetlen információnk az volt, hogy a gyanúsított véres ruhában és papucsban elszaladt. Volt egy megérzésem, hogy a temetőben kell keresni. Bejött. Ott fogtuk el.
Ezek szerint hiszel az intuícióban?
Abszolút. A rendőrség racionális szakma, de vannak helyzetek, amikor az embernek hallgatnia kell a megérzéseire.Természetesen minden lépésnek szakszerű bizonyítékokra kell épülnie, de az intuíció sokszor segít elindulni a jó irányba. És azt hiszem, a nők ebben különösen erősek.
A vidéki tapasztalatok után nagy ugrás lehetett Budapest. Mennyiben volt más?
A főváros teljesen más ritmus. Impulzív, gyors, rengeteg az eset. Amikor a XI. kerületi bűnüldözési alosztályvezető lettem, hirtelen sokkal több ügy és sokkal komplexebb bűncselekmények között kellett helytállnom. Később az V. és a VII. kerületben folytattam, ahol a bulinegyed és a külföldiek miatt a különböző áldozati helyzetek is sokkal gyakrabban előfordultak.
Ebben a feszített tempóban hogyan lehet kikapcsolni?
A lovaglás sajnos háttérbe szorult, a lovaimat is el kellett adnom, de szerencsére nagyon jó helyre kerültek. Egy ideig nem találtam a helyem, aztán rátaláltam a sárkányhajózásra. Hihetetlen sport, húsz ember, egy dobos, egy kormányos, és a tökéletes összhang. Annyira megtetszett, hogy hatalmas energiával vetettem bele magam a sportba és 2023-ban Európa-bajnokságon aranyérmet nyertünk a női hajóval 200 méteren. Európa-bajnok lettem.
Az állatvédelem továbbra is fontos szerepet játszik az életedben?
Mindig is része volt az életemnek. Vidéki lány vagyok, mindig volt kutyám, és Budapesten is aktívan segítettem állatmenhelyeket. Rendőrként is támogattuk munkatársaimmal a Rex Kutyaotthon Alapítványt. Az a legnehezebb, amikor ránézek egy menhelyi kutyára, és látom a szemében azt az életet, amit soha nem érdemelt volna meg.
Súlyos autóbalesetet szenvedtél, amely akár végzetes is lehetett volna. Hogyan élted meg ezt a pillanatot?
Hiszek benne, hogy sorsszerű volt. Akkor már éreztem, hogy változásra van szükségem, hogy valamerre mozdulnom kell. Hetedik éve dolgoztam Orosházán, és egyre többet jártam Szegedre. Aznap is onnan tartottam vissza, ködös októberi reggel volt, 2007. október 27. – még arra is emlékszem, hogy Szabina névnap volt. Egy kétsávos úton haladtam, a belső sávban, amikor az előttem lévő autó hirtelen lefékezett, majd balra bekanyarodott a másik kétsávos úton keresztül. Reflexből jobbra rántottam a kormányt, a külső sávból érkező autó elé próbáltam manőverezni, de nekem jött hátulról. Az ütközés miatt a kocsim kétszer megpördült, egy buszmegálló padkájának ütközött, majd felborult. Aztán sötét lett. Csak fogtam a kormányt, becsuktam a szemem, és azt mondtam magamban: „A Jó Istenre bízom magam.” Amikor kinyitottam a szemem, síri csend volt. Feküdtem a földön, magamnál voltam, de azonnal éreztem, hogy belül valami nincs rendben. Több csontom eltört, sokkos állapotban voltam. Messziről hallottam a hangokat, de nem tudtam, hogy élek vagy meghaltam? A legmegdöbbentőbb az volt, hogy be voltam kötve, de fogalmam sincs, hogyan estem ki az autóból. A kocsim összeroncsolódott, a bal oldala teljesen lenyomódott, viszont az üvegek pedig nem törtek be, csak pókhálósra repedtek. Rajtam kívül senki más nem sérült meg.
Mintha valaki azt üzente volna, hogy még van dolgod az életben.
Pontosan így éreztem. A kórházban feküdtem öt napig, és ekkor csörrent meg a telefonom: Szegeden lenne egy hely a kapitányságon. Nem is volt kérdés. A gyógyulásom után – ami egyébként az egyetlen táppénzes időszakom volt a 27 év alatt – már nem tértem vissza
Orosházára. Szegeden folytattam.
Most Veszprém kapitányságvezetőjeként mit tartasz a legfontosabbnak ebben a szerepben?
A hitelességet. A rendőr nemcsak szabályokat követ, hanem döntéseket hoz. Egy valódi vezetőnek nemcsak irányítania kell, hanem példát is kell mutatnia. Én mindig így álltam a munkámhoz, és ezt szeretném itt is tovább vinni.
Vezetőként, ráadásul nőként, más megítélésben van részed a rendőrségen belül?
Nem érzékelek különbséget. Lehet, hogy egyesekben ott motoszkál, hogy nőként máshogy kellene kezelni engem, de soha senki nem mutatta ezt ki nyíltan, és én sem engedem, hogy ez legyen a fókusz. A vezető az vezető.
Egy hierarchikus rendszerben dolgozunk, ahol megvan a tisztelet és a szabályok, de mindig arra törekszem, hogy ne csak előttük haladjak, hanem mellettük is. Csapatként kell működnünk.
Egy jó vezető nem parancsol, hanem utat mutat és példát állít.
Mit jelent számodra rendőrnek lenni?
Több mint munka. Hivatás. És bármennyire furcsa is ez a szó erre a szakmára, számomra szeretet is.
Mindig azt mondom: az legyen rendőr, aki nem fél, hanem félt. Ha nem félsz, akkor minden helyzetbe bele mersz állni. Ha félted a másikat, akkor minden tőled telhetőt megteszel érte. Ez a kettő együtt adja meg azt, hogy valaki valóban a helyén van-e ebben a szakmában.
Amikor utoljára beszéltünk, azt mondtad, hogy Veszprémet igazi ékszerdoboznak tartod. Megérkeztél már teljesen a városba?
Igen, abszolút. Szegeden tanultam, Budapesten teljesedtem ki szakmailag, de most már otthon érzem magam Veszprémben. Alföldi lányként furcsa volt megszokni a dombokat, de a város hangulata, közössége gyorsan befogadott. Veszprémnek van egy különleges energiája, amit nem tudok pontosan megfogalmazni, de valahogy az egész város atmoszférája érezhetően más. A múltja, a történelme, a Balaton-felvidék közelsége és az itt élő emberek mind hozzájárulnak ehhez a különleges légkörhöz. Szinte biblikus kisugárzása van ennek a helynek számomra, hisz keresztes lovagok is jártak valamikor ezen a vidéken. Van itt valami megfoghatatlan, ami mindig visszahúz.
Hogyan érzed, mennyire fogadta be a város a rendőrként, vezetőként betöltött szerepedet?
Kezdettől fogva nyitottságot éreztem. Először azt hittem, hogy talán a pozícióm miatt, de ahogy teltek a hetek, rájöttem, hogy az emberek emberként közelítenek hozzám. Nem szeretem a pozíciómat hangsúlyozni, a lényeg az, hogy egy közösség vagyunk, ahol mindenki segíteni szeretne.
A rendőri munka mennyire válik az ember mindennapjainak részévé? Ki lehet ebből kapcsolni?
Nem lehet. A telefonom 24 órás, ha hívnak, felveszem, mert ez a munkakör ilyen. Az utcán sétálva is figyelek, felismerem az embereket, a helyzeteket. Ez nem egy 8-tól 4-ig tartó állás, hanem egy élethivatás.
Mennyire nehezíti meg a munkátokat a közösségi média?
A közösségi média sokszor gyorsabban terjeszti az információt, minthogy azt a tények indokolnák. Gyakran az emberek inkább a Facebookon panaszkodnak, mint hogy hivatalosan bejelentenének egy problémát. Pedig sokkal egyszerűbb lenne, ha szólnának nekünk, hiszen azonnal tudnánk cselekedni.
Mit látsz jelenleg a legnagyobb kihívásnak Veszprémben?
Az egyik fő kihívás a rendőrállomány folyamatos biztosítása. Toborzási programokat szervezünk, együttműködünk az önkormányzattal, lakhatási lehetőségeket keresünk, hogy minél több fiatal válassza ezt a hivatást. Hiszünk a rendőri elhivatottságban.
Mi a legszebb része ennek a hivatásnak?
Az, amikor az emberek visszajelzést adnak. Pozitívat vagy negatívat egyaránt, mert ha a problémáról beszélünk, akkor megoldást is találhatunk rá. De a legszebb az, amikor valaki megköszöni a munkánkat, mert tudja, hogy érte dolgozunk.
Ugyan sorsszerű rendőri életútról beszéltünk, ha azonban most választanod kellene egy másik hivatást, mi lenne az?
Ez a gondolat soha nem merült fel bennem. De ha már valamiért nem tudnám ezt a munkát ellátni, akkor biztos, hogy a sport területén maradnék. Talán edzőként, hiszen a csapatépítés, az emberek segítése mindig is fontos volt számomra.
Mit üzennél gyerekkori önmagadnak?
Készülj fel, nem lesz könnyű! De minden hibád, minden kihívás erősíteni fog, és ahová eljutsz, azt a saját utadon éred el.
